Prága-regény, második fejezet

Hétfő, 31.

Reggeli közben a helyi Jóban-rosszban előzetesét is megtekinthettük többek közt. Most borzasztóan frusztrál, hogy vajon milyen végzetes következménye lett annak, hogy két nővérke összeütközött a folyosón, elejtették a dossziékat, és emiatt összekeverték a betegek kórlapjait.

Délelőtt besétáltunk a piros metró Florenc állomására és vettünk napijegyet. (Itt zöld, sárga és piros vonal van, a kocsik fele Bécsre hajaz, a többi meg ugyanolyan orosz típus, mint nálunk.) Megígértük egymásnak, hogy nem számolgatunk át semmit, de elég nehéz nem összehasonlítani az árakat, ha egyszer pont tízszer annyit ér a korona, mint a forint. Az éves bérlet spec pont a fele a mienknek.

Elmetróztunk a Vyšehrad állomásig, és bejártuk a prágai citadellát. Én az útikönyv által ajánlott sétavonalat és a hozzá tartozó térképet próbáltam követni, de szerencsére Gabó ezt nem hagyta, különben állandóan eltévedtünk volna. A legenda szerint ez a városrész a legrégebbi, az akkori törzsfőnök lánya, Libuše itt álmodta meg Prága megalapítását. (Zimbi megnyugtatására közlöm: a régészek ezt a legendát már megcáfolták.) Libuská amúgy kemény csajszi volt, a megunt szeretőit ledobáltatta a hegyről a Moldvába. Defenesztrálta őket, ugyebár, hehe. Legalább szép látvánnyal búcsúztak az élettől, mert innen a legszebb a kilátás a folyóra.

Libušével meg a kilátással azért eléggé előrerohantam, a valóságban ahogy átléptük a Tábor-kaput, az egész erőd északi bejáratát, a második étterem-sörözőbe lecsücsültünk egy barna sörre. Olyan kis csalogató napos terasza volt. A sörrel egy nagy baj van Prágában: jó, és ez a tulajdonsága egy ördögi kört indít be: iszol egyet, továbbmész, de hamarosan pisilned kell miatta, ezért bemész a következő helyre, de akkor már gyorsan iszol egy újabbat, és így tovább és így tovább.

Ebédet a Nemzeti Színház mögötti kis étteremben ettünk. Marhapöri és knédlíky, ami szerintem a legtöbb helyen már vagy mirelit, vagy valami előregyártott hosszú szeletelhető izé. Marhapöri jó nehéz kaja errefelé is.

Elnehezülve azért csak elsétálgattunk a Károly hídig. Vettem szép madaras tűzzománc fülbevalót, csak. Felmentünk a toronyba, aztán kicsit pihiztünk a parton, a Rudolphinum előtt, utána hazametró. Délután aludtunk úgy három órát, aztán nekiindultunk vacsorát keresni. A Döglött Madárban rendezvény volt, de azért még nem adtuk fel. Elmentünk a helyi menő kocsmába bechert inni meg sörözni, és néztük, ahogy a törzsvendégek Karlovy Vary - České Budějovice hokimeccset néznek. Sajnos nem jöttem rá kinek drukkolnak, pedig egyik gólnál kiabáltak örömükben, a másiknál meg csapkodták az asztalt.