Most jön, ami már oly régen volt: koncertbeszámoló!
Amúgy alapvetően világhírű zenekarunk, a Csibor - melynek mindjárt megjelenik második, avagy kétharmad albuma, mely méltó kiegészítője lesz a már megjelent Csokoládé című kislemeznek, bármikor hallgathatóvá téve így a koncertrepertoár szinte 100%-át -, végre balatoni rajongóinak is elérhetővé vált élőben. (A kötőjelek közötti megjegyzés természetesen csak poén. Hamarosan újabb 4-5 sláger bukkan majd fel a koncerteken, persze nem garantáljuk, hogy nem érzünk majd sürgős kényszert, hogy ezeket is rögzítsük az örökkévalóságnak. Ellenben, ha tartani akarjuk a közel 1:1-hez felvétel/repertoár arányt, akkor legkésőbb két év múlva már a Csibor Slágergyár lép fel a Sziget -1. napján, hogy elég hosszú koncertidőt biztosíthassanak nekünk.) Balatoni jelenlétünk legesleginkább Tücsi nevű, országszerte szeretettel és rajongással emlegetett művházigazgató tündérnek köszönhető, aki tárt karokkal fogad bármikor bárkit, aki a Dá vagy a Doki, főleg, ha a Dá ÉS a Doki, ami jó eséllyel egy Csibor koncert lehetőségét rejti magában. (Szóval Tücsit szeretjük, igen. Nekem mostantól Ő egyszerűen a "Boglári Én", én pedig neki a "Pesti Én".)
A közönségszervezésnél ugyan részünkről kis tévedés történt, mert kb. 6000 balatoni csiborlárvát vártunk a koncertre csápolni, de rosszul időzítették kikelésük időpontját, mert nem olvasták el elég figyelmesen Alfred Brehm idevonatkozó feljegyzéseit. Szerencsére Dá kiszúrta, hogy bőven van így is közönségünk, olyannyira, hogy teljesen ellepték a színpad előtti területet, sőt, a Csibor logó tiszteletére mindannyian zöldbe öltöztek, ámde fegyelmezetlen módon össze-vissza bólogattak meg hajladoztak a koraesti szélben, néha rájuk is kellett szólni, nehogy eltiporják a közéjük tévedt néhány humán érdeklődőt (értsd: Dokinét, a zenekar hivatalos cha-cha-cha koreográfusát, a Reklámszakemberek Gyöngyét, valamint egy két biztonsági őrrel is nehezen kordában tartható, másfél éves, rózsaszín álruhába bújtatott helyi rendbontót). Végül a média hívó szavára mégis megmozdult a táj és a fehér sátrak alól előbukkant egy csomó táncoslábú lelkes személy, aki mind ropta a Sajtóközlemény-boogie-t. Az ezek után következő Csoki-Kapuzárási-Ronda triász hatásfokánál sajnos kiakadt a hangulatmérőnk, a tető fokát azóta is próbálja helyreállítani a ma hajnalban alakult közös Boglár-Lellei Spontán Katasztrófaelhárító Áccsapat.
Mi, jó Csiborok módjára, úsztunk a boldogságban, jó majálisozók módjára faltuk a virslit, bámultuk a repülőmodell bemutatót és alig várjuk, hogy újra zsúfolt autókban nyomoroghassunk többszáz kilométereket, mert zenélni jó, együtt lenni jó, hát még ha mindezt Bogláron teheti a Boglár.
Amúgy alapvetően világhírű zenekarunk, a Csibor - melynek mindjárt megjelenik második, avagy kétharmad albuma, mely méltó kiegészítője lesz a már megjelent Csokoládé című kislemeznek, bármikor hallgathatóvá téve így a koncertrepertoár szinte 100%-át -, végre balatoni rajongóinak is elérhetővé vált élőben. (A kötőjelek közötti megjegyzés természetesen csak poén. Hamarosan újabb 4-5 sláger bukkan majd fel a koncerteken, persze nem garantáljuk, hogy nem érzünk majd sürgős kényszert, hogy ezeket is rögzítsük az örökkévalóságnak. Ellenben, ha tartani akarjuk a közel 1:1-hez felvétel/repertoár arányt, akkor legkésőbb két év múlva már a Csibor Slágergyár lép fel a Sziget -1. napján, hogy elég hosszú koncertidőt biztosíthassanak nekünk.) Balatoni jelenlétünk legesleginkább Tücsi nevű, országszerte szeretettel és rajongással emlegetett művházigazgató tündérnek köszönhető, aki tárt karokkal fogad bármikor bárkit, aki a Dá vagy a Doki, főleg, ha a Dá ÉS a Doki, ami jó eséllyel egy Csibor koncert lehetőségét rejti magában. (Szóval Tücsit szeretjük, igen. Nekem mostantól Ő egyszerűen a "Boglári Én", én pedig neki a "Pesti Én".)
A közönségszervezésnél ugyan részünkről kis tévedés történt, mert kb. 6000 balatoni csiborlárvát vártunk a koncertre csápolni, de rosszul időzítették kikelésük időpontját, mert nem olvasták el elég figyelmesen Alfred Brehm idevonatkozó feljegyzéseit. Szerencsére Dá kiszúrta, hogy bőven van így is közönségünk, olyannyira, hogy teljesen ellepték a színpad előtti területet, sőt, a Csibor logó tiszteletére mindannyian zöldbe öltöztek, ámde fegyelmezetlen módon össze-vissza bólogattak meg hajladoztak a koraesti szélben, néha rájuk is kellett szólni, nehogy eltiporják a közéjük tévedt néhány humán érdeklődőt (értsd: Dokinét, a zenekar hivatalos cha-cha-cha koreográfusát, a Reklámszakemberek Gyöngyét, valamint egy két biztonsági őrrel is nehezen kordában tartható, másfél éves, rózsaszín álruhába bújtatott helyi rendbontót). Végül a média hívó szavára mégis megmozdult a táj és a fehér sátrak alól előbukkant egy csomó táncoslábú lelkes személy, aki mind ropta a Sajtóközlemény-boogie-t. Az ezek után következő Csoki-Kapuzárási-Ronda triász hatásfokánál sajnos kiakadt a hangulatmérőnk, a tető fokát azóta is próbálja helyreállítani a ma hajnalban alakult közös Boglár-Lellei Spontán Katasztrófaelhárító Áccsapat.
Mi, jó Csiborok módjára, úsztunk a boldogságban, jó majálisozók módjára faltuk a virslit, bámultuk a repülőmodell bemutatót és alig várjuk, hogy újra zsúfolt autókban nyomoroghassunk többszáz kilométereket, mert zenélni jó, együtt lenni jó, hát még ha mindezt Bogláron teheti a Boglár.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése