Mostanában elkapott egy kis melankólia. Ilyenkor olyan furcsa dolgokat észlelek magamon, mint például: nehezen mászok ki reggelente az ágyból, munka helyett legszívesebben csak buszoznék körbe-körbe a városban egy könyvet olvasgatva, illetve hogy az egyetlen értelmes tápláléknak a csokoládét tartom (ettől függetlenül megeszek minden utamba kerülő értelmetlen kaját is)(jójó, kivéve a kagylót meg a polipot). Vagy ott van a kötelességek hanyagolása: képtelen voltam magam rábeszélni a futásra - bár tisztában vagyok vele, hogy a mozgás nálam a legjobb ellenszer a magambafordulás ellen - a héten ellógtam egy németórát, mert meggyőztem magam, hogy sokkal hasznosabban töltöm az időt, ha Marcsival együtt kottázom azt a rengeteg hanganyagot, amit sűrgősen meg kell tanulnunk. (Valójában egyszerűen SEMMI DE SEMMI kedvem nem volt próba-szóbelizni. Még fél tábla narancsos milkacsoki után sem.)
Na ezek után ma tele lelkifurdalással direkt jóval korábban megjelentem az Osztrák Intézetben. Gyorsan befizettem a vizsgadíjat, hogy véletlenül se gondoljam meg magam. Úgyhogy nincs visszaút: június végén írásbeli, július elején szóbeli. A lelkiismeretfurdalás főleg annak szólt, hogy utolsó óránk volt, ami ugye hagyományosan laza kacagós-kajálós-játszós óra, ergo megúsztam a próbavizsgát. Ha! Én kis naív. A tanárbának semmiféle lelkiismeretfurdalást nem okozott, hogy vizsgával kínozzon, míg a többiek scrabble-t játszottak.
Első feladat: kínos, magyarázkodós telefonbeszélgetés. Ez pipa, jól ment, max pont. Második: kép választás és a választás megindoklása. Képtelen voltam normális észérvekkel alátámasztani a döntésemet azon kívül, hogy nekem az jobban tetszik. Paff. Mínusz egy pont, node sebaj. Kiselőadás téma: energiafelhasználás, energiatakarékosság. Piha! Mit nekem ilyen laza téma, hát már annyit beszéltünk környezettudatosságról meg energiaforrásokról... Hát kérem, úgy szakítottak félbe és pontoztak le a sárga földig, mint annak a rendje! Még az ötven százalékot sem bírtam összeszedni, nemhogy a minimális hatvanat. Brüüüh. Nem kicsit vagyok elkeseredve. A másik két szóbelizőt is meg kellett hallgatnom, mert bezzeg nekik milyen jól megy, figyeljek csak oda! Aztán még elém toltak egy nyelvtani tesztet, hogy töltsem ki, mert ez alapján fogják eldönteni, hogy ki kapja a csoportból az ötven százalékos kedvezményt a következő tanfolyamra. Agyilag citrom voltam (hogy egy intelligens általános iskolás koromban preferált szófordulattal éljek), baromira nem érdekelt az egész, ráadásul nagyon nehéz teszt volt, néha a választható válaszok háromnegyedét sem értettem. Egy darabig próbáltam logikázni, aztán már csak karikáztam a kb. elfogadhatónak tűnőt. Na, vajon, ki kapta az kedvezményt? Na ki? Ráadásul az egyetlen 50% feletti eredményt sikerült elérnem, ha jól értettem. Komolyan nem értem magamat néha. Beszélni meg miért nem tudok normálisan? Na mindegy, lehet, hogy ha már így alakult, beiratkozom egy egyhetes intenzív előkészítőre a vizsga előtt, féláron. Mert ha törik, ha szakad, le akarok vizsgázni. Punktum.
Hazafelé azért fel kellett dobni még egy kicsit magam, úgyhogy a Deák helyett a Bazilika felé sétáltam, és meglátogattam a frissen felfedezett fagyizót. Kértem epret meg mogyorót, és kaptam ici-pici pohárban ici-pici adagot, de pont elég volt a kellő endorfin szint eléréséhez. És persze mennyeien nagyon-nagyon eper és mogyoró íze volt! (Lássátok fijúk, ilyenek ám a nők: kicsi, de minőségi dolgokkal is le lehet őket nyűgözni!) A fagyi miatt a további séta mellett döntöttem, és átbaktattam a Lánchídon. Ott aztán eszembe jutott, hogy még mindig jajjdeszép ez a város, meg hogy erről már írtam egy dalt, amit el akartam küldeni egy júliusi városdalíró dalversenyre, csak még mindig lusta voltam átpofozgatni, meg felvenni. Aztán hazaérve első dolgom volt futócipőt húzni, és bár megint fel akartam adni az első km után, végigrugdaltam magam az egész körön. Ilyenkor egészen hősnek érzem magam.
Szóval alakulok.
Valamint eldöntöttem, hogy a portugáloknak fogok szurkolni szombattól. A focit ugyan nem szeretem, de az EB mókás, lehet nézni nagy kivetítőn, barátokkal, sörözés közben, vagy otthon lecsóval. Majd szervezek megint lecsó partyt. Egyszer már volt ilyen nálam, akkor jól elvesztem a konyhában, és lemaradtam az egész döntőről. Ellenben KrénAndival remekül szórakoztunk paprika darabolás és palacsinta-sütögetés közben. Ideje megismételni. :)
Na ezek után ma tele lelkifurdalással direkt jóval korábban megjelentem az Osztrák Intézetben. Gyorsan befizettem a vizsgadíjat, hogy véletlenül se gondoljam meg magam. Úgyhogy nincs visszaút: június végén írásbeli, július elején szóbeli. A lelkiismeretfurdalás főleg annak szólt, hogy utolsó óránk volt, ami ugye hagyományosan laza kacagós-kajálós-játszós óra, ergo megúsztam a próbavizsgát. Ha! Én kis naív. A tanárbának semmiféle lelkiismeretfurdalást nem okozott, hogy vizsgával kínozzon, míg a többiek scrabble-t játszottak.
Első feladat: kínos, magyarázkodós telefonbeszélgetés. Ez pipa, jól ment, max pont. Második: kép választás és a választás megindoklása. Képtelen voltam normális észérvekkel alátámasztani a döntésemet azon kívül, hogy nekem az jobban tetszik. Paff. Mínusz egy pont, node sebaj. Kiselőadás téma: energiafelhasználás, energiatakarékosság. Piha! Mit nekem ilyen laza téma, hát már annyit beszéltünk környezettudatosságról meg energiaforrásokról... Hát kérem, úgy szakítottak félbe és pontoztak le a sárga földig, mint annak a rendje! Még az ötven százalékot sem bírtam összeszedni, nemhogy a minimális hatvanat. Brüüüh. Nem kicsit vagyok elkeseredve. A másik két szóbelizőt is meg kellett hallgatnom, mert bezzeg nekik milyen jól megy, figyeljek csak oda! Aztán még elém toltak egy nyelvtani tesztet, hogy töltsem ki, mert ez alapján fogják eldönteni, hogy ki kapja a csoportból az ötven százalékos kedvezményt a következő tanfolyamra. Agyilag citrom voltam (hogy egy intelligens általános iskolás koromban preferált szófordulattal éljek), baromira nem érdekelt az egész, ráadásul nagyon nehéz teszt volt, néha a választható válaszok háromnegyedét sem értettem. Egy darabig próbáltam logikázni, aztán már csak karikáztam a kb. elfogadhatónak tűnőt. Na, vajon, ki kapta az kedvezményt? Na ki? Ráadásul az egyetlen 50% feletti eredményt sikerült elérnem, ha jól értettem. Komolyan nem értem magamat néha. Beszélni meg miért nem tudok normálisan? Na mindegy, lehet, hogy ha már így alakult, beiratkozom egy egyhetes intenzív előkészítőre a vizsga előtt, féláron. Mert ha törik, ha szakad, le akarok vizsgázni. Punktum.
Hazafelé azért fel kellett dobni még egy kicsit magam, úgyhogy a Deák helyett a Bazilika felé sétáltam, és meglátogattam a frissen felfedezett fagyizót. Kértem epret meg mogyorót, és kaptam ici-pici pohárban ici-pici adagot, de pont elég volt a kellő endorfin szint eléréséhez. És persze mennyeien nagyon-nagyon eper és mogyoró íze volt! (Lássátok fijúk, ilyenek ám a nők: kicsi, de minőségi dolgokkal is le lehet őket nyűgözni!) A fagyi miatt a további séta mellett döntöttem, és átbaktattam a Lánchídon. Ott aztán eszembe jutott, hogy még mindig jajjdeszép ez a város, meg hogy erről már írtam egy dalt, amit el akartam küldeni egy júliusi városdalíró dalversenyre, csak még mindig lusta voltam átpofozgatni, meg felvenni. Aztán hazaérve első dolgom volt futócipőt húzni, és bár megint fel akartam adni az első km után, végigrugdaltam magam az egész körön. Ilyenkor egészen hősnek érzem magam.
Szóval alakulok.
Valamint eldöntöttem, hogy a portugáloknak fogok szurkolni szombattól. A focit ugyan nem szeretem, de az EB mókás, lehet nézni nagy kivetítőn, barátokkal, sörözés közben, vagy otthon lecsóval. Majd szervezek megint lecsó partyt. Egyszer már volt ilyen nálam, akkor jól elvesztem a konyhában, és lemaradtam az egész döntőről. Ellenben KrénAndival remekül szórakoztunk paprika darabolás és palacsinta-sütögetés közben. Ideje megismételni. :)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése