Tapas

Kinikém itthon van pár napig, ezt meg kellett ünnepelni, úgyhogy fogtuk magunkat négyen, múzeumi kolleganők - mert ugye a Google is csak átmenetileg szakít el minket több (értsd : 2 azaz kettő darab) országhatárnyi távolságba (és mellesleg még ezalatt is összeköt hasznos online programokkal) - és elmentünk a Márton Sörözőbe. Ez a két ponton is alátámasztható logikus elnevezés (1. a Márton utcában van, 2. van sör, többféle) gyakorlatilag semmit nem árul el a hely lényegéről: vagyis, hogy egy igazi latinos tapas étteremről van szó. A tapas lényege, hogy alkohol mellé fogyasszák (olyan, mint nálunk a sósmogyoró, csak annál sokkal bővebb a kínálat). Mivel a Mojito és a Margarita csak 600 Ft, muszáj voltunk koktéllal dobni a visszontlátás örömének amúgy is emelkedett hangulatán. A Mojito hiányt szenvedett kissé lime (de legalábbis citrom) adagban, de konkrétan ÜT. Pár korty után simán államtitkokat lehetett volna kiszedni belőlem. Ennél csak a Margarita volt durvább, ahogy Kini oly frappánsan megfogalmazta: "Az már komoly, ha a Tücsök szemei kikerekednek valamitől." Hát ilyen alkohol-sokk után szükségét éreztük, hogy összerendeljünk mindenfélét az étlapról. Meg amúgy is farkaséhesek voltunk. Fontos a sokoldalú gasztronómiai tapasztalat, rendeltünk hát egy jól megpakolt tapas-tálat. (Au!) Kóstoltunk tacos-t, empanaditas-t, serrano sonkát, csípős burgonyát, paradicsomos húsgombócot, tintahalkarikát, fokhagymás gombát... legalább hétféle cuccot, és mind isteni volt. Persze nem értük be ennyivel, kellett még desszert is. Csak ajánlani tudom a helyet, mert nemcsak isteni volt az utolsó morzsáig minden, de kb. annyit fizettünk érte italostul-desszertestül- borravalóstul fejenként, amennyibe máshol kb. egy komolyabb koktél kerül. A kiszolgálást pedig még nem is magasztaltam, maga a tulaj, a nagyon jókedvű Sergio veszi fel a rendelést. Ehhez odaül a vendégek közé, elcseveg velük spanyol-magyarul (Nekünk előnyünk volt, mert Adriána kolleganőnk perfekt spanyol, és azonnal Sergio szívébe lopta magát. Bár az asztalfoglalást még én intéztem telefonon, és életreszóló élmény marad: "Nagyon szívesen várom Téged!"). Sergio mindenről ragyogva meséli, hogy nagyon finom, majd az est előrehaladtával már koccintgat is az asztaltársaságokkal, ennek eredményeképp minden utórendelést készségesen elfelejt kihozni. (Nagyobb rendeléseket javasoljuk korán leadni...) Valahogy mégsincs az egészben semmi bosszantó, minden olyan nagyon bájos, kedélyes... Szóval ki tart velem legközelebb?