Fúúúúúd

Mielőtt észak-amerikai nagyvárosokat ecsetelnék hosszasan (khm, khm, az ilyen kijelentéseim után szoktam szűkszavú bejegyzéseket írni...), muszáj írnom az itteni kajákról. Amiről igazából dióhéjban annyit tudnék mondani, hogy:

Tim Hortons, Tim Hortons, Tim Hortons!

Ez az az étteremlánc, ahol a két hét alatt legtöbbször megfordultam. Alapvetően azért, mert mire kijöttem, a Reklámszakemberek Gyöngye egészen különleges, már-már misztikus, addiktív kapcsolatot alakított ki a csirkesalátás szendvicsükkel. (Ami valami hideg zelleres-majonézes-csirkés izé, nem mintha tudnák itten ezek, hogy mi a majonéz, az ÉN zelleres-csirkés salátámról nem is beszélve...) Tim Hortons tehát gyorsétterem, van kb. 7 féle viszonylag egyszerű szendvicsük (csirkés-pulykás-baconos), kávé, tea, egyéb érdekes elnevezésű forróitalok, néhány levesük és RENGETEG süti. Most, hogy ezt így leírtam, be kell látnom, hogy a csirkesaláta tulajdonképpen egyáltalán nem ludas. A Boston Cream nevű, vaníliakrémmel töltött, csokival agyonöntött fánk annál inkább. Ezek párosával tűnnek el az amúgy első ránézésre csont és bőr pasiban, aki, ha jól belegondolok, elég ritkán nem éhes. Szerencsés alkat. Persze hogy, hogy nem, valahogy mindig engem is rábeszél a fent említett fánk juharszirupcukormázas tetejű tesójára. Elképzelni nem tudjátok, hogy micsoda kínokat kell itt nekem kiállni. Arról meg aztán nem is beszélve, hogy tündibündi karácsonyi dobozokban árulják az éttermekben a Butter Fudge-ot meg a Maple Fudge-ot, amik a karamell manifesztációjának egészen új asztrometafizikokinetikai értelmezését teszik lehetővé, mert ilyen halmazállapot csak esetükben létezik: úgy folyékony, hogy közben szilárd. Tim Hortonról egyébként azt kell tudni, hogy  mielőtt elhunyt autóbalesetben, híres NHL hokijátékos volt, az agresszív fajtából. "Medveölelés" nevű hadműveletéről híresült pl. el, amivel gyakran ropogtatta az ellenfelek bordáit. Volt, aki csak úgy tudott szabadulni, hogy vállalva a botrányt, inkább megharapta. A hokizással keresett pénzét a gyorsétteremlánc megalapításába fektette, amely jelenleg több mint 3000 üzlettel rendelkezik csak Kanadában, de jutott belőle pár száz az Államokba is.

Mielőtt szegény anyáink szörnyülködésbe kezdenek, megnyugtatnék mindenkit, hogy mást is szoktunk enni. Voltunk pl. Wendy's-ben, mert az már régóta nincs otthon és hiányzott a chilijük. Persze ha már ott jártunk, kellett enni hamburgert, meg sült krumplit, meg kólát, lehetőleg extra adagot, úgyhogy a chilit végül másnap ettük reggelire, újramelegítve. Jójó, persze, reggelire csilit? - kérdezhetitek jogosan, de előző este nagyon sokat autóztunk még, úgyhogy igazából délben reggeliztünk. Ettünk még St.Hubert-ben is, ami olyan, mint a KFC, mindenféle csirkés cuccaik vannak, a cégérükön meg Kukori vigyorog csokornyakkendőben. Ők igyekeznek itt-ott felülpozícionálni magukat, mi is egy étlapos-pincéres-majdmiahelyedrekísérünk-éttermükbe ültünk be, ahol thai konyha is volt kiegészítésképpen. De a quebeci hotelünk éttermét is ők üzemeltették, picit elegánsabb belsőépítészeti megoldásokat alkalmazva és persze ott helyben vigyori-Kukori nélkül, csak az arany betűkbe foglalt nevüket feltüntetve. Nagyon szeretnénk még a mozgó török hotdogárussal találkozni a belvárosban, de nekem még sajnos nem volt hozzá szerencsém.

A helyzet az, hogy nyilván itt Ámerikában sztéket kéne ennünk non-stop, mondjuk a The Keg Steakhouse-ban, de ez egyikünknek sem elég vonzó opció. Apám pedig konkrétan megtiltotta, hogy rénszarvashúst egyek, mert az az egyik kedvenc állata, úgyhogy az is kimarad. Eszünk azért "házi" kosztot is. A lakótársaink között szinte mindenki európai vagy ázsiai, és vagy megállás nélkül főznek, jobbnál jobb kajákat, vagy rendezvényhelyszíneken dolgoznak és hordják haza a jobbnál jobb kajákat. Az egyik lakó szilveszterkor partit tartott és még két napig a tartományi hadsereg számára előállított ételmennyiséggel küzdött az egész ház. Mi a rántottánkkal arattunk sikert (mert egyszerűen zseniális ötlet hagymát rakni az unalmas tojás-bacon kombinációhoz!), valamint az újévi lencselevessel, amit aznap este agyondicsértek, de másnap reggeltől gondosan kerüli mindenki. Eszünk azért gyümölcsöt is, főleg, mert itt lehet kapni egészen értékelhető mangót, sőt, az egyik este még olivabogyós tonhalsalátát is összedobtam, friss salátaágyon.

Kicsit azért már várom, hogy a saját kicsi konyhámban alkothassak újra. :)