Országos világkoncertturné

Nokérem. Hogyisvoltez. Voltunk a tornyokkal Egerben és Szegeden. Közte meg a KékBabbal Vértesszőlősön. Szépsorban.

EGER, HÍD KKK, Lájthóz, Hátsósor

Nos, itt mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy sokminden befolyásol a véleményalkotásban ezen koncert esetén. Például, hogy Eger nekem szívem csücske "egyetemváros". Mert oda jártam három éven át főiskolára és ott kaptam diplomát. Mondjuk azóta hiába várt engem ott a Vár, de már csak ezért is jó érzés volt végre visszamenni. Igaz most meg én nem láttam semmit a városból, csak az Eger pataknak örülhettem, ami az ablak alatt csordogált. De annak nagyon. Meg még egri ismerősnek is örülhettem nagyon, akit még véletlenül sem főiskolás éveim alatt ismertem meg. Bár ez kicsit sántít, mert pont a főiskolai évek alatt kezdtem moldvai néptáncokat tanulni/tanítani és egyszer kedvenc évfolyamtársam (pasi volt, naná) kezembe nyomott egy CD-t, hogy hallgassak jóféle moldvai zenét, egriek játszanak rajta. Hallgattam is. Aztán jól el is felejtettem és csak nemrég esett le, hogy húbakker, hát ez aztán vicces, de hiába kerestem a CD-t mert valószínű kölcsönadtam a tánctanár utódomnak és nem kaptam vissza. Szonty. Szütty. Ígyjártunk. A lényeg, hogy jött a Doneszkó zenészkolléga, mert én már annyi koncertjét ugráltam végig, hogy ha már feléje jártunk, akkor ő is eljött megnézni minket. Hát izé. Nekünk nem igazán ugrálós a zenénk, de most még ráadásul nagyon meghitt adventi hangulatot is árasztottunk, defőlegéspláne a KKK a Keresztény Kulturális Központot takarja, amit pironkodva be kell vallanom blogolvasó zenekari tagok előtt, hogy senem az enyém, senem Doneszkó barátom frekventáltan látogatott intézményei közé nem tartozik. Azért nagyon lelkesen végigintegetett nekem két dalt a hátsósorból, majd a kontraszt kedvéért további hármat csilláutolt csukott szemmel, végül elrohant Kerekes próbára. A helyzetet súlyosbítandó a koncert elején egyetlen olyan dal sem volt, amiben számottevő hegedűvirtuózkodás lett volna, így osztán most nem lett okosabb a zenei jártasságomat illetően sem. Azért hálás vagyok neki azért a tíz percért, amit a koncert előtt együtt töltöttünk csendben fulladozva a nevetéstől. Made my day. (És ha ítéletnapon túl nehéznek találtatna a lelkiismeretem, hát már legalább lesz kinek a jobb karjába karolni és lépés bal lábbal iiindul, három és!) Egyszer meg majd tényleg játszok neki tényleg ír zenét. Feltéve, hogy hoz cserébe cidert. :)

(Amúgy most először elgondolkodtam rajta, hogy mennyire vagyok én ellentmondásos személyiség, hogy nyugodt szívvel kiállok a nagycsaládos zenekarunk élvonalába vallásos dalokat ciripelni, miközben máskor azt kiabálom a színpadon, hogy "Kakilok rá!", hogy csak egy enyhébben megbotránkoztató szöveget említsek. Ez csak úgy eszembe jutott, mikor a dobosunk érdeklődött a Malacka stílusa felől és hirtelen egy dal sem jutott eszembe, amiből mertem volna neki idézni. Egyelőre nem jutottam semmire, végül is konkrétan én kellettem mindkét zenekarnak, hát valahogy csak megférnek. Hamarosan meg úgyis meg lehet hallgatni, hogy milyen zenét ír a Tücsök magától, ami se nem ez, se nem az.)


Vértesszőlős, KékBab

Szombaton kicsit megint kisegítettem a nagybátyám zenekarát, akik nevükkel ellentétben, a Mikulás tiszteletére piros-feketébe öltöztek. Nagyon jól mutattunk a színpadon, de tényleg. Mind a kilencen. Lassan Benczeandrásmagyarországé lesz a száz tagú ír zenekar. Már kürtöse is van és amint hallom a következő fokozat egy pozanos lesz.
Tanulság viszont, hogy mostantól csak fuvolistákkal barátkozom. A NagyFerólenyomós agárdi koncert után most az Írka-Fírka fuvolistája, Ildikó (szintén csak beugrott, akárcsak én) dicsérte meg a hangom. Szeretem a fuvolistákat.


Szeged, Dóm tér, Bálaszínház, Lájthóz

No és akkor vasárnap meg mikulásoltunk egyet Szegeden. Nagyon hangulatos szalmasátorban játszottunk, melyben meglepően jó hangtechnika állt rendelkezésre. Hiába, a modern szénaboglyák már szinte összkomfortosak... A sátrat karácsonyi árusok vették körbe, a szokásos iparművészek, népművészek, könyvárusok, édességárusok, forralt bor és lacikonyha, valamint egy nem szokványos bolhapiac-részleg. Ez tetszett a legjobban. Leendő álomkonyhámat juttatta eszembe, amiben majd lesznek ilyen dédi korabeli kütyük, mint a kávédaráló meg a tejesüveg. Meg hímzett falvédő, vicces vendégmarasztaló felirattal. Majd.
Persze játszottunk is, jól sikerült, jól szólt, megint volt ismerős (most egy egész család, három lánygyermekkel, akik igencsak megnőttek és cserfesedtek mióta utoljára találkoztunk).
Hazafelé a szenzációt a Fehértói Halászcsárda jelentette, ahol aztán tudják, hogyan kell halászlevet főzni. Jó dolog a ponty is (főleg, ha Jean-Luc), de leginkább az afrikai harcsa tetszik. Ami ugyan betelepített, hal-farmokon szaporított levesbetét, tehát nem túl autentikus, ellenben finom.
Verácskát meg megint jól megpálinkáztattam. Ejnye én. :)