A nő szemben

Reggel kuckózok a sarokban a földalattin és bámulom a szemben ülő lányt. Kedves, olyan huszonpár-éves csajszi. Igazából tippelném már harminc körülinek, mert van benne egy kis elegancia, meg érettebb arcvonások... de a szeme túl huncut, és hát a ruházata - na az kész káosz. Lezser, de csinos szabású kordkabát, merész dekoltázsú, de elegáns blúz, mindehhez farmer, sportos babacipő, diákos hátizsák és tarkacsíkos sál. Fene se igazodik ki rajta. Pedig a frizurája is nőies. Izgalmas hajszín, olyan igazi őszi-szőkésbarna, jó a fazonja is (mondjuk látszik, hogy nem a fodrász szárította be, de sejteni lehet az eredeti koncepciót). Finoman sminkel, de jól teszi. Egész szép így. (Jójó, mókás az orra, dehát istenem, senki sem tökéletes.) Tulajdonképpen mégis egész felnőttnek tűnik... Na, erre most meg vigyorog, mint egy kamasz. Végül is jól áll neki. Vékony csíkká válik a szeme olyankor. Máskor meg veszélyesen kék. Érdekes, hogy a kék is lehet szenvedélyes. Még nem is láttam ilyet. Ráadásul jól rejtegeti ezt is, csak villanásnyi időre látható, aztán megint inkább zavarbaejtően huncut. Mi járhat a fejében? Rejtély.
Bajza utca. A sötét kabátos utas, aki eddig az ajtó melletti plexifalnak támaszkodott, most leszáll. De hova lett a lány szemben? Mondtam én, hogy rejtélyes, csak így fogja magát és hipp-hopp eltűnik... Sebaj, ideje nekem is készülődni a leszálláshoz. Francnak kellet ezt a meleg sálat felvenni, tök jó idő van ma, csak azért ragaszkodom hozzá, mert olyan kis bohém. Mindegy, ezt az öt percet már kibírom. Legalább takarja ezt a nagy kivágást itt elöl... igazán eszembe juthatott volna, hogy ezt a blúzt állandóan igazgatni kell...