Az időpont elég morbid blogíráshoz, de felfrissültem a Sziget porát eltávolítani hivatott zuhanytól, úgyhogy írok amíg le nem fejelem a billentyűzetet.
Amúgy is már két napi Sziget beszámolóval lógok. :)
Tegnap, vagy tegnapelőtt - attól függ honnan számoljuk - négy óra alvás után belátogattam a munkahelyemre, ahol nem értették, hogy mit keresek bent üzemkezdéskor. Inkább rájuk hagytam, hogy mennyire fáradt is vagyok és lementem a büfébe reggelizni. Előző nap úgyis egy órával korábban kezdtem a szokásosnál és ráadásul megoldottam a lehetetlent is, egy ham&eggs igazán a minimum jutalom volt magam számára. Kicsivel később tartottam egy hosszabb ebédszünetet is, biztos ami biztos. Délután próba volt a Lighthouse-zal, készülünk a szombati Gödör koncertre. Kilenckor aztán meglógtam tőlük is és nagy nehezen kijutottam a Hajógyárira. Estefelé már semmilyen jármű nem akart normálisan járni. :-/
Sokminden lenyűgözőt nem tudok a csütörtöki napról elmondani. Fatboy Slimet a Szeparéból hallgattuk, onnan nem tűnt túl fantáziadúsnak. Benéztünk az A38 sátorba Tricky-re, kicsit a Magic Mirrorba, kicsit a Roma sátorba. Addigra már fél kettő volt és én bosszantó módon elkezdtem csuklani. Kettőre abba is hagytam, akkor meg már mentünk haza. Nem tudom ki emlegetett ennyire, egyelőre minden gyanúsított tagad.
Mivel osztályvezetői felszólítást kaptam, hogy a szokásosnál később jelenjek csak meg az irodában péntek délelőtt, direkt fél tízre húztam az ébresztőórát. Nyolckor kipattantak a szemeim és esélytelennek tűnt a visszaalvás, úgyhogy másfél órán keresztül suvickoltam magamat és a lakást elkeseredésemben. A Bótos tíz körül jelentkezett, hajszálpontosan ugyanilyen tünetekre panaszkodva, meg kellett hát állapítanunk, hogy nyilván az Univerzumban történt valami óriási horderejű dolog reggel nyolckor, amit kifinomult antennáinkkal érzékeltünk. Beérkezvén megint a reggelizésnek szenteltünk a megszokottnál kicsivel több figyelmet, lelkiismeretesen elvégeztük uborkaszezonhoz méltó mennyiségű teendőinket, aztán elkezdtünk kifelé konvergálni, de csak lassan és óvatosan, török kajákkal, shoppingolással és bankautomatákkal fűszerezve az utat. Hatra kb. ki is értünk. Kint csilláut üzemmódban nyomtuk, egy kis kávé, egy kis bazársoron nézelődés... Végre rászántam magam egy saját zip-bag beszerzésére, fekete-arany színű, hogy menjen a sapimhoz. Ezek a táskák jópofaságukon kívül arról híresek, hogy kedvenc síoktatónk, Antos Balázs varrja őket hómentes hónapjaiban. Marcsinak meg vettem zöld sapit, remélem jót választottam.
Egyszer csak már fél nyolc lett, úgyhogy rohannunk kellett az Amfiteátrumhoz, mert kezdődött a nap Tücsök-ráta szerinti námbörvan programja. Nem fogjátok kitalálni, hogy a Kerekes Band játszott. Izgultam értük picit, mert két napja ugyanott a Vujicsicsot tizenöten hallgatták. Az első szám közepén érkeztünk és először legrosszabb sejtéseimet láttam beigazolódni, ötven körül lehetett talán a nézőszám. Aztán ahogy alkonyodott és jöttek a pörgősebb számok megtelt a rét és egészen egyedi stílusú parti sikeredett. A Bótoson tudtam leginkább lemérni a hangulat fokozódását. Már a pálinkafeszt óta mondom neki, hogy imádni fogja ezt a fajta zenét. Ehhez képest már öt-hat szám lement, én már javában a pörgős szoknyám fodrait lebegtettem jobbra-balra, ő még mindig higgadtan állt a poharával. Egy idő után már táncikált, bizonytalanul még a saját táskáját is lepakolta az enyém mellé, aztán egy igazi bótosesztis fintor kíséretében inkább visszavette. Azt hiszem nagy kedvencemnél, a Pimasz c. nótánál tört meg a jég, hirtelen röpült vissza a táska a földre, onnantól aztán körbeugráltuk a kupacot, mint egy tábortüzet és egy percig nem álltunk meg a koncert végééig. Én kicsit az elsősorba is ellátogattam a rend kedvéért, de a kordon mellett elég veszélyes volt ugrálni. Elnézést is kérek mégegyszer Doneszkó zenészkollegától, hogy inkább ötödik soroztam, de ott volt a buli epicentruma. :) Szegény Doneszkó szerdai Gonosz Törpe formájához képest most inkább Szundi szerepébe bújt volna. Elmondása alapján két napos kiábrándító szigeti élményei juttatták ebbe az állapotba. Igazán sajnálom, hogy csalódnia kellett zajos fővárosunk mégzajosabb hírhedt fesztiváljában. Vigaszdíjként egyszer szívesen látom a múzeumban kardamomos, frissen őrölt kávés tejeskávéra, most sajnos nem tudtam neki elővarázsolni sehonnan ilyet, pedig jól jött volna.
Kerekes után elnéztünk Prodüdzsájra, persze csak a Szeparéból hallgattuk megint, de legalább ott összefutottam mindenkivel, akivel még akartam. Plusz meglepi emberekbe is mindig lehet botlani, mint a háromnegyed Supersonic zenekar. A találkozás körülményeit nem merem kifejteni, elég legyen annyi, hogy a mosdók közelében történt. Amíg a fesztiválokon divatban maradnak a szabadtéri piszoárok, addig a teremtés koronái jobb ha felkészülnek a furcsa szitukra. :)
Az igazi szigetélmény kedvéért negyedórás tömegenátrágódásba kezdtünk. A világzenei színpadhoz akartunk eljutni, megkerülve a Nagyszínpad előtt tomboló emberhadat. A kerülőút kb. olyan élmény volt, mintha az M0-on ülnél dugóban. Nem vigasztal a tény, hogy a belváros sokkal jobban megbénult, te épp ezt akartad kikerülni.
Az Amadou nagyon jó koncertet adott, legalábbis abból az utsó két számból, amit hallottam így sejtem, mert pont ennyit hallottunk belőle. Mi már éppen egy kis nyugira vágytunk és becéloztuk a Cöxpont sátrat, ellenben ugyanakkor befejeződött a Prodüdzsáj is, úgyhogy újabb szép negyedórás közelharc várt ránk. Egy chai-t azért muszáj volt inni hazaindulás előtt. A chai a Cökiben nagyon-nagyon isteni, vasárnap szerintem ott kezdem a napot. Ja, és a nap poénja: beléptünk a sátorba és megszólalt a Mádi Jancsi c. Kerekes dal valamilyen chill-out remix verziója. Széles mosollyal voltam kénytelen nyugtázni a dolgot. Kaptam cserébe pimasz bótosesztis fintort. :)
Nohát ilyenek vótak, most pedig alvás. Holnap reggel felőlem elkerülő utat is építhetnek a vogonok, én szeretném már végre kicsit kipihenni magam.
Amúgy is már két napi Sziget beszámolóval lógok. :)
Tegnap, vagy tegnapelőtt - attól függ honnan számoljuk - négy óra alvás után belátogattam a munkahelyemre, ahol nem értették, hogy mit keresek bent üzemkezdéskor. Inkább rájuk hagytam, hogy mennyire fáradt is vagyok és lementem a büfébe reggelizni. Előző nap úgyis egy órával korábban kezdtem a szokásosnál és ráadásul megoldottam a lehetetlent is, egy ham&eggs igazán a minimum jutalom volt magam számára. Kicsivel később tartottam egy hosszabb ebédszünetet is, biztos ami biztos. Délután próba volt a Lighthouse-zal, készülünk a szombati Gödör koncertre. Kilenckor aztán meglógtam tőlük is és nagy nehezen kijutottam a Hajógyárira. Estefelé már semmilyen jármű nem akart normálisan járni. :-/
Sokminden lenyűgözőt nem tudok a csütörtöki napról elmondani. Fatboy Slimet a Szeparéból hallgattuk, onnan nem tűnt túl fantáziadúsnak. Benéztünk az A38 sátorba Tricky-re, kicsit a Magic Mirrorba, kicsit a Roma sátorba. Addigra már fél kettő volt és én bosszantó módon elkezdtem csuklani. Kettőre abba is hagytam, akkor meg már mentünk haza. Nem tudom ki emlegetett ennyire, egyelőre minden gyanúsított tagad.
Mivel osztályvezetői felszólítást kaptam, hogy a szokásosnál később jelenjek csak meg az irodában péntek délelőtt, direkt fél tízre húztam az ébresztőórát. Nyolckor kipattantak a szemeim és esélytelennek tűnt a visszaalvás, úgyhogy másfél órán keresztül suvickoltam magamat és a lakást elkeseredésemben. A Bótos tíz körül jelentkezett, hajszálpontosan ugyanilyen tünetekre panaszkodva, meg kellett hát állapítanunk, hogy nyilván az Univerzumban történt valami óriási horderejű dolog reggel nyolckor, amit kifinomult antennáinkkal érzékeltünk. Beérkezvén megint a reggelizésnek szenteltünk a megszokottnál kicsivel több figyelmet, lelkiismeretesen elvégeztük uborkaszezonhoz méltó mennyiségű teendőinket, aztán elkezdtünk kifelé konvergálni, de csak lassan és óvatosan, török kajákkal, shoppingolással és bankautomatákkal fűszerezve az utat. Hatra kb. ki is értünk. Kint csilláut üzemmódban nyomtuk, egy kis kávé, egy kis bazársoron nézelődés... Végre rászántam magam egy saját zip-bag beszerzésére, fekete-arany színű, hogy menjen a sapimhoz. Ezek a táskák jópofaságukon kívül arról híresek, hogy kedvenc síoktatónk, Antos Balázs varrja őket hómentes hónapjaiban. Marcsinak meg vettem zöld sapit, remélem jót választottam.
Egyszer csak már fél nyolc lett, úgyhogy rohannunk kellett az Amfiteátrumhoz, mert kezdődött a nap Tücsök-ráta szerinti námbörvan programja. Nem fogjátok kitalálni, hogy a Kerekes Band játszott. Izgultam értük picit, mert két napja ugyanott a Vujicsicsot tizenöten hallgatták. Az első szám közepén érkeztünk és először legrosszabb sejtéseimet láttam beigazolódni, ötven körül lehetett talán a nézőszám. Aztán ahogy alkonyodott és jöttek a pörgősebb számok megtelt a rét és egészen egyedi stílusú parti sikeredett. A Bótoson tudtam leginkább lemérni a hangulat fokozódását. Már a pálinkafeszt óta mondom neki, hogy imádni fogja ezt a fajta zenét. Ehhez képest már öt-hat szám lement, én már javában a pörgős szoknyám fodrait lebegtettem jobbra-balra, ő még mindig higgadtan állt a poharával. Egy idő után már táncikált, bizonytalanul még a saját táskáját is lepakolta az enyém mellé, aztán egy igazi bótosesztis fintor kíséretében inkább visszavette. Azt hiszem nagy kedvencemnél, a Pimasz c. nótánál tört meg a jég, hirtelen röpült vissza a táska a földre, onnantól aztán körbeugráltuk a kupacot, mint egy tábortüzet és egy percig nem álltunk meg a koncert végééig. Én kicsit az elsősorba is ellátogattam a rend kedvéért, de a kordon mellett elég veszélyes volt ugrálni. Elnézést is kérek mégegyszer Doneszkó zenészkollegától, hogy inkább ötödik soroztam, de ott volt a buli epicentruma. :) Szegény Doneszkó szerdai Gonosz Törpe formájához képest most inkább Szundi szerepébe bújt volna. Elmondása alapján két napos kiábrándító szigeti élményei juttatták ebbe az állapotba. Igazán sajnálom, hogy csalódnia kellett zajos fővárosunk mégzajosabb hírhedt fesztiváljában. Vigaszdíjként egyszer szívesen látom a múzeumban kardamomos, frissen őrölt kávés tejeskávéra, most sajnos nem tudtam neki elővarázsolni sehonnan ilyet, pedig jól jött volna.
Kerekes után elnéztünk Prodüdzsájra, persze csak a Szeparéból hallgattuk megint, de legalább ott összefutottam mindenkivel, akivel még akartam. Plusz meglepi emberekbe is mindig lehet botlani, mint a háromnegyed Supersonic zenekar. A találkozás körülményeit nem merem kifejteni, elég legyen annyi, hogy a mosdók közelében történt. Amíg a fesztiválokon divatban maradnak a szabadtéri piszoárok, addig a teremtés koronái jobb ha felkészülnek a furcsa szitukra. :)
Az igazi szigetélmény kedvéért negyedórás tömegenátrágódásba kezdtünk. A világzenei színpadhoz akartunk eljutni, megkerülve a Nagyszínpad előtt tomboló emberhadat. A kerülőút kb. olyan élmény volt, mintha az M0-on ülnél dugóban. Nem vigasztal a tény, hogy a belváros sokkal jobban megbénult, te épp ezt akartad kikerülni.
Az Amadou nagyon jó koncertet adott, legalábbis abból az utsó két számból, amit hallottam így sejtem, mert pont ennyit hallottunk belőle. Mi már éppen egy kis nyugira vágytunk és becéloztuk a Cöxpont sátrat, ellenben ugyanakkor befejeződött a Prodüdzsáj is, úgyhogy újabb szép negyedórás közelharc várt ránk. Egy chai-t azért muszáj volt inni hazaindulás előtt. A chai a Cökiben nagyon-nagyon isteni, vasárnap szerintem ott kezdem a napot. Ja, és a nap poénja: beléptünk a sátorba és megszólalt a Mádi Jancsi c. Kerekes dal valamilyen chill-out remix verziója. Széles mosollyal voltam kénytelen nyugtázni a dolgot. Kaptam cserébe pimasz bótosesztis fintort. :)
Nohát ilyenek vótak, most pedig alvás. Holnap reggel felőlem elkerülő utat is építhetnek a vogonok, én szeretném már végre kicsit kipihenni magam.
Bejegyzések
1 megjegyzés:
És nekem milyen sapkát vettél? :)
etus
Megjegyzés küldése