My heart beats like a drum

Tegnap komoly fiziológiai tüneteim voltak szívtájékon. Konkrétan néha úgy dübörögtem odabent, hogy már hallani véltem. Mintha három ampulla adrenalint nyomtak volna belém. Oka lehetett sok, úgyhogy annyira nem is aggasztott, de azért örülök, hogy mára elmúlt. A teljesség igénye nélkül:

1. Öt órát aludtam.
2. Hétfőn arcon pörögtem az endorfintól egész nap.
3. Jóval korábban keltem, mint szoktam.
4. Kávéval kezdtem a napot, pedig teás vagyok.
   
5. Új zenekari formációval próbáltunk, saját dalokat: ez azért elég izgi, nemdebár.
6. A zenekarnak még nincs dobosa, és a kezemet lefoglalta a gitár, bruhaha.
7. Éhgyomorra nyomtam a C vitamint is.
8. Ja, amúgy se ettem csak egy szendvicset estig.
9. Valamit mondani akart szegény kicsi szívem, csak biztos nem hallgatok rája.
10. A keddek kiszámíthatatlanok.

Na, ugye, hogy elég ez is?
Éjjel még ráadásul kupakoltunk is. Peti és Sanyi átjöttek, hogy a nap folyamán a lakásomra szállított háromhavi múzeumi kupaktermést (nemtom hány kiló, de kétemberes feladat) hazafuvarozzák. Megcsodálták az új gépemet, meg ha már ott voltak, akkor körbenéztek a konyhában is. Az a helyzet, hogy hiába fogom vissza nagyon-nagyon magam, annyira, hogy szinte ALIG vásárolok kaját, még így is félő, hogy az a kevés otthon kuksoló táplálék is megromlik, mire találkozik velem. Tegnap végre megnyugodtam, hogy SOHA többé nem kell aggódnom, hogy bármi megéri a lejárati idejét, ha ügyelek rá, hogy rendszeresen átugorjon valamelyik Nánási látogatóba. Egye fene, most már tényleg főzök nekik spagettit is.