A három hülyék

Avagy: koncertbeszámoló a tegnap esti Gravefruit-Malacka-Timur Lenk világrengetésről.

Míg a rengeteg bringás a Deák tér és az Erzsébet tér környékén gyülekezett, hogy felhívják újból figyelmünket a tömegközlekedés eme környezetbarátabb és sportosabb formájára (márminthogy kritikusan nagy tömegben közlekedni két keréken szórakoztató), nem is sejtették, hogy alattuk a Gödörben egyéb természeti csapás készülődik, ami még az olajipar terjeszkedésénél is fenyegetőbb. Annál is inkább, mert a tegnapi koncertnek annyi szponzora volt, hogy tuti ők is benne voltak nyakig.
A Gravefruitból bevallom alig hallottam valamit, mert a koncertjük előtt bőszen próbáltunk, így pont ez az egy órám maradt ismerősöket vadászni, illetve arra, hogy engem vadásszanak le ismerősök. Pedig a mi drága Pálfi Kriszteánknak komoly családi kötődése van hozzájuk. Nomajd, ami késik, az a villamos.
Én nagyon-nagyon büszkén szeretném elmesélni a Malacka koncertről, hogy a nekünk szánt műsoridő teljes tartama alatt sikerült a színpadon tartózkodnom. Ez most úgy hangzik, mintha amúgy rendszeresen leesnék róla, de ááádehogy, szimplán arról van szó, hogy bizonyos számokat eddig nem játszottam velük és olyankor inkább a közönségből csápoltam. Tegnap valahogy úgy alakult, hogy inkább minden számot el tudtam énekelni mikrofonba is. Még a nekem újdonság Karafiáth dalt is, ami miatt picit izgultam (ez fura is volt, sosem szoktam), mert előző nap hallottam először. Nyomtatott szöveg ugyan elkélt hozzá, de ezzel meg nem voltam egyedül az énekeseink között. :)
Másik inkább kissé szégyellős, mint büszke elmesélni valóm, hogy rájöttem, nem csak olyan jelenség van, hogy fiatal csajok sikítoznak a vonzó zenész hapsik előtt. Ha annyi sört ittam volna meg tegnap, mint ahány koncerten csápoló hapsi meg akart hívni, akkor nem taxival megyek haza, hanem mentővel. Szegény Petimet hazakergette a hangos zene kiváltotta migrén, meg a fáradtság, így csak utólag morcogott a beszámolóm hallatán, hogy kell nekem annyit ugrálni a színpadon őrült módra... De ma aztán megvigasztaltak, hogy ha vigyázzban állok a mikrofon előtt, akkor is ugyanezt a hatást produkálom, egyszerűbb, ha ebbe beletörődök. Majd szólok is a Ricsinek, ha legközelebb fotóz, ne használjon vakut, sugárzok én eleget. (Fotók by Richie, alant.)
Köszönjük még egyszer szponzorainknak, hogy támogatták dalainkat, még akkor is, ha őket erről elfelejtettük értesíteni: a börgerkingnek az Ernőt, a kreptónak a Kakilok rá-t (amit végül elfelejtettünk eljátszani, de lesz@rjuk), a nemzetbiztonsági hivatalnak a Secret Agent-et, a bolgárkertészeknek a Shop-skat, ésígytovább, ésígytovább. Én is köszönöm Évinek, hogy hazatámogattuk egymást. Szerencsém van a lakótársaimmal, igazán. :)
A kedvenc hörgős metál nótám mostantól tutira az lesz, hogy "Mínusz bé, pluszmínusz gyök alatt bénégyzet mínusz négy ácé, per kettőaaaaa, aaaaaarrrrghhh!!" Ezt már Timur Lenk alatt tanultam (újra), de lelkesen üdvözöltem régi kedvencemet az Éliástóbiásklausztrofóbiás-t is.