Fények és meteorok

"Az van, hogy azt hiszem kezdek elfáradni."
Ezt az egy - nagyjából - értelmes mondatot sikerült tegnap éjjel kisajtolni magamból, és ezért ez a bejegyzés éccakai dátummal fog megjelenni. Változtathatnék rajta, de így hitelesebb.
Nagyon hulla voltam, de mivel koncertem volt, ami mindig felpörget, nem bírtam még elaludni. Szerencsére ketten is virrasztottak velem online. :) Máskor úgyse nagyon van alkalmam örökké dolgozó és sosem ráérő ügyvéd barátommal zenélésről és csajozásról csevegni (pontosabban arról, hogy miért nehéz zenélés közben csajozni). Gergő gitárosunkkal is megvitattunk néhány dolgot a zenekarunk jövőjével kapcsolatban, és végül is ezzel sikerült rávennie az alvásra is, mert beláttam, hogy éjjel egy után nem vagyok képes azon agyalni, hogy ki is legyen a basszusgitáros.
Tehátságosan, visszakanyarodva az elejére: tegnap Meteorfolk koncert volt a Fészekben. Az első olyan, amin én is játszottam. Ez azon projektek egyike, ami ellen kézzel-lábbal tiltakoztam. Egyrészt mert nem fér bele az időmbe. Másrészt mert már számtalanszor bebizonyosodott, hogy nemtok bluegrasst játszani, akkor meg mitől lennék jó country hegedűs? Csakhogy Orsi, az énekesünk egyrészt nem adja fel könnyen, másrészt cseles. Átküldött pár számot, én meg azonnal beleszerettem a stílusba. Menő, csajszis, modern country nóták. Tanulható hegedűszólamokkal és isteni vokálokkal. Frakk. Harmadrészt, régi titkos vágyam volt találni végre egy gitáros csajszit, akivel lehet énekelni duettben. Akkor meg miért is kéretem magam ennyit? Szóval így alakult, hogy míg egyik nap még azt magyaráztam lelkesen Petinek, hogy muszáj már végre megtanulnom nemet mondani, addig a következő nap már nagy sóhajok kíséretében a női country dalok nagyon vonzó mivoltát ecseteltem. Ő meg mindkét esetben megértően bólogatott. Szerintem hamarabb tudta, mint én, hogy úgyis beadom a derekam. Csak mindig olyan határozottnak próbálok tűnni.
A lényeg, hogy tetszik amit csinálunk. Meg elég jó érzés, hogy kb. két hét alatt majdnem az egész koncert anyagát megtanultam. Vagyis fogalmazzunk úgy, hogy színpadképes volt a produkció. A fejlődésnek azért még hagytunk teret. :)
A másik projekt, aminél nem volt egyértelmű, hogy sikerül-e neki helyet szorítani az életemben, az a Lighthouse zenekar. Ez a másik olyan, amit nagyon kár lett volna kihagyni. Csupaszív társaság, felemelő zene. Kész a CD, hamarosan hallgatható-forgalmazható. Én nagyon szeretem. Már amikor a stúdióra készültem, akkor is állandóan meghatódtam a gondolattól, hogy a szüleim hogy fogják ezt a zenét imádni. Imádják. :) Együtt sírtunk, kábé mint amikor először hallottak tőlem saját dalokat. Anyám mai napig titokban a rémes házi Budapest és HajráPeti felvételeimen bőg. (Meg a Zsófi is, ne is tagadja! :P) A Budapestet épp most írtuk át alaposan a csajokkal meg Gergővel, de azért remélem még ráismer majd. :)