Vak tehén

Minden tisztességes női magazinnak van saját séfje. Egyszer már felajánlottam főzés témában nagyon otthon levő Kini barátnémnak a társszerzői posztot, de szerényen visszautasította és eddig csak kommentekben olvashattuk a beszámolókat nem mindennapi kulináris utazásairól. Most viszont végre olvashatjátok az első Gastro Gast-rovatot, íme:

Tegnap voltam egy blindekuh nevű étteremben. A blinde Kuh ugyanaz a játék, mint angolul a blind man's bluff, szóval szembekötősdi. De itt nem a szemedet kötik be, hanem egyszerűen tök sötét van.
A menetrend a következő: megérkezel az étterembe, a recepción még világos van. Itt az uszodákból vagy múzeumból ismerős szekrényekbe elzárod a táskádat, telefonodat, és mindent, ami fényt adhat (tehát pl. a világítós vagy foszforeszkáló számlapú órákat is). Itt nézed meg a menüt is (ami hetente változik), van 2-3-féle előétel, 3-féle főétel (húsos, halas és vega) és 3-féle desszert. Van rendes borlap, kávé, stb.
Amikor az étlapot már eléggé áttanulmányoztad, akkor jön értetek egy pincér, és egymás vállát megfogva szépen bevonatoztok az asztalotokig, a teljes sötétségbe. Ott a pincér mindenki kezét egyenként ráteszi a széke támlájára, le lehet ülni, és elkezdeni tájékozódni az asztalon. Van anyagszalvéta, vizespohár, kés, villa. Utána lehet rendelni, abban biztos lehetsz, hogy a pincér meg fogja jegyezni :) Mi nem rendeltünk előételt, de kaptunk a "ház ajándékából", ami egy uborkás-diós-joghurtos nyári leves-szerűség volt. Utána érkeztek a főételek, és az egészen új kihívások: mi hol van a tányéron? Mennyi van még a tányéromon? Hogyan kell húst vágni,és hogyan marad fönt bármi is a villán? Hogyan tudom megkóstolni a másik kajáját? Ebből két eléggé vicces estünk adódott: először az Andris adott nekem. Beleszúrta a villáját egy darab bárányhúsba - meg sem próbált belőle levágni egy falatot - és mondta, hogy harapjak. Megtaláltam a villát, harapnék, és kiderült, hogy a drága a csontot nyújtotta véletlenül nekem :) A másik vicces eset akkor volt, amikor a rizottómból adtam neki, de még nem volt nyitva a szája. Pech. Mások is ügyeskedtek: az egyik barátunk megjegyezte, hogy mintha neki egyre több dolog lenne a tányérján. Mire a mellette ülő a legteljesebb természetességgel mondta, hogy akkor ő valószínűleg oda pakolta a lerágott báránycsontokat.
A kihívások másik része az italokhoz kapcsolódik: ki kell találni, melyik a buborékos, és melyik a mentes ásványvíz. Van-e még a borosüvegben? Hogyan tudjuk egymásnak átadni az üvegeket anélkül, hogy közben ne borítanánk föl az összes útba eső poharat? Hogyan lehet koccintani?
Eddig is felnéztünk rá, de most nagyon elkezdtük tisztelni azt a vak kollegánkat, aki kulturáltan tud enni a kantinban, a keze helyett evőeszközöket használ, és nem csinál maga körül tökéletes disznóólat :) Kész szerencse volt, hogy a nagy sötétben senki nem látott, úgyhogy Chloe kényelmesen elfogyaszthatta teljes vacsoráját kézzel (gyönyörű tiszta maradt az evőeszköze :)), Andris kibányászhatta a málnamagot a fogai közül,és én kinyalogathattam a tányért a csokitorta után.
Végülis egész higiénikus állapotban jöttünk ki az étteremből, habár a partedliként a nyakunkba gyűrt szalvétákat az asztalon hagytuk - azok árulkodhattak képességeinkről és szerencsénkről.
Hát ilyen volt a Vak Tehénnél, mindenkinek ajánlom, aki Zürichben jár, de lehet testvérintézményeket találni Európa számos pontján ezen a honlapon: www.blindekuh.ch (aki részletes információra kíváncsi, az a német verzióval próbálkozzon, az angol sajnos nem teljes)

Kini aus Zürich