Szabadság, nemszeretem

Egész nyáron alig töltöttem pár napot távol az irodától. Gyakorlatilag csak a vitorlázás idejére szöktem meg. Ezért már nagyon aktuális egy hosszabb pihenés, amit szeptember elejére időzítettünk, mert most tart a Blokk együttes egy kéthetes szünetet, hogy regenerálódjanak a nyári nagyüzem után. Most lett volna a nászutunk is, ha tényleg, de ugyebár mégsem. Elutazni csak szombaton fogunk, de én már tegnap óta lóbálom a lábam. Illetve van rengeteg sűrgős teendőm, amelyeket vagy lazán elhalasztok későbbre (mert ugye, milyen szomorú is lenne az a bölcsességfog, ha ő már nem jöhetne nyaralni... még ezt a kis szórakozást igazán megérdemli rövidke élete végére...), vagy megpróbálom elintézni többnyire kevesebb sikerrel. Tegnap pl. végre eljutottam az online rendelt könyvemért, melyhez már több felszólító levelet küldtek, majd kiderült, hogy olyat rendeltem, ami már megvan. Ha már ott voltam legalább valami szórakoztató regényt vettem volna, de a pénztárnál szembesültem a ténnyel, hogy a bankkártyámat egy másik nadrágom zsebében felejtettem. Ez annál is inkább bosszantott, mert valahogy nagyon nem éreztem jól magam az épp rajtam levő göncökben, hiába öltöztem át indulás előtt vagy hatszor. Az egyetlen sikeres utam a nyelviskolába vezetett, ahol végre átvehettem a nyelvvizsga bizonyítványomat. Igaz átvétel után egy órával lélekszakadva rohantam vissza a török kajáldába, mert az osztrák vizsgapapírt az asztalon felejtettem, a tálcám mellett. Nagy A4-es méretű karton oklevél, nem fért be a táskámba, összehajtani meg nem akartam...
(És egyáltalán: meleg volt, tűzött a nap, forgalmas és zajos a város... A tücskök éjjel szeretnek ciripelni, nappal inkább visszahúzódnak a légkondícionált kis lyukaikba...)
Ma eddig csak sütöttem-főztem. (Nem igaz, arra ébredtem, hogy elfelejtettem tegnap lefixálni egy egész expedíciós csoport repjegyét, úgyhogy kipattantam az ágyból, fel-alá járkáltam és öt percenként telefonáltam, míg be nem ért valaki az utazási irodába, és megnyugtatott, hogy mindenki el fog jutni Egyiptomba...) Ami máskor, egy nyűgösebb munkás nap után kikapcsol és ellazít, azzal most laza 3-4 órát tudok egyre idegesebben elpazarolni. Vásároltam, zöldséget pucoltam, tésztát gyúrtam, gyümölcsöt aprítottam... minderre fittyet hányva a marhahús három órája nem óhajt megpuhulni, a második adag szilváslepényt pedig sikeresen túlsütöttem, míg megírtam az első bekezdést. Levontam a következtetést, mely szerint nagymamám receptjeiből kimaradt, hogy fokozatosan adagoljuk a hozzávalókhoz 54 év házasság tapasztalatait. Majd rendelünk pizzát, végül is szabadságon vagyunk...