Évadzáró

Tegnap este tartottuk az FMH-ban a szokásos évadzáró táncházat. Rendhagyónak indult, mert idénre már négyre fogyott a résztvevő zenekarok száma, és a Greenfields is megkapta a kissé mostoha 7 órás kezdőszerepet, amire még nem volt példa, node sebaj. Mivel én elég ramaty állapotban leledztem egész nap, ehhez képest viszont remek jót aludtam délután (ez gyaníthatóan a drága nagypapámtól ránkmaradt legendás gyógypálinka és a neocitrán keverékének köszönhető), igencsak nem volt kedvem kidugni az orromat a hidegbe, és átrumlizni Újbudára. De persze mentem, mint egy hős, mert ugye mégiscsak én vagyok a tánctanár. Természetesen hétkor rajtam meg a hegedűsön kívül nem volt ott senki. De fél nyolcra javult a helyzet, és a végén már alig akartuk abbahagyni. Eredeti tervem, mely szerint max. fél 9-kor le is lépek, már itt borult, és nem bírtam ki, hogy ne álljak be egy kicsit a Sültü táncházba moldvait járni. A körtáncoknak van egy sajátos varázsuk. A kör, meg a forgás, meg nyilván a sok ember jókedve esküszöm gyógyít. De lehet, hogy csak úgy önmagában a tánc, vagy a zene... Akármilyen beteg vagyok, amíg színpadon kell lenni, legyen szó hegedülésről, éneklésről, szteppelésről, vagy akár tánctanításról, arra az egy-két órára nincs semmi bajom. Pedig voltam én már 39 fokos lázzal is fellépni. De ilyen esetekre úgy tűnik van valami rejtett tartalékom.