Cipők, cipők... sóhajok.

Sosem gondoltam magamról, hogy a cipőmániás nő kategóriába tartoznék. Bár hamarosan enyém lesz a világ legcukibb és legpraktikusabb gardróbjának fele, nem hiszem, hogy úgy fog kinézni, mint Carrie Bradshaw-é. Sőt, még a saját anyámat sem tudnám überelni, akinek kb. 25 cipősdoboz  tornyosodik a nappalija sarkában. És ezek többnyire csak az "egyszer még jól jön" kategóriába tartozóak. Én nem vagyok ilyen. De nem ám. Egyszer egy barátosném elmagyarázta, hogy minden nőnek minimum 8 féle cipő KELL. Mégpedig: egy fekete nyitott, egy fekete zárt, egy barna, egy világos, egy nagyon elegáns, egy nagyon kényelmes, egy csizma, egy jóégtudjami... Szóval még ezt sem bírtam fejben tartani. Minden szezonra van valami elegánsabb, meg valami kényelmesebb. Nagyjából. Még ezek is túlságosan fel tudnak halmozódni, úgyhogy minden évben (minden költözésnél, khm) megszabadulok 3-4 pártól. Ezek után abszolúte nem értem a tegnap történteket, melyszerint:

1. Elindultam fekete, lapostalpú, zárt orrú, bármihez jó, szaladgálós-cuki cipőt venni.
2. Vettem egy fehér, magassarkú, piros-kék díszítésű, nyitott orrú, egyértelműen nagyon megválogatott ruhadarabokkal viselhetőt.
3. Teljesen lelkiismeret furdalásom támadt, úgyhogy vettem egy fekete, lapos talpú, zárt orrú, bármihez jó, szaladgálós-cuki cipőt.

A történet így önmagában még nem lenne túl meglepő (két db. X kromoszóma, mégiscsak), de mindkét cipőről tudni kell, hogy HETEK, sőt a fehér esetében HÓNAPOK óta szemezek velük. Nem is voltak drágák, mégsem vettem meg egyiket sem elsőre. De mindig tudtam (és nem csak én, hanem a Zeszter is, és már előre kacagott a markába), hogy ÚGYIS megveszem.

A cipőgén NEM logikus. Semmiképpen sem. És kiszámíthatatlan, hogy mikor aktiválódik.