Pestiesti mese

"Pesti estet kinyitod..."

Merthogy menni kéne valahová. Mert nyáron alig akadt rendes nyáreste, mert tízperces kávészünetekben nem lehet igazán megbeszélni az igazán fontos igazán dolgokat, mert már elfelejtem a belvárosi utcaneveket,  mert nem tudom mik a trendi szórakozóhelyek és mert tudjuk, hogy menni, menni kell. 

"Koncerteket kutatod..."

Kutatnám én, de két dolog kelti csak fel a figyelmemet a szombat esti kínálatból: Kobuci záróbuli Kerekesékkel, amit a távolságra, illetve a várható hőmérséklet és az előző heti megfázásom összeférhetetlenségére való tekintettel szomorú szívvel, de leszavazunk. Marad a Czutorchestra a Városi Csárdában. Ahol Erőspista és Paprikásóvszer van a falon. Marad hát. El. Helyette egyszálgitáros-éneklős-dalfeldolgozós háttérzene van, pont arra jó, hogy evés-ivás-beszélgetés közben néha felkapja a fejét az ember egy-egy szám közepén, hogy jaaa, ezt már hallottam mástól is, akkor nemigen tudtam mellette enni-inni-beszélgetni, mert a zenére koncentráltam. Szakmai és magánéleti ártalom, túl sok gitárossal találkoztam már életemben, köztük is pontosan annyi jófajta gitárossal, hogy ragaszkodjak ezen blog egyik alapelvéhez: gitárosról vagy jót, vagy semmit. 

Mentünk is tovább, egyik helyről a másikra vándorolva, de sehol nem találtuk igazán a helyünket. Mert az egyikben könnyű elvegyülni ilyen orral, de rengetegen vannak. A másikban a dohányfüst koncentrációnál csak a meg nem értett költők koncentrációja haladja meg jobban az egészségügyi határértéket. A harmadikban lenne hely bőven, de ott várhatóan felbukkan majd olyan, akivel nincs kedvünk összefutni, így hát tovább megyünk egy negyedik felé, és belebotlunk útközben, mert hát tényleg a harmadik helyen óhajt épp felbukkanni.

"Megleled a Malackát..."

A végén kikötünk ott, ahová nem akartunk volna menni, de dacból csakazértis. A hely nevéhez híven a folyadékban oldódó azonnali meglepetés garantált: épphogy legurítjuk az előző incidenseket feledtető welcome drinket, máris belebotlunk a Három kismalac nevű formációba. 

"Elmosolyodik a szád"

Örvendezünk velük vala, majd az utolsó sikertelen agypusztítási kísérlet kudarcának kihirdetése után elkullogunk szépen haza. (Az a helyzet, gyanítom, hogy harminc felett már nem lehet  olyan könnyen berúgni. Harminc felett már megnézi az emberlánya, hogy mit iszik, és válogatós lesz. Aztán hiába kever mindent mindennel, minőségi italokból már ez a módszer sem annyira hatásos. Szóval nem bírtunk aljasodni. Ejnye.) De azért mentünk, bele a pesti éccakába, hej, de még mennyit mentünk. És nem csak tíz percünk volt kitárgyalni a világrengető dolgokat. Na ez viszont a lényeg.