Szombat esti láz

Nemátlagos szülinapot csak nemátlagosan érdemes ünnepelni - gondolom valami ilyen elhatározás motiválhatott, mikor totálisan lerobbantam a régóta várva várt Marcsi-Tücsi parti estéjére. A szombat délutánt (N.B. múlt hétvég) átaludtam, gyakorlatilag ájultan, aztán valahogy összevakartam magam, felrángattam a vadi új miniszoknyát, bedobtam egy algopyrint és 3600 mg C-vitamint, aztán kedves lakótársam és Marcsiék segítségével elvonszoltuk a hangszereket és magamat a tett helyszínére. Jó későn sikerült odaérni, szegény Luczi már rám is telefonált, hogy képzeljem el, szervezett egy meglepi bulit, épp csak ünnepelt nincsen még... De azért befutottunk mi is, és az a látvány fogadott, hogy ülnek emberek, csendesen, három külön asztalnál: egy múzeumos, egy kb. gimis-zenészős és egy dán asztaltársaság között kellett valahogy gyorsan elosztani magamat, kitartóan sikertelenül. Nagyjából a következő teendőket igyekeztem párhuzamosan abszolválni:

• Üdvözölni a muzés-síelős banda krémjét, akiktől kaptam két vasból készült mángorlót (van rajtuk 6-6 lyuk és állítják, hogy pálinkás poharakat kéne bennük szervírozni - gondolom elsősorban a pont egy tucatnyi síelő kollégának -, de szerintem bőven jók önvédelmi krikett ütőnek, bár ez igazi anakronizmus így jól belegondolva, syntax error... syntax error... segííítség!), kaptam egy csudaszép madár alakú kézimunka kisollót, mert az minden jóravaló hímzőasszonynak kell, meg kaptam néhány lottószelvényt, mert a buli meghívóban ez is szerepelt, hogy hozzanak nekünk egy kis szerencsét.
• Koccintani a muzésokkal, mégpedig egy kis becherrel.
• Gyorsan üdvözölni a dán barátaimat, azzal az ígérettel, hogy rögtön jövök. Addig kaptak egy kis időt bechert rendelni.
• Üdvözölni Bálintékat, Etusékat (egyúttal végre bemutatkozni Bogárnak) és HP-t, aki rendes családos ember módjára innentől minden Luczinak adott puszi után hangosan kiabált, hogy "Fúúúj, fiú lánnyal, undorííítóóó!"
• Koccintani Leáékkal, kicsit cseverészni. Ajándékot bontogatni, amelyben Leah által válogatott menő zenés-csajos pólók lapultak, plusz a húga jóvoltából egy igazi dán fejszés viking, hogy elrettentse az ellenségeimet. (Vagy ilyesmi.) 
• Begyűjteni még némi csokit, egy csudaszép Made By Marcsi & Balázs dizájnú bögrét és további lottószelvényeket. 
• Enni egy kis szendvicset, mert enni azt még nem nagyon sikerült aznap.
• A muzésok eddigre meg is akartak szökni, ezért aztán hozni kellett volna gyorsan még bechert, de addigra elfogyott, úgyhogy rémesmézesfütylős nempálinkát is ittunk még, ez átmenetileg marasztalta őket.
• Aztán még csocsózni is akartam már, egyrészt mert azt ottan a Luczival KELL, romantikus nosztalgiázós okokból, másrészt mert a szintén hímzésmániás kollegina nemcsak lelkesnek, de tehetségesnek is bizonyult benne. Az Eszterbarátosnét meg most sem fogta meg ez a játék, pedig meztelen csajok is voltak a pályára festve, de hát még így sem. Kiértiezt.
•  Közben folyamatosan érkeztek újabb Susuk, családtagok, Malacok, barátok, torták és lottószelvények.

Az este kissé kevésbé rohanós része az volt, mikor hárman Susuk végre leültünk kicsit zenélni. Addigra némiképp rázott a hideg, de a kottaolvasáshoz beállított kicsi állólámpa pont kellemesen pörkölte a jobb karomat ahhoz, hogy ezt kibírjam. Na meg ráadásul hirtelen elterjedt a társaságban az a népszokás, hogy a zenészeknek jégert kell vinni. Úgyhogy a láz ellenére volt ott jókedv, meg tempó is. (Marcsi szerintem nem is ért egyet a bekezdés elejével, mely szerint ezt volt az este "kevésbé rohanós része". Ő többször is követelte, hogy valaki itasson velem lassítót, de végül mindhárman arra jutottunk, hogy ihaj-csuhaj. Azt kell mondjam, a Susu, így egészében, egy személyként, még életében nem zenélt ilyen jól. Igaz, hogy ez csak a második koncertünk volt hivatalos minőségünkben, de azért már van mögöttünk néhány próba és táncház. Részemről  bátran kijelentem, hogy felülmúltam a Rocktogon-beli zúzásomat. Régóta sejtettem, hogy azért már ennyi év után csak tudok hegedülni mégiscsak. Mellesleg amennyire aggódtam amiatt, hogy lesz-e egyáltalán hangom, annyival sokkal de sokkal jobbnak éreztem, mint a Rocktogonban. Arra a megállapításra jutottam, hogy egy kis torokfájás csak használ a produkciónak, a Luczi meg arra, hogy jéger nélkül nem enged többet színpadra.
(Így hát megint csak I <3 Susu, agyonszorongatósan keblemre Marcsit és Geregőt, jippí-juppí, mikó próbálunk má' végre megin'?)
A parti még folytatódott, ettünk fincsi dán szülinapi tortát, meg Eszterházyt, meg traccsoltunk sokat (újfent bebizonyítva Noénak és Geregőnek, hogy enyhe alkoholos befolyásoltság alatt rendkívül szórakoztatóan sokat tudok beszélni...), kiszívtuk az összes héliumot a lufikból,  M. jóvoltából készültek vicces és hűdeszépséges fotók rólunk (I <3 Eni) és még táncoltunk is. Aztán egyszer csak már nem volt ott más, csak mi ketten, félig öntudatlan állapotban szürcsölgettem egy bögre forró teát, majd taxi és irány haza. Addigra valahol 39 körül járhatott a szombat esti láz, melyet sajnos még napokig reprodukálni tudtam kisebb-nagyobb mértékben. De hát egyszer 30 éves az ember és Kini barátném szerint "Thirty is sexy", azaz thirty is sooo hot, vagy izé, valamit nagyon félreértelmeztem, ugye?