Jobb későn, mint soha alapon: beszámoló az utolsó Pauly Pilot koncertről

Míg itt "síjelgetek" Hebalmban, többnyire offline módban prüntyögök a gépemen, mivel a hangfalak messze találhatóak az internet csatlakozótól és hát vagy ez, vagy az, de érdekes módon a törpiek többször igénylik, hogy szóljon valami háttérzaj, mint hogy én emaileket bámuljak. Így hát blogot is offline módban kell írnom. Így találtam rá a következő bejegyzésre, amit már hiányoltam nemrégiben, mert egy remek este beszámolója, amire esküdtem volna, hogy megírtam, mégsem lett sosem publikálva. Most előbukkantak az estéről írt jegyzeteim, és AZONNAL hívtam a Marcsit, mert olyan mondatok szerepeltek benne, amitől vinnyogós röhögés jött rám. Úgy kezdődtek a jegyzetek, hogy Marcsival elterveztük, hogy jobb későn, mint soha alapon elmegyünk az utolsó Pauly Pilot koncertre... így hát Marcsival megbeszéltük, hogy jobb későn, mint soha alapon megírom ezt a beszámolót is.
Tehát:

(Történik egy mexi-mexi galaxisban, valamikor a Zűr 2009. esztendejében, szeptember havában, ami hülyeség, mert hó az nem volt.)
Marcsival elterveztük, hogy jobb későn, mint soha alapon elmegyünk az utolsó Pauly Pilot koncertre, ahol Kassai Eszter művésznő lobogtatja többnyire szőke, de néha vörös derékig érő haját. Jött a Marcsinak nekije a pasija, mer' az mindig jön mindenhova, az enyém meg nem jött, mer ő meg sose ér rá. Jött viszont Marcsi pasijának majdnem kiskorú haverja (Hihihihi, hahahaha, bruhhahha! a szerk. megjegyzése), aki a Luczi. Jöttek még a Susu gitáros Geregő meg a Nojé, mert ők együtt zenélnek a Zesztivel egy másik zenekarban, ami a JustKiddin. Meg jöttek sokan mások, főleg zenész ismerősök. A Geregő meg is állapította, hogy jól itt van a zenekarai háromnegyedének a tagjainak a háromnegyede. (Remélem valaki tud követni.)
A koncert még éppen viselhető hőmérsékletű nyárutói szabadtéri produkcióként az A38 tetőterében volt. A Pauly Pilot volt az első fellépő, és hivatalosan ez volt az utolsó koncertjük. Az aznap esti portugál meccs miatt kevés néző volt, de mi - a sok szabad teret kihasználva - bátran beálltunk a Marcsival az elsősorba, amelynek pozícióját mi határoztuk meg és óvatos de kitartó előrearaszolgatással egyre közelebb és közelebb toltuk a koordinátákat a zenekarhoz. A fiúk saját bevallásuk szerint teljesen megelégedtek a saját pozícióikkal: kicsit hátrébb ültek, előttük sörös korsók és tökéletes kilátás nyílt a fenékriszálásunkra.
A koncertről: Eszti a zseniális hangja mellett zseniális kirakatbaba mozgással rendelkezik, az öltözékéért pedig a H&M tuti komoly tárgyalásokat folytatott a jövő évi kollekciójához való mintavételi jogokról. Visszamenőleg rajongókká váltunk, a Pánik c. dalukból pedig mindenképpen posthumusz slágert akarunk csinálni, bőven megérdemelnék, hogy játssza a Petőfi. A dobmegbasszus teljesen korrekt volt, a basszus kifejezetten az a követhető, érthető, helyén levő fajta, a gitárost meg szerettem volna kicsit dicsérni, mert bírom az olyan gitárosokat, akik teljesen elalélnak a saját effektjeiktől, de gitárosokról vagy jót, vagy semmit, úgyhogy nem dicsérem.
Koncert közben érkezett két tűsarkú csaj, az egyik vagy száznyolcvan magas, a másik jóval kisebb, de a haját égnekállóra tupírozta, hátha utoléri a másikat. A lányokról az ugrott be, hogy valahogy így nézhet ki a Manöken Proletarz, akiket még sosem láttam, csak a nevüket hallottam, és hát nem hiszitek el, de tényleg pont így néznek ki. Ők voltak a következő produkció, de az égnek álló hajú lánytól többen konkrétan féltünk, főleg a fiúk, el is kellett vinni haza őket gyorsan, nehogy rémálmaik legyenek. (Eddig tartanak a jegyzetek.)

Nemtom, hogy végül jobban jártak-e így a fiúk, hihi.
Merugye. Az este hátralévő részét már egyszer nagyjából elmeséltem. Elmentünk Marcsihoz, pontosabban én elugráltam, mert épp rámjött, hogy én vagy Tiggris, aki mindig egy jellem. Útközben szörnyülködtem egy sort, hogy a Luczi Bagoly, aki igazából félénk Oroszlán hogyan lehet ennyire szemérmetlenül fiatal (három évről beszélünk, tulajdonképpen, de négyünk közül akkor is ő volt a kor-al-al-alelnök), aztán üldögéltünk az erkélyen, kacarásztunk, pálinkáztunk, majd Marcsiék udvariasan kidobtak minket, hogy most már menjünk amerre látunk. És akkor mentünk és láttuk, hogy az a Tétényi út, amin megyünk, és ott csak jön már egy hetes. És akkor útközben Tiggris ugrált, és kiderült róla, hogy valójában Malacka. És a Luczi meg mondta, hogy az egy jó együttes, biztos, mert már hallott rólunk, de most ha agyonütnék se tudna felidézni egy slágert sem. Úgyhogy MUSZÁJ volt tennem ez ellen a szégyenteljes állapot ellen valamit és jól elénekeltem neki, hogy tizenhárom éves lettem, hatalmas nagy zsúrt akartam rendezni... ezt a refrénig megilletődve hallgatta, majd úgy rémlik hatalmas vigyor terült szét az arcán. Picit átfutott akkor a fejemen, hogy persze magabiztosan nagy arcom van ám, mer'hogy aszittem úgyis vénlánynak tart, meg amúgy is nagy világjáró korszakát élte éppen: egyik távoli országból épphogy hazajött, máris ment tovább sok másik felé, nade azért, ha kicsit is bejönnek neki az idinyóta csajok, akkor egy ilyen produkcijó után nekije annyi.
The rest is history: szegény Luczi, elment távoli országokba, közben megtanulta az összes Malacka slágert, hogy aztán hazatérve végigcsápoljon nekem három koncertet, ebből kétszer elcipeljen snookerezni és végül egyszer s mindenkorra szemernyi kétséget ne hagyjon bennem afelől, hogy én vagyok a legvagányabb, legmenőbb, legimádnivalóbb és leglegleg majdnem harmincas csaj a világon, és esze ágába nincs holmi ide-oda három évek miatt megfutamodni. Sőt, igazából engem próbált meggyőzni, hogy fussak gyorsan, amíg még lehet, de januárban hideg van, olyankor nem szeretek futni, ezt az Etus is megmondhassa.

Na, hát csak a mihez tartás végett: ilyen következményekkel jár, ha a Pauly Pilot nem óhajt több koncertet tartani.