Belátom

Belátom, hogy a túlemancipáltság (van erre szalonképtelenebb szó, de majd bekommentelik a rosszcsontabbak, ha akarják) nem nekem való dolog.
Másfél hete teljes elszántsággal álltam neki csomagtartót szerelni a bringámra, majd bosszúsan megállapítottam, hogy nem jók a csavarok, amiket szereztem hozzá és így hiába vettem a szipi-szupi, rengeteg funkciós, méregdrága csavarhúzó készletet. Bosszúságomat tovább növelte, hogy kevés időm volt, de nagyon sok egyéb teendőm, a bringabolt zárásáig is már csak alig egy óra volt hátra és Peti pont akkor találta ki, hogy álljak neki szépen tésztát főzni, mindjárt érkezik a hozzávalókkal a sajtos-tonhalas szószhoz.
Persze őrjönghettem, a vége az lett, hogy kimosakodtam magam az olajból, áttértem inkább az olivára, mialatt szívem hőse tíz perc alatt felszerelte az általam használhatatlannak ítélt csavarokkal a csomagtartót az általa használhatatlannak ítélt csodaszerszámkészletemmel.
Ha ebből még nem tanultam volna eleget, ma újabb belátásra kellett bírnom magamat. Bár remekül cserélek már olvadóbiztosítékot, konnektor cserével nem boldogulok. A gondolattól, hogy egy félig kitört dugaljat piszkálok, már rosszul lett anyám, Petim és a Bótos is, de én makacsul elmagyaráztattam magamnak apámmal, hogy hogyan is kell szakszerűen szét- és össze-szerelni az ilyesmit és vérig sértődtem, hogy nem feltételezi rólam, hogy azzal kezdem, hogy lekapcsolom az áramot. Reggel hősiesen ki is szereltem a régi konnektort, majd szembesültem vele, hogy eggyel több vezeték lóg ki a falból, mint amit értelmezni tudok.
Ekkor végre felhívtam nagybátyámat, aki általában, mikor épp nem zenél, akkor villanyszerelő. (Meg asztalos. Meg vízvezetékszerelő. Meg autószerelő. Meg...) Ő felsorolt három színt, hogy mit hova kéne kötni. Mondtam, hogy itt se kék, se zöld-sárga, van viszont két fekete meg egy szürke. Aszonta erre, hogy jesszusúristen, ne nyúljak semmihez, tömködjem vissza a falba gyorsan, majd holnap reggel átjön és beköti.
Hát, szóval, belátom. Fakanál, habverő, bűbájmosoly. Na.