Vienna Workshop: Day 1, Book 1

Pénteken hajnalban tehát elindultunk Bécsbe. Ez hajnali négy órás ébresztőt jelentett (három óra alvás után). A macskám természetesen úgy döntött, hogy mindegy mennyi az idő, én vagyok az első ébredő aznap, tehát kötelességem neki kaját adni, és mindezt hangos felháborodott nyávogással hozta tudomásomra. Csakazértsem kapott semmit. Remélem a ház többi lakója azért tudott tőle aludni... Fél ötkor kibotorkáltam a buszmegállóba, és szembesültem a megrázó ténnyel, hogy busz bizony csak öt után öt perccel jön. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy lekésem a vonatot a Keletiben, de aztán begördült a ceglédi zónázó, és bearaszoltam vele Zuglóba, onnan meg már volt 7-es busz. Így sikerült a tervezettnél sokkal korábban odaérni. A reggeliről le kellett mondanom, mert minden pékség hatkor nyit, a vonat indulása után öt perccel... Kicsit sikerült aludnunk kifelé, és a Westbahnhofról már rutinosan eltaláltunk a Vienna Irish Dance Center-be, ami az Aspern nevű egyik külső kerületben van.
Most szállást is ott foglaltunk a környéken, ami praktikus volt, mert nem kellett oda-vissza buszozni-metrózni minden nap. Kicsit ugyan aggódtam, mert pár héttel ezelőtt foglaltam le telefonon, és nehezen értettük a panzió vezetőjével egymás furcsa dialektusát. De abban maradtunk, hogy majd ha megérkeztünk Bécsbe, felhívom, és megbeszéljük, hogy mikor adja át a szobakulcsot. Egész délelőtt próbálkoztam, végül valamikor fél egy körül végre felvette, és közölte, hogy, "ááá, Frau Bencze, már vártuk, ugye odatalál, kulcs a lábtörlő alatt, holnap 9-kor visszük a reggelit..." Hát ezen gurultunk egy kicsit Zimbivel, hogy csak úgy otthagyják a kulcsunkat a lábtörlő alatt, de állítólag hétvégén általában nincsenek vendégeik. Egy állandó család lakik az emeleten, akikkel ugyan nem találkoztunk, de a szokásaikból annyit megtapasztaltunk, hogy este kiviszik a gyereket ordítani a kertbe, reggel meg megfuttatják, pont a mi szobánk felett... Amúgy kedves kis panzió, és ha már emlegettem Firenzét a héten, hát a szobánk pont Firenze látképekkel volt teleaggatva...
A workshop nagyon tetszett, így másodjára már sokkal átláthatóbbak a táncok. Augusztusban többnyire azt sem tudtuk mi történik körülöttünk, csak próbáltuk az épp aktuális partnerünket kb. helyes irányba rángatni. Mary, a tanárnőnk direkt minden táncban máshova állít mindenkit, hogy ne ugyanabból a nézőpontból tanuljunk meg minden figurát, mert úgy még jobban össze lehet őket keverni. Ennek eredményeképp szó szerint nem tudtam néha, hogy fiú vagyok-e vagy lány... mármint hogy éppen a "gent" vagy a "lady" helyén táncolok-e. Most simán végigfutottunk a céilí tánc-biblia első könyvén, ami az első tíz táncot jelenti. Nagy meglepi volt, hogy még egy magyar lány jött a workshopra, Bella, akivel régen együtt koptattuk a színpadot. Most "szabadúszó", és már bejárta az egész világot egy táncshow-val. Jelenleg Dublin és Budapest között repked, és tanul táncolni úgy igazán. Az alapok nagy részét ugyanis -mint megállapítottuk- valahogy a "hazai" írek elfelejtették belénkverni...
Este vacsizni mentünk az Öreg Duna partjára, a "Selbstverständlich" nevű étterembe, ami egy nagyon kedves hely, jó konyhával, rengeteg jóképű osztrák pasival, és a legtöbb kinti étteremhez hasonlóan a kutyákat is beengedik. Persze csak fizetővendég gazdival együtt. Sajnos az este élvezetéből sokat levont, hogy komoly fejfájás gyötört (ez nagyon ritkán fordul velem elő, ezért ilyekor triplán szenvedek) és még a legistenibb kaja sem esett jól. De sikerült vagy öt-hat okot begyűjtenem, ami indokként szolgálhat a szokatlan tünetre (a minimális aznapi folyadékbeviteltől a kialvatlanságon át a napi tea adag hiányáig), bár aztán Zimbitől megtudtam, hogy az "indokolható", az "érthető" és az "elfogadható" kifejezések nem rokonértelmű szavak.