csütörtök, március 25

Az A38-ról jelentem...

Nahátkérem, az a baj azzal, mikor össze-vissza olvas az ember mindenféle híreket, hogy már elfelejti, hogy egészen pontosan hol olvasott releváns információt és hol nem. Például kérem gőzöm sincsen, hogy hol a szöszben láttam, hogy a tegnap esti A38 koncert 21.00-kor kezdődik és miért rémlett úgy, hogy a Kerekes Band majd Lajkó Félix UTÁN nyomja a talpalávalót. Ráadásul nekünk egy mjúzeum a munkaadónk, hatkor zárunk, mint minden rendes szolgáltató intézmény, utána még haza is kell érni, vacsizni is kell, stbstb, amúgy is a következő két évben még minden késésre ráfoghatjuk, hogy friss kapcsolat. Kicsit egyébként is visszahőköltünk a jegyárak láttán, de mindjárt zülletésnapom lesz, nem is akármilyen, ezért úgy döntöttem, hogy megyünk. Legfeljebb jövő héten már a vacsorát sem hozhatom fel kifogásként, mert nem lesz miből. :)
Két dologra nem gondoltam, mikor odaértünk:
  1. Sokan lesznek. (Hiszen két magyar kvázi népzenész - jazzfolk, haha - zenekarra az állóhajón csak az ínyencek és zenei sznobok fizetnek ki ennyi pénzt.)
  2. Már elkezdődött. (Hiszen még vagy 15-en dohányoztak kint és az már nyilván a tömeg fele.)
Aztán meghallottam a vészjósló sípoló magas és dübörgő mély hangokat a hajó gyomrából, és úgy ahogy voltunk, kabátostul berángattam szegény Luczit: a TÖMEGbe. A TÖMEG-et úgy értsétek szó szerint, hogy gyakorlatilag a ruhatártól könyökölve lehetett csak előrejutni. Sikeresen felküzdöttük magunkat előre a rendezői baloldalon, depedighát az én bérelt helyem a jobboldal, majdnemelsősor. Az Ethno Funk elejére már megfelelő koordinátákkal bírtunk, de kiderült, hogy utána már az utolsó szám jön (legalább a Pimasz, hogy örüljek, én Hunczut), aztán egye fene még egy ráadás Stadion Folk.
Nemtom hogyan fogom magam ezért a közeljövőben kárpótolni, mert a következő pesti koncert az After Music Clubban lesz, ahol még mi is teltház előtt játszunk... Lehet, hogy odamegyek lesátorozni a nézőtérre már kora délután. Mellesleg ott jujjdekicsi a színpad. Szegény fiúk. Széjjel lesztek szedve.

Azért az este folytatódott, szerencsére. Jött Lajkó Félix, ifjúkori kedvencem. Talán kissé sem meglepő most már, így visszatekintve, hogy anno a gimis szalagavató táncunk abból állt, hogy az egész kéttannyelvűs évfolyamunk buggyos töröknadrágban és batikolt felsőben fetrengett a padlón Uray Péter koreográfiáját követve, közben pedig Lajkó és Ronan Hardiman Breakout-ja (Lord of the Dance) bömbölt a hangszórókból. Én hoztam a LOTD zenét, Uray hozta Félixet. Akkoriban minden moderntánc óráján Félix szólt és azt hiszem ezt nem bánta egyikünk sem. Az akkori koncertalbumokat rongyosra hallgattam én is.
Aztán kimaradt jópár év.
Tavaly megint jelent meg új CD, egyenest a Bokorból, mert egy erdőben vették fel a legenda szerint. Gyakorlatilag bigmek árban lehet megvásárolni, ha a lajkofelix.hu-ról rendeli az ember. Brasnyó Antal kíséri brácsán ott is, és élőben is. Brasnyóról Csarnó Ákosnak és Luczinak hála sosem a lenyűgöző brácsajátéka fog eszembe jutni először, hanem az öltözködése. Ákos valami csizmát emlegetett az egri koncert beszámolójában, ami megragadta a figyelmemet, a hajón meg a félregombolt mellénye kötötte le a figyelmünket. Félix meg csak húzta, húzta, olyan egyedien, ami nekem egyszerre zseniális és pont ezen okból bosszantó is. Mert engem is kínoztak a zeneiskolában spiccatóval meg gyors futamokkal, de az olyan kötelesség-szagú volt, sosem jutott eszembe hasonlóakat komponálni. Pedig bakker, lehet ezt úgy is csinálni, hogy az is élvezi, aki játssza, meg az is, aki hallgatja. Amúgy meg minden tiszteletem az övé, mert gyakorlatilag népzenész, és mégis olyan tisztán játszik, hogy hangológépet lehetne hozzákalibrálni. (Ha meg valami mégsem tiszta, annak funkciója van. És nem olyan "nem ez nem hamis, ez progresszív" módra, hanem tényleg.) A dallamok meg hol ritmikusak, táncosak, játékosak, hol andalgósak, hol fájdalmasak, kaotikusak, felkavaróak... de mindig azon a határon belül maradnak, amit még könnyen megért és befogad az ember lelke. (Sajnálom, hogy nem akkoriban hallottam a Dresch Quartettet, mikor még ott játszott. Egy fokkal talán kevésbé verne ki a víz e név hallatán.) Saját szerzeményekről beszélünk, amiben felismerhetően fel-felbukkannak népzenei motívumok, de szinte maga előtt látja az ember, ahogy anno egyszer bekúsztak a fülébe és azonnal átértelmeződtek. Mint anno a matek-példatárban az egyenlet-gépek, csak itt maga az egyenlet végtelen számú ismeretlent tartalmaz. Ne is próbáljuk megfejteni, csak hallgassuk.

Az jutott eszembe a koncert után hazafelé sétálva - és azt hiszem valami ilyesmiről beszélgettünk a Pick Robival is múltkor a Muzsikus Rádió-beli váratlan interjúm során, amiről asszem elfelejtetem beszámolni -, hogy az hiányzik a zeneoktatásból, hogy már a tanulmányok elején kicsit belekóstolhasson az ember a klasszikuson kívül más stílusokba is, neadjisten kipróbálhassa, hogy a kottán kívül is van zenei világ. Sőt. A saját zenei világodat sosem fogod megtalálni nyomtatásban. Az valahova mélyen belülre van lejegyezve. Saját, egyedi kódolással. Érdemes lenne megtanulni megfejteni.

4 megjegyzés:

Kini írta...

Tucsok, ez az utolso bekezdes emnnyire nagyon igaz!!! En 18 evesen, Londonban talalkoztam eloszor azzal, hogy lehet maskent is hegedulni, sot, lehet maskent is hegedulni tanulni... Csak a megfelelol beallitottsagu tanar kell hozza, illetve egy olyan zeneoktatasi kultura, ami nem ragadt le a 19. szazadnal.

Névtelen írta...

Egyeske, le a kalappal előtted, hogy kibírtad. Ketteske :D

Vérnyúl írta...

felakalappal!
1eske

b írta...

Az egész magyar (egyébként meg nagyjából a világ) zeneoktatása ott van el****a, hogy zenélni tanítják az ember(gyerek)eket, és nem JÁTSZANI...

A zene egyszerű, de fölöslegesen bonyolítják, hogy művészet és tudomány legyen, ami csak a kiválasztottak számára elérhető. Grrr.