csütörtök, december 10

Alávaló talpalávaló

Azt hiszem a cipész meg van róla győződve, hogy bele vagyok zúgva. Tény, hogy soha ennyi munkát nem adtam még neki. Legutóbb két pár sarkalnivalóval állítottam be, amit magamhoz hűen két részletben sikerült elhozni, mert véletlenül csak másfél párat adtam le elsőre. Ez már önmagában három látogatás. Deráadásul, amint elhatároztam tegnap, hogy ma mindenképpen elhozom a második párat is, azonnal elhagytam a vadiúj csizmám sarkát is. A változatosság kedvéért nem azt, amit már egyszer elvesztettem és megtaláltam. Úgyhogy most negyedszerre is visszamehetek, mert megint kapott házifeladatot az a drága jóember. Nem csoda, hogy furcsán vigyorog rám.

No, ennek örömére, nézzünk-hallgassunk dalocskát a táncos cipellőkről. :)


3 megjegyzés:

Richie írta...

addig örülj, amíg van egyáltalán cipész!
néhány éve megszűnt a cipész(szakmunkás)képzés itthon, szóval most már csak a szakiktól tanulhatnak a privát érdeklődők...
aztán meg már csak a Mister Minit marad azoknak, akik retro módon (ellenállva a fogyasztói társadalom VEGYÉL! VEGYÉL! felszólításának) még javíttatni akarnak.
ja, és örülj, hogy egyáltalán mosolyognak rád egy boltban :)

stradlin írta...

Zsiráf húrok uralkodnak.

Bogi írta...

Ilyen G-string-re gondoltál, Strad drága? http://ep.yimg.com/ca/I/abcunderwear_2081_337282083
:-P