A majdnem kétéves, örökmozgó, velejéig hunczut és nagydumás unokaöcsém szerelmes a hajamba. Valószínűleg a hossza nyűgözte le - a zanyja meg a nagyanyja a rövid fazont preferálják. Két kezébe fogja az arcom, aztán két oldalról belecsimpaszkodik, de nem húzza, csak hozzábújik. Ha megcsiklandozom vele az arcát, akkor kacag. Én meg olvadozok.
A nagy romantikus történethez hozzátartozik, hogy aztán visszafordul a vacsorájához, ami a nagyi által gyártott vajaskenyér kockákból és sonkacsíkokból áll, néhányat puszta kézzel beletöm az arcába, aztán megint visszafordul és megint megsimogatja a hajam...
Próbálkozhatnak a hajápolószer gyártók, de a teavaj által kölcsönzött csillogás felülmúlhatatlan... ehhe...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése