"A zene: az marha jó"

No, hát ismét itthon. Idén nem nyűgöztek le úgy a hegyek, mint tavaly, de legalább én lenyűgöztem a a lejtőket. :) A jobb vállam még fáj rendesen, ki tudja mitől, de így még a gépelés sem az igazi.
Reggel Zagar-t hallgattam a mosogatáshoz (innen a cím), és meglepően jó ahhoz is. Azt hittem csak félhomályos helyeken érdemes pszichedelikus trance-dance-t hallgatni. Amúgy erről jut eszembe: múltkor egyik kedvenc kollegám küldött egy rövid tétova emailt. "Téged a Zságer (miért) nem hívott az Underground Dívas-ba?" Azt hittem elolvadok... Már a puszta feltételezés. Még épphogy kezdem megszokni, hogy az underground paletta szélére sodródtam, mint kicsi, még csak elmosódott kontúrokkal bíró festékpetty, (amolyan sub-underground, hogy komoly képzavart okozzak), és akkor van, aki máris a Zságernél reklamálna az érdekemben? Lubickoltam pár percet a gondolatban, aztán bevallottam neki, hogy nyilván csak az az apró tény zavarta meg szegény Balázst, hogy gőze sincs arról, hogy a világon vagyok.
Node. Vissza a földre. Tehát megjöttem, és örömmel tapasztalom, hogy itt is tavaszodik ezerrel, rügyeznek és virágoznak a fák, csicseregnek a madarak. Hoppá, kint láttunk sok szép madarat. Zoli kollegámról kiderült, hogy a táncos ambíciói mellett szintén lelkes madarász. (Bár esetemben ez a szintén kissé túlzás, lelkes voltam, valamikor, ma már csak a szép emlékeknek élek. Hú, madarász koromból is vannak vicces sztorijaim, majd valaki piszkáljon, hogy meséljek. :) ) Persze mindketten vittünk távcsövet, úgyhogy együtt kukkoltuk a teraszról a szépmadáracsuszkákat, meg a szépmadárafenyvescinegéket, a szépmadárakeresztcsőrűt, ezenkívül láttunk még hegyi fakuszt, nagy csapat tengelicet, ici-pici sárgafejű királykát, számomra láthatatlan búbos cinegét... hát ilyeneket.