Hosszas böjt után végre egy jó téma: naná, hogy koncert.
Év elején a várható koncertekre pillantva egy dologban azonnal biztos voltam: ott kell Lenny Kravitzen! Ehhez képest jó sokat vártunk a jegyek beszerzésével, de utólag nem bánom, hogy már csak ülőhely jutott. Köszönhető ez annak, hogy az előzenekar szó önmagában nem riasztott el minket, és megjelentünk jólnevelten nyolckor. Maga az előzenekar már elég riasztó volt, de legalább ülve kellett végignézni. Meg aztán még utánuk majdnem egy óra volt a végleges színpadkép kialakítása. Az előzenekarról annyit, hogy Anna and the Barbies névre hallgatnak, valami hip-hop-funk-metál-rap zenét nyomtak, és a leginkább a táncosok tetszettek. Csak nem sok helyet hagytak nekik kibontakozni. Anna is dögös, fel alá rohangált hatalmas abroncsos királylányruhákban, meg nyomta a táncokat korrektül csak két alapvető hibát követett el: 1. elnézést kért a csúszásért, 2. arról áradozott sikítozva, hogy micsoda megtiszteltetés itt játszani. Khm. Ennél kiábrándítóbb már csak az volt, mikor a kopasz gitárosról kiderült, hogy nem csak úgy néz ki, mint Jamie Winchester, és nem csak úgy gitározik, mint Jamie Winchester, de ő igazából tényleg Jamie Winchester. Bár simán kitelik tőle, hogy neki ez a projekt bejön. Gondolom jófejségből, de hagyták neki, hogy ő is énekeljen egyet. Énekelt is szép lírai dzsémiset, jól ki is lógott a koncepcióból.
Lenny viszont nem sok támadási felületet hagyott magán. Bár már korántsem az a szexi fiatal sztár, mint ahogyan lépten-nyomon áradozni szoktak róla, (messziről kifejezetten kicsit pocakosnak tűnt), de még mindig egy széles hatókörű energiabomba. Gitár nélkül úgy táncol, mint egy őrült. A koncertet természetesen képes volt a színpad helyett a keverő mögötti emelvényről elkezdeni. Kellett vagy két perc mire rájöttem honnan jön a hang. Pont szemben állt velem, csak sajnos hosszas tíz méterek választottak el. A koncert vége felé lazán bemászkált a tömegbe. Biztos vigyáztak rá kigyúrt kopasz bácsik, de akkor is elég közvetlen gesztus. A hangzás isteni, a zenészek zsenik, különösen a holland nevű csoki dobos és a Slash-utánzat gitáros teccett. (Miért mániája a hírösségeknek, hogy félnapos böngészéssel lehet csak megtalálni a turné-banda összetételét? Ha egyáltalán... Rod Stewart tündéri hegedűs-mandolinos-vokalista lánykájáról azóta (2005) sem tudtam kideríteni, hogy kicsoda. Pedig olyan kis rokonléleknek tűnt.) Jó, persze bemutatta őket, akár meg is jegyezhettem volna. De nem vagyok hivatásos koncerttudósító, csak ilyen kis szedett-vedett amatőr. A lényeg, hogy ülve is jól szórakoztunk (pl. az előttünk ülő fekete cicák sms párbaján, meg ahogy egymást filmezték telefonnal...), de a végén természetesen már mindenki állva tombolt. Két hét múlva ugyanott: Paul Anka. :)
Év elején a várható koncertekre pillantva egy dologban azonnal biztos voltam: ott kell Lenny Kravitzen! Ehhez képest jó sokat vártunk a jegyek beszerzésével, de utólag nem bánom, hogy már csak ülőhely jutott. Köszönhető ez annak, hogy az előzenekar szó önmagában nem riasztott el minket, és megjelentünk jólnevelten nyolckor. Maga az előzenekar már elég riasztó volt, de legalább ülve kellett végignézni. Meg aztán még utánuk majdnem egy óra volt a végleges színpadkép kialakítása. Az előzenekarról annyit, hogy Anna and the Barbies névre hallgatnak, valami hip-hop-funk-metál-rap zenét nyomtak, és a leginkább a táncosok tetszettek. Csak nem sok helyet hagytak nekik kibontakozni. Anna is dögös, fel alá rohangált hatalmas abroncsos királylányruhákban, meg nyomta a táncokat korrektül csak két alapvető hibát követett el: 1. elnézést kért a csúszásért, 2. arról áradozott sikítozva, hogy micsoda megtiszteltetés itt játszani. Khm. Ennél kiábrándítóbb már csak az volt, mikor a kopasz gitárosról kiderült, hogy nem csak úgy néz ki, mint Jamie Winchester, és nem csak úgy gitározik, mint Jamie Winchester, de ő igazából tényleg Jamie Winchester. Bár simán kitelik tőle, hogy neki ez a projekt bejön. Gondolom jófejségből, de hagyták neki, hogy ő is énekeljen egyet. Énekelt is szép lírai dzsémiset, jól ki is lógott a koncepcióból.
Lenny viszont nem sok támadási felületet hagyott magán. Bár már korántsem az a szexi fiatal sztár, mint ahogyan lépten-nyomon áradozni szoktak róla, (messziről kifejezetten kicsit pocakosnak tűnt), de még mindig egy széles hatókörű energiabomba. Gitár nélkül úgy táncol, mint egy őrült. A koncertet természetesen képes volt a színpad helyett a keverő mögötti emelvényről elkezdeni. Kellett vagy két perc mire rájöttem honnan jön a hang. Pont szemben állt velem, csak sajnos hosszas tíz méterek választottak el. A koncert vége felé lazán bemászkált a tömegbe. Biztos vigyáztak rá kigyúrt kopasz bácsik, de akkor is elég közvetlen gesztus. A hangzás isteni, a zenészek zsenik, különösen a holland nevű csoki dobos és a Slash-utánzat gitáros teccett. (Miért mániája a hírösségeknek, hogy félnapos böngészéssel lehet csak megtalálni a turné-banda összetételét? Ha egyáltalán... Rod Stewart tündéri hegedűs-mandolinos-vokalista lánykájáról azóta (2005) sem tudtam kideríteni, hogy kicsoda. Pedig olyan kis rokonléleknek tűnt.) Jó, persze bemutatta őket, akár meg is jegyezhettem volna. De nem vagyok hivatásos koncerttudósító, csak ilyen kis szedett-vedett amatőr. A lényeg, hogy ülve is jól szórakoztunk (pl. az előttünk ülő fekete cicák sms párbaján, meg ahogy egymást filmezték telefonnal...), de a végén természetesen már mindenki állva tombolt. Két hét múlva ugyanott: Paul Anka. :)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése