KEZDEM ÉN(yezés)

Utcazene. Ez engem mindig nagyon foglalkoztat. Bár valójában nálunk ez ritka. Nálunk aluljárózene van. Igazi underground sztárok. 

Mint pár hete az Örsön. Ott mindig próbálkozik valaki: vagy a szintis lány - aki 99%, hogy a Kell még egy szó-t játssza, vagy a furulyás srác - aki még csak barátkozik a hangszerével és a szülei ide zavarták, hogy ne otthon őrölje az idegeiket. De most épp egy gitáros srácot szeretnék méltatni, aki egy ismeretlen dalt - valószínűleg saját szerzeményt - énekelt átszellemülten, belekiabálva a fontosnak tartott gondolatokat a szűkös alagútba. Jó volt ránézni, önkéntelenül is rámosolyogtam. Visszamosolygott. A mögöttem battyogó nagyszájú lány meg rákiabált, hogy "Mé' nem jelentkezel a Megasztárba?"   

Miért is ne? Nemrég méltattam egy ikszfaktorba jutott utcazenészt, Bodnár Attilát. 

De így kezdte nagy kedvencem Glenn Hansard is. Aztán írt egy Oscar díjas filmzenét.

A sornak még nincs vége.

Rémlik-e bárkinek, hogy egyszer egy német zenekarba botlottam a Váci utcán? Stilbruch. Ott ragadtam hosszú percekre. És két CD-vel távoztam. 

Újabb mostanában történt esemény: Deák téri aluljáró. Itt rendszerint a cowboy kalapos Leslie McKlasky tolja a Ring of Fire-t, de néha mások is felbukkannak. Mint az hosszú hajú srác, aki olyan szívhez szólóan énekelte a Johnny Cash által feldolgozott Hurt című (eredetileg Nine Inch Nails) dalt. Újabb mosolycsere. Ezúttal az is egyértelmű volt, hogy kollégával van dolga, mert a vállamon ott lógott a hegedűtok.

A legfrissebb pedig saját élmény. A zene világnapján a Nyugati aluljáróban zenéltünk a Lájthózzal. Nem részletezném a zaklatott lelkiállapotomat, legyen elég annyi, hogy csak 50 perccel a koncert előtt tudhattam biztosan, hogy aznap fellépek. De milyen zenei világnap az, ahol a Tücsök nem zenél?

Jó érzés volt, nagyon. A direkt miattunk érkező ismerősök elvegyülve a spontán összeverődő arra járókkal  (sőt, bármily szomorú, az ott lakókkal is) olyan közönséget alkotnak, ami sehol máshol nem jöhet létre. Ettől még különlegesebbé válik a hangulat. 

Csak oda akarok kilyukadni, hogy az utcán hallott zene egy pici ajándék. Olyan, mint az égősorok a fákon karácsony táján. Egy pici szívmelengetés. Miközben sok utcán zenélő talán fázik, testében, vagy lelkében. Nem kérem, hogy dobáljatok aprópénzt a kalapjukba, mert ezt én is nagyon ritkán teszem. Csak egy kis lélekmelegítőt kérek tőletek számukra. Jelezzük, hogy halljuk őket, látjuk őket, hogy jól esik. Csak egy mosolyt. 

Legközelebb, kérlek, mosolyogjatok rá egy utcazenészre, aki felkelti a figyelmeteket, megpendít valamit odabent. Én elkezdtem.

Csak egy mosoly. Higgyétek el, két embernek lesz tőle szebb napja.