Szupervumen

Igazán csodás, hogy a tegnapi nap 25 órából állt, mindjárt sokkal nyugodtabban érzem magam! Ugyanis tegnap egy esti szülinapi nosztalgiapartit leszámítva nem volt semmi dolgom, úgyhogy gyártottam magamnak egy rakás gondűző, csupanőies, csupaboldogság teendőt. Reggel kilenc óta pörögtem, mint a motolla, ami még véletlenül sem azonos Mariah Carey exférjével. Reggel lerobogtam a boltba, mert bár előző nap majdnem mindent beszereztem egy jó kis tyúkhúsleveshez, azért kellett még egy-két kiegészítő. Na jó, igazából tejért mentem, erről írtam is egy ódát:

Óda a tejhez

Elmentem én, óoda, a bótba. A fejér

tápláló, kávébolondító nedűér: a tejér.

Nehogy kifoggyon mán, mikor hónap minden bezár.

Fogtam a kosarat, s vettem egypár mást is.  Ha már.

Fagyasztott ződborsót, görög jogúrtot,

karalábot, kelkáposztát, szép piros grépfrútot.

Köllött még élesztő, hogy kenyerem kelessze,

de vettem néhány zsemlyét is, ha netán el lesz cse(khmkhmkrákk).

Került még kis sajt is, meg negyed kiló vaj is

(akciós vót erőst, pedig úgy tűnt nem is hamis).

Elfér a kosárba' még vagy két pár banán,

de elég legyen ebből, húzzunk most haza mán.

Eleget tököltem idelenn a bótba',

a konyhában meg - jónézünkki! - nem halad a munka.

Fizetek, pakolok, indulnék... 

(Ó, a rossebb, fene vigye el, bakker, ezt nem hiszem el, 

ehhez esküszöm külön tehetség kell,

egy tyúknak is több esze van, de most komolyan...)

Na, akkor menjünk vissza, vegyünk tejet.

Hát valahogy így. De aztán felraktam főni a csirkehúst, megpucoltam egy egész hadseregnyi leveszöldséget és megfőztem életem legjobb húslevesét. Tanúim vannak rá. Közben még kenyértésztát is dagasztottam, szintén hasonló végeredménnyel. Ez annyiban sántít, hogy tényleg életem legjobb kenyere lett, de egyben az első is, mert amiket géppel sütöttem, azok most nem számítanak. Nyilván ebben még van hová fejlődni, meg bőven van kísérletezési lehetőség, most megelégedtem azzal, hogy külalakra és ízre hasonlít a kenyérre.  Az illata isteni, egy kis barnítókrém még nem ártott volna neki, de a boltban kapható pékárunak hazudott dolgok kb. 96%-át így is veri simán. A receptet Kini barátnémtől lestem, aki szerint ez az egész nem nagy ördöngösség. Pechére pont online volt a sülés ideje alatt, így fél percenként zaklattam az aggodalmaimmal. Most már engedélyt adok megnyugodni. :) Bár nagyon csábító volt a diós elképzelése, én máris variáltam rajta egy kicsit és inkább rozsos-tökmagosat csináltam, kis köménnyel és édesköménnyel fűszerezve. Kicsit böngésztem mások receptjeit is, de mások nem vallották a "liszt-víz-élesztő-no para" elméletet és össze-vissza emlegettek mindenféle csodakovászt és öregtésztát, meg egy japán origamibajnokot  megszégyenítő vekniformázási technikákat, úgyhogy úgy döntöttem nagy levegő és csukott szemmel fejest ugrok a kelesztőtálba: én a Kininek hiszek. Azért egy dolog mellett nem bírtam elmenni csukott szemmel, mégpedig a hajtogatott vajas tésztás kakaóscsiga receptje mellett. Úgyhogy az is készült, már csak úgy szórakozásképpen. A hűtőben pihentettem a tésztát éjjel és kora reggel frissen sült kakaóscsiga illatra ébredtek a többiek. Úgy tűnt villámgyorsan megbocsátották nekem az egész akció kora reggel részét. Szupervumen vagyok, nem is kérdés.

Itt szeretném töredelmesen bevallani, hogy legújabb heppünk (mivel a nem evés nem nekünk való életforma), hogy szénhidrát szegény étkezésekkel vészeljük át a hetet és csak heti egy nap eszünk kenyeret, krumplit meg tésztaféléket. Ezen kivételesen örömteli napokat szeretném még ünnepibbé tenni a saját készítésű  kenyerekkel és péksüteményekkel. A legmókásabb az, hogy valójában a többi hat napban sincs semmi kínszenvedés. Le kell ugyan mondani a reggeli lustaságról, hogy nincs időm kaját venni ezért egy látványpékségben tankolok fel, vagy a déli lustaságról, hogy nincs időm kaja után rohangálni, ezért pizzát rendelek, meg az esti lustaságról, hogy nincs kedvem főzni, jó lesz a párizsis kenyér vagy a zacskós tészta, sőt még a vacsi utáni sorozatbámulás alatti popcorn és gumicukor fogyasztásról is. Helyette a pékség melletti zöldségesnél vásárolok narancsot, banánt vagy szőlőt délelőttre, ebédre viszek magammal saláta alapanyagot, vagy rendelek valami salátát vagy főzeléket. Vacsorára csirkét pirítunk zöldséggel, esetleg csak zöldséget zöldséggel, de nem kell megijedni, messze vagyunk a vegaságtól, simán eszünk akár komolyabb dolgokat is, mint ahogy a héten is napirenden volt a székelykáposzta rengeteg tejföllel. A nassolós része a legjobb, alma, körte és szőlőhegyek tűnnek el különféle sajtok társaságában. Annyi jó dolgot lehet kitalálni, hogy csak ámulok és bámulok: sokkal de sokkal finomabb minden, aminek élő növényhez volt valaha is köze! A frissen facsart grépfrút lé üdítőbb bármilyen dobozos gyümölcslénél, az igazán jó görög narancs gerezdjei vagy a hatalmas olasz csemegeszőlőszemek után nem értem mit rágódtam én zsírmentes műanyag gumiborzalmakon. A legtöbb zöldség isteni pirítva vagy párolva, ha egyáltalán van esélye eljutni odáig és nem tűnik el nyersen. Leah áthívott vacsorázni és teljes tiszteletben tartva a legújabb hóbortomat, csirkét pirított bazsalikomos olivaolajon, lencsét főzött, az egyik jénaiban fetás brokkolit sütött, a másikba összedobált néhány negyedelt hagymát, két marék csíkokra vágott répát és egy feldarabolt céklát - amiről szintén most tudtam meg, hogy isteni megsütve -, és olyan lakomát rendeztünk, hogy nem cseréltem volna el semmire.

Eleget áradoztam, a lényeget értitek ugye. TUDATOSAN TÁPLÁLKOZUNK, mint a Besenyőpistabácsi. Kééérem! Vééégig tudjuk, hogy eszünk!