A zene világnapja

Azon gondolkodám hazafelé bringázva, meg mostan itthon borongva-borozgatva, hogy egyrészt milyen már, hogy fél nyolckor sötét van, másrészt meg hideg, harmadrészt meg nyáron ilyenkor kezdtük a nap mozgalmasabbik felét, most meg moccanni sincs kedvem, ha végre becsuktam az ajtót belülről itthon. Hát milyen már?
Továbbá az is eszembe jutott, hazafelé, mikor a Gellért téren hallottam egy kis szokatlan zongoraszót, hogy jéétélleg, hát ma van a zene világnapja. Olvastam is korábban valami felhívást, hogy fogjunk hangszert aztán álljunk ki valami forgalmas helyre, hogy hallja a világ, hogy mi itten a lényeg lényege. Vagy "pattanjunk fel a munkahelyünkön az asztaltól" és "adjunk hangot"! Hát milyen zenész vagyok én már? Ahelyett, hogy épp a Deákon üvölteném telitorokból, hogy ájlávrakkendroll, itt szüttyögök. Ha olyan belevaló "most amazingest" dalíró/előadó csaj lennék, mint a Toriémosz, akkor most a Sunny Side Up valahol köztéren fagyna szét boldogan. Talán begyűjtenénk néhány újdonsült rajongót is (mintha lennének régiek), akik hoznának bort és raknának tüzet egy üres olajoshordóban. Ehelyett mai napon a zene iránti rajongásom egyetlen kimutatható momentuma az volt, mikor megelégelve a kettős front hatást az irodában, közöltem a kollegákkal, hogy amíg házon kívül van a főnökünk én zenét fogok hallgatni az excel táblázatokkal való küzdelmem gyötrelmeinek enyhítésére: és kaptak egy jó adag pimasz ethno funkot a fülükbe bele. Szerették.
Na szóval ez nem fog menni, hogy épphogy beköszönt az ősz, én már szinte téli álmot alszom durcásan. Oké, hogy baklava, de a magamba szállásnak is van határa.
Úgyhogy akkor mostan listát írunk a tavaszig kötelezően teljesítendő dolgokról. Ezek kelleni fognak, hogy a következő öt hónapot átvészeljem. Főleg, ha ebből három hónapra hátrahagyott kalóz-oldalborda leszek. Ha kihagynék valami fontosat, kérlek szóljatok. A lista külön bejegyzést érdemel, mert ő lesz A LISTA. Végre valami fény az éjszakában!