szombat, augusztus 22

Lenyomtuk Nagyferót

Ma nagyon vicces koncertem volt. (Zimbi már most nem ért velem egyet, de neki meg üzenem, hogy mi lenne, ha mérgelődés helyett mondjuk elköszönne rendesen.) Csak helyettesíteni ugrottam be nagybátyám KékBab nevű zenekarába, ami nem először fordul elő, és vélhetően nem is utoljára. A KékBabot Tóbiás még a középiskolában alapította, majd egy-két próba után tartottak vagy 25 év szünetet és pár éve rugaszkodtak újra neki a zenélésnek. A pár év alatt teljesen lecserélődött a zenekar, más ne mondjak Tóbin kívül már nem játszik benne alapítótag, játszik benne ehelyett pl. Szucsák Bálint x-Gallowglass gitárospajti. Ez az ország egy nagy zenekar, már ismételten csak erre a Gyarmati-féle mondásra tudok hivatkozni. Speciel ő is lépett már fel velük, úgyhogy annál adekvátabb őtet idézni itten. Azt kell mondjam egy Bencze is éppen elég életveszélyt jelent a színpadon, hátmég kettő. Így aztán előferdülhetnek olyan gyalázatos pillanatok, mikor egy skót eleddig szöveg nélküli dallamban hirtelen felbukkan az "Ídesanyám!" felkiáltás. Ha ezt a nagyi tudná... de nem fogom neki elmesélni. És náluk még nincs internet.
Már a kezdet kezdete viccesen indult, az Agárdi pop-strandon ugyanis ma lett volna Beatrice-Bikini koncert, de úgy látszik Nagy Feró megfutamodott a szabadstrandi konkurencia hallatán, mert az a koncert biza elmaradt. Nem csodálom, én is félnék a helyében tőlem, egyszer egy tehetségkutató zsűrielnökeként beszót, hogy furcsa vasdarab a hegedűm, és mit akarunk mi itten instrumentális kelta zenével, nyomjuk inkább a Petróleumlámpát, mer az köll a népnek. Aztán meg még is ránk szavazott, meg is nyertük. Könnyű volt nekünk. Csak nálunk volt három csaj a bandában, a zsűriben meg három pasi ült. (Ez vót a neve a tehetségkutatónak: Legyen neked könnyű!) Akkor ez az első helyezés hihetetlen volt számunkra, ma már kicsit jobban átlátva a dolgokat nagyfokú szerencsének mondanám, a következő indokokkal:
  1. összesen hét zenekar indult, ebből egy feloszlott a verseny előtt, egy pedig elfelejtett eljönni
  2. a maradék négy rivális mind középiskolai osztályzenekar volt
  3. mi is középiskolai osztályzenekar voltunk, minthogy hárman az ötből egy gimibe jártunk, ebből ketten egy osztályba - de mi már egyetem után kezdtünk együtt zenélni, jóval túl a tizenhat éves korosztályon
  4. a négy rivális közül a legszimpatikusabb banda az Edison nevet választotta magának, ami az egyik zsűritag, a híres gombafej dobos Tudjukki korábbi zenekarának neve - sajnos így esélyük sem maradt jó benyomást tenni a zsűri kétharmadára, mivel három főből a maradék egyharmad pediglen Tudjukki papája volt
  5. én mindezt már csak évekkel később láttam át, mikor is a szépemlékű, általam sosem hallott Edison zenekar alapítója és volt gitárosa hosszas bonyolult döntselőkészítő folyamatok után kitalálta, hogy akkor járjak már inkább vele, vagy mégsem, ja de inkább mégis - a lényeg, hogy még pont időben ahhoz, hogy összeálljon életem egyik legeltöprengetőbb kirakósa (puzzled puzzle), ami ennél persze még sokkal-sokkal bonyolultabb, mert ugye ez az ország egy nagy zenekar, ahol simán játszhatok én a te exeddel meg te az én exemmel ugyanabban a zenekarban és mégcsak nem is kell, hogy ez egyidőben történjen
Huhh. Kicsit elkanyarodtam, és mindjárt fél kettő, akkor meg nincs mese, alvás van.
Szóval lenyomtuk a Nagyferót, aztán meg a koncertet. Bátran ostorozom magam, nagyon ciki, de mint beugró hegedűs és énekes a rémesen fájó vállam miatt még a próbára sem tudtam elmenni. Úgy játszottam le a bulit, hogy két számot hallás után tanultam meg egy órával a koncert előtt, dehát mire való a rutin, ha nem erre. Koncert közben eltöprengtem rajta, hogy éppen két napja tomboló allergiám miatti extra orrhangom és amúgy is berozsdásodott hangszálaimmal mi a jó madárfészket keresek én a mikrofon előtt, aztán erősen próbáltam arra koncentrálni, hogy én vagyok Dolly Parton, én vagyok Dolly Parton, hátha az dob valamit a hangminőségemen, de legalább vizuális lény lévén a kedvemen. Majd véget ért a koncert, és felsőfokú iskolát végzett fuvolista kollegina gratulált a hangomhoz. Próbán ugye nem hallott, neki újdonság volt. Hogy de fantasztikus jól szól, hol tanultam ezt? Hogy miii???? Hát biztos képzem valahol. Nem éééén. Akkor énekelek valahol? Hát már jóformán semennyit. Hát pedighogy foglalkozzak csak vele. Mondtam neki, hogy hirtelen több rockzenész barát-kollegát tudnék mondani, akik szerint kanyi közöm nincs az énekléshez, jobb vóna, ha végre elfeljteném már ezirányú törekvéseimet örökre. Erre aszonta, hogy ő is zenész, pont ezért szólt. Asszem heccből, csak a magam jutalmazására elmenek mán egy objektív énektanárhoz. Majd ha végetér az allergia-időszak. (Zárójelben itt jegyezném meg, hogy a színpad a legcsodásabb orvosság a világon. Nincs az a láz, nátha, köhögőroham, vállfájás, amit ne mulasztana el egy jó kis fellépés. Pontosan annyi időre, amíg a fellépés tart. Utána persze első dolgom volt folytatni a tüsszögést.)
Sebaj, túléltük a koncert, a táncosok mondjuk kb soha többet nem akarnak minket látni az ad-hoc tempók miatt, de hát mit tudok tenni utólag.
Megkaptam viszont életem legviccesebb névnapi tortáját: hatalmas vese alakú torta, kék színű marcipánnal bevonva, rajta pedig egy fűrészes lábú, antennás fekete rovar csücsül. Sok hülye sztorit hallottam már nagybátyámtól, de azért ott lettem volna, mikor három elképedt cukrásznak magyarázza, hogy neki egy kék babon ücsörgő tücsök kéne. Ha megkapom a fotókat, majd képedhettek ti is. Megcsinálták, simán.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

mire vas este hazajövök, tessék szépen scribálni ide dolgokat... :)

etus

D.E. írta...

Feró, Feró! :)

Bogi írta...

Irány az elsősor!!! :D