Iwiw. Jó téma. Lenne mit mesélni nekem is. Aszondja a Hóbelevanc blog az adatlapok tartalmát boncolgatván:
"A fényképek külön kategória... Sok megfigyelésemből egyet emelnék ki, amit én személy szerint teljesen megértek és elfogadok. Úgy 30 év közelében, a gyermektelen nőnél kötelező elem a testvér vagy más közeli rokon gyermekével készített közös fotó. Érthető, a biológiai óra kőkeményen ketyeg, és valami féle módon ezt kifejezésre kell juttatni." Na köszszép. A "30 év közelében" kifejezést ideje lassan megszoknom, meg azt is, hogy nekem nem lesz ott a hat- meg a hároméves lányom a 3X-edik szülinapomon, hogy megkérdezzék, hogy "Anya miért sírsz?". Fel nem foghattuk a hugommal anno, hogy imádott gyönyörűséges anyukánk miért nem örül a szülinapjának. Arra még van esélyem, hogy a max. egyéves gyerekem önmaga fog bömbölni, és ez eltereli a figyelmemet az idő múlásának kíméletlenségéről. Mindenestre nekem is ott az ominózus fotó, a barátnőm kisfiával, három okból (eddig legalábbis azt hittem, hogy ebből a három okból): 1. Maci hihetetlen édes gyerek, 2. az anyja az új frizurámról akart egy jó képet, 3. szerintem vicces, hogy egy héthónapos kisfiúnak nagyobbak a szemei, mint az enyémek. Az tény, hogy mivel 2-7 hónapos koráig egy fedél alatt laktunk, és az egyik legjobb barátnőm gyereke, tekinthetjük kvázi az unokaöcsémnek. Én megtanultam legalább pelenkázni, fürdetni, öltöztetni, valamint kikísérleteztem, hogyan lehet egy altatódal százszori elismétlésével álombahipnotizálni, ő pedig megtanulta tőlem, hogy ha valamit jól csinál, megtapsolja magát. Most így hirtelen el is bizonytalanodtam, hogy más pasikkal való együttélésből származott-e ennyi kölcsönös haszon fél év alatt?
Amúgy épp egy Adele Parks bestsellert olvasok eredetiben, a címe Larger than Life, és egy harminckét éves nőről szól, akinek tizennégy éve ment rá arra, hogy meghódítsa a kiszemelt pasit, beleértve a hihetlen mennyiségű befektetett energiát, hogy a kedvéért igen tájékozott és nagyon sikeres reklámszakemberré, ill. a diétának valamint edzőtermi és szépségipari kínzásoknak köszönhetően kívánatos nővé váljon. Pasit megszerzi, de váratlanul terhes lesz, és mily meglepő, rosszul viseli a tüneteket. Még nem tartok a végén. De nyilván nagy happy end lesz, ha megszületik a gyerek. Pete-től kaptam, aki Maci skót apukája, és azalatt a pár év alatt, amíg itt élt Magyarországon mindig kiéhezve vetettük rá magunkat a másik által itt-ott beszerzett angol anyanyelvű irodalomra. Biztosan ezzel a könyvvel próbált ráhangolódni arra, hogy mi is zajlik a barátnőmmel, gyermeke anyjával a terhesség alatt. Megjegyzem Csilla a főhősnél sokkal jobban viselte a dolgot. Talán mert tényleg szeretett volna gyereket, és mert együtt voltuk biosz szakosak, és van némi fogalmunk a terhességről úgy általában. Bár a lelkemnek nem tesz jót a londoni felső tízezer álom-életvitelének találkozása a nagyon is földhözragadt valósággal, most már végigolvasom, mert book-crossing-os példányom van, és még sosem vettem részt ilyen vándorkönyves akcióban. Illetve van egy-két könyvem, amiket újra és újra meg kell vennem, mert mindig kölcsönadom olyannak, akinek szerintem jól jönne, és általában igazam lesz. De ezen példányok holléte nem követhető az interneten.
Felesleges is lenne. Csak jó helyen lehetnek.
"A fényképek külön kategória... Sok megfigyelésemből egyet emelnék ki, amit én személy szerint teljesen megértek és elfogadok. Úgy 30 év közelében, a gyermektelen nőnél kötelező elem a testvér vagy más közeli rokon gyermekével készített közös fotó. Érthető, a biológiai óra kőkeményen ketyeg, és valami féle módon ezt kifejezésre kell juttatni." Na köszszép. A "30 év közelében" kifejezést ideje lassan megszoknom, meg azt is, hogy nekem nem lesz ott a hat- meg a hároméves lányom a 3X-edik szülinapomon, hogy megkérdezzék, hogy "Anya miért sírsz?". Fel nem foghattuk a hugommal anno, hogy imádott gyönyörűséges anyukánk miért nem örül a szülinapjának. Arra még van esélyem, hogy a max. egyéves gyerekem önmaga fog bömbölni, és ez eltereli a figyelmemet az idő múlásának kíméletlenségéről. Mindenestre nekem is ott az ominózus fotó, a barátnőm kisfiával, három okból (eddig legalábbis azt hittem, hogy ebből a három okból): 1. Maci hihetetlen édes gyerek, 2. az anyja az új frizurámról akart egy jó képet, 3. szerintem vicces, hogy egy héthónapos kisfiúnak nagyobbak a szemei, mint az enyémek. Az tény, hogy mivel 2-7 hónapos koráig egy fedél alatt laktunk, és az egyik legjobb barátnőm gyereke, tekinthetjük kvázi az unokaöcsémnek. Én megtanultam legalább pelenkázni, fürdetni, öltöztetni, valamint kikísérleteztem, hogyan lehet egy altatódal százszori elismétlésével álombahipnotizálni, ő pedig megtanulta tőlem, hogy ha valamit jól csinál, megtapsolja magát. Most így hirtelen el is bizonytalanodtam, hogy más pasikkal való együttélésből származott-e ennyi kölcsönös haszon fél év alatt?
Amúgy épp egy Adele Parks bestsellert olvasok eredetiben, a címe Larger than Life, és egy harminckét éves nőről szól, akinek tizennégy éve ment rá arra, hogy meghódítsa a kiszemelt pasit, beleértve a hihetlen mennyiségű befektetett energiát, hogy a kedvéért igen tájékozott és nagyon sikeres reklámszakemberré, ill. a diétának valamint edzőtermi és szépségipari kínzásoknak köszönhetően kívánatos nővé váljon. Pasit megszerzi, de váratlanul terhes lesz, és mily meglepő, rosszul viseli a tüneteket. Még nem tartok a végén. De nyilván nagy happy end lesz, ha megszületik a gyerek. Pete-től kaptam, aki Maci skót apukája, és azalatt a pár év alatt, amíg itt élt Magyarországon mindig kiéhezve vetettük rá magunkat a másik által itt-ott beszerzett angol anyanyelvű irodalomra. Biztosan ezzel a könyvvel próbált ráhangolódni arra, hogy mi is zajlik a barátnőmmel, gyermeke anyjával a terhesség alatt. Megjegyzem Csilla a főhősnél sokkal jobban viselte a dolgot. Talán mert tényleg szeretett volna gyereket, és mert együtt voltuk biosz szakosak, és van némi fogalmunk a terhességről úgy általában. Bár a lelkemnek nem tesz jót a londoni felső tízezer álom-életvitelének találkozása a nagyon is földhözragadt valósággal, most már végigolvasom, mert book-crossing-os példányom van, és még sosem vettem részt ilyen vándorkönyves akcióban. Illetve van egy-két könyvem, amiket újra és újra meg kell vennem, mert mindig kölcsönadom olyannak, akinek szerintem jól jönne, és általában igazam lesz. De ezen példányok holléte nem követhető az interneten.
Felesleges is lenne. Csak jó helyen lehetnek.
Bejegyzések
1 megjegyzés:
Az nem jó, ha valaki teljesen fel akarja magát adni, megváltozni csak azért, hogy egy pasi/nő figyelmét felhívja magára. Vagy úgy szereti, ahogy van vagy nem.
Etus
PS: Ettől függetlenül nagyon válogatós vagyok :)
Megjegyzés küldése