Kétbalkezes zongorára

Tegnapelőtt nekiálltam komoly zongoratanulmányokat folytatni. Már többször akartam vallani sekélyes szolfézs tudásomról, ami annak köszönhető, hogy igen idős és igen megbecsült hegedűtanárnénim anno '88-'94 között, mikor első hat évemen botladoztam át a zeneiskola kötelékeiben felmentetett mind a szolfézs, mint a zongora kötelező tárgyakból, mondván, hogy majd ő úgyis elmond minden lényegeset. Az biztos, hogy olyan tündéri elméleti füzete nem volt senkinek, mint Boglár Anci néni tanítványainak. Piros kockás A5-ös füzet volt, amibe Sárika néni írta nekünk a leckéket. Sárika néni még Anci néninél is idősebb volt, tekintve, hogy Anci néni nővérét tisztelhettük benne, és ő volt a zogorakísérőnk is. Sárika néninek 4-essel kezdődött a személyi száma, mert 1899-ben született... tessék kiszámolni, hogy hány éves volt pl. a '94-es évzáró vizsgámon! De kísért minket, rendületlenül, és hihetetlen rutinnal. Ha nem látta jól a kottát, és picit tévesztett (ez ritkán fordult elő), csak annyit mondott "Óppardon!" és már folytatta is. Isteni lekváros buktát sütöttek, és hogy tudtak kacagni!

Anci néninél a jegyek sem voltak átlagosak. Ritka volt a hármas-négyes, néha mérgében adott egyeseket (olyankor nagyon kiabált is hozzá, és én végigdohogtam a hazavezető utat, hogy bezzeg az osztálytársaim kosaraznak délután, míg én a nyüves hegedűn gyakorolok...). Az ötösből viszont különböző fokozatok voltak. Egy-két-három csillagos, pálmás, és emlékeim szerint az égbolt összes csillagát is meg lehetett kaparintani, ha kicsit összekaptam magam. Anci nénitől származik a családi szállóige, mely szerint: "A hegedű hordozható!" Ezt írta az ellenőrzőmbe, mikor arra hivatkoztam, hogy a nagyszüleimet látogattuk meg a hétvégén, és ezért nem gyakoroltam. De anyám mai napig emlegeti, mikor a lelkére kötözgette, hogy "Édes lányom, csak népzenét ne engedd játszani a gyereket!". Puff neki.

Azért nem hiszem, hogy neheztel rám odaföntről. (Esetleg a Malackás koncerteken, egy kicsit. :) )

Notehát, nekiesék vala a zongorának. Eddig nem akartam ugyanis elhinni, hogy lehet egyszerre két kézre figyelni. Már úgy, hogy mindkettő dallamot játszik. Esetenként különböző ritmusban. Az akkordokat már egész jól megtaláltam eddig is, és jobbkézzel simán lejátszok nem túl bonyolult dallamokat. Pl. nagyon szeretem a My Favourite Things -t játszani. De most nem kevesebbre vállalkoztam, minthogy elsajátítom Gabó előásott "A gyermek Mozart" c. kottájából az első, C-dúr menüettet. Két nap alatt már az első négy ütem egész jól megy két kézzel. Csak jobbkézzel akár nyolc is. Ha így haladok, jövő karácsonyra kivégzem, és akkor jöhet a Mikrokozmosz.

***

Amúgy elkapott valami kétnapos dögvész. Orrvérzéssel kezdődött, aztán kiszáradt garattal folytatódott (nem, sör nem segített), tegnap felváltva hőemelkedés és enyhe láz, valamint este hétig alvás, egy ebédszünet beiktatásával. Azt hittem éjjel nem is fogok tudni aludni, de aztán ma is tízkor keltem. Most már sokkal jobb. Viszont rájöttem, hogy mennyire jó, hogy máskor nincs időm tv-t nézni. Katasztrófa, ami abban a dobozban zajlik. Inkább rávetettem magam a Funtineli boszorkányra, Wass Alberttől, amit már amúgy is el akartam olvasni régen. Most pedig, hogy már nem szédülök, ha felkelek, akár zongorázhatok is. :)

(Ámbár Marcsi szerint az, hogy a Tücsök szédült, nem a láz jele lehetett. Szerinte ez nálam alapállapot.)