Meg nem értett konyhaművészek

Azt hittétek eddig, hogy tudjátok hogyan kell sütit sütni? Ha-ha.

Hogy én is azt hittem eddig, hogy tudom hogyan kell sütit sütni? :-/ Ha-ha-ha.

Nademost, jól megtudjuk mindannyian!

Először is. Már eleve a RÁKÉSZÜLÉS nagyon fontos. Nem lehet csak úgy nekilátni, gondos tervezést igényel a folyamat. Az improvizáció csak későbbi fázisban megengedett. Ehhez:

1. Fogjunk egy 300 oldalas sütemény recept könyvet. (Vagy kérjünk kölcsön egy szimpatikusat a nővérünktől.) Fontos, hogy angol nyelvű legyen, mert így biztos, hogy a hozzávalók felét nem értjük, a másik fele meg nem beszerezhető nálunk.
   
2. Szervezzünk be egy tettestársat, lehetőleg olyat, aki már bizonyított cukrászati téren, mondjuk legalább a muffinjaival. A Tücsök lehet egy elég kézenfekvő választás, bár már ő is csinált olyan hülyeséget, hogy nem rakott csokit a muffinba, pedig annak úgy semmi értelme, desőt kifejezetten nemnormális dolog.
   
3. Lapozgassunk bele a könyvbe, közben kezdjünk el türelmetlenek lenni, és 5-10 percenként hívjuk fel a Tücsköt, hogy hol van már és mikor ér már oda, mikor pedig épp nagyon fontos dolgot szeretnénk vele megosztani.
4. Ha végre megérkezik, haladéktalanul helyezzük kényelembe magunk mellett a kanapén (mit kell neki mindig annyit vacakolni a kabáttal meg a csizmával?) , barátkoztassuk össze a könyvvel és kezdjünk neki A SZELEKTÁLÁSNAK.

Az elkészítendő remekmű kiválasztása egy újabb lépcsőfok, melynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

1. Készítsünk elő papírt és tollat.
2. Válasszuk ki a fő irányvonalakat, de két szempontnál többet egyszerre nem javaslunk szem előtt tartani: pl. koncentráljunk arra, hogy a látványra vonzó és magas csokoládétartalommal rendelkező sütiket válogassuk ki.
3. Gondosan írjuk fel a rostán fennmaradt lehetséges alanyok oldalszámát.
4. Negyed óra, harminc jelölt és a a 120. oldal után lássuk be, hogy így sosem jutunk el magáig a sütésig, úgyhogy bökjünk rá egy durrván csokis kosárkára, kerek-perc lezárva ezzel az addigi vitákat.
   
5. Lassan kavargatva édesített gondolatainkat ábrándozzunk öt percet arról, hogy mennyire el lesznek ájulva a többiek a sütikészítés területén tanúsított tehetségünktől.
   
6. Szüttyögjünk hozzá egy csipetnyit, hogy tuti azt fogják gondolni, hogy az egészet a Tücsök csinálta egyedül, mikor pedig nem is az ő ötlete volt.
   

Itt elérkeztünk a megvalósítás BESZERZÉSI fázisához.

1. Ne is nézzük meg, hogy miből kéne állnia a recept szerint a sütinek, csak ránézésre próbáljuk megsaccolni, hogy hogyan is készülhet.
2. Mivel máris késésben vagyunk, sűrgősen induljunk el vásárolni, de előtte még öblítsük a WC-kagylót, hátha jó szokásával ellentétben kivételesen kiakad a tartály lezáró szelepe, vagy mi a szösz. Ha kiakad (már miért ne tenné, hiszen sosem csinál ilyet, de most ugye rohanásban vagyunk), akkor mérgelődjünk felváltva negyed órát küzdve a tériszonnyal és a vízkővel, majd lássuk be, hogy hiába az elektromos Opel-ablakemelők kiakadásán szerzett rengeteg közös tapasztaltunk, valahogy ez a helyzet most mégsem ugyanaz. Végül hívjuk fel Tücsök ezermester nagybátyját, aki ezen probléma elhárításáért, valamint a KékBab nevű együtteséért és egyéb elképesztő kvalitásaiért is megérdemelne már egy külön bejegyzést, de most nem kap, csak majd máskor.
   
3. Zárjuk el a tartálycsapot, és az ezermester érkezésééig fennmaradó 1 órában rohamozzuk meg a Tücsök konyháját és egy élelmiszerboltot, hogy minden szükséges és szükségtelen cuccot beszerezzünk.

Innentől már nagyon egyszerű a dolgunk, csak el kell készíteni a süteményt. Ezzel beindul a KREATÍV fázis.

1. Egyrészt szükségünk lesz linzerkosárkákra. Ezt bízzuk a Tücsökre, mert ez a dolog lényegtelenebbik része. Szimpla FORMAság. Hehe. Mivel a Tücsök még sosem csinált ilyet, de kábé sejti, hogy mitől nem piskóta a linzer, a liszt-tojás-margarin vs. sütőpor-kefír arányok eltolásával egész tűrhető linzertésztát alkot, nagyon trükkösen kétféle méretű muffinpapír közé szorítva a masszát. Az ötlet egész zseniális, de a kivitelezés során azért szembesül az egészen kevés sütőpor felesleges mivoltával és azzal, hogy hasonló receptekben nem véletlenül használnak száraz babot, vagy valami hasonlót, hogy leszorítsák a kosár belesejét sülés közben. Nasebaj, majd legközelebb.
2. Mi csak koncentráljunk a csokikrémre, mert az az egésznek az esszenciája. Csokikrémet (és általában bármilyen csokis sütit) úgy kell csinálni, hogy elképzelsz annyi csokoládét, amennyit már pont nem is hinnéd el, hogy annyi kellhet, és akkor azt megszorzod kettővel, és azt rakod a sütibe. Így a fél liter csokipudingban nyugodtan elfér még két egész tábla milka, néhány púpozott evőkanál nutella és egy kis svájci gyümölcsdarabokkal ízesített fehércsokoládé amit a piszok Tücsök a zürichi útja óta rejteget otthon. A végeredmény az komolyan mondom nektek, hogy leírhatatlan. Annyira mennyei, hogy majdnem eldobod az agyad és ész nélkül beleszeretsz az alkotóba. Még szerencse, hogy ott vannak a kissé csálé kosárkák, hogy átlagos ízélményükkel visszarángassák az embert a földre.
   

Szerintünk igenis fenomenálisat alkottunk, mélységesen fel vagyunk háborodva, hogy nem értékelte a társaság (az Aiming For Sunday tagjai és oldalbordáik) eléggé, mikor minimum süti-oszkárnóbel díjat és saját főzőshow-t érdemelnénk azonnal. Azt a kérdést pedig, mely szerint húskrém van-e a tésztában, meg sem hallottuk, mert nem is tudtuk értelmezni sem az adott helyzetben. (Amúgy meg max. a gyömbér volt.) Legközelebb csak Jamie Oliviernek, Gordon Ramsay-nek és magának II. Erzsébet őfelségének vagyunk hajlandóak hasonlót alkotni. (Meg persze Virágéknak.)