Tears&bears&cheers

Úgy döntöttem nem várom meg az újévet, a tegnap esti sztorim tökéletes nyitánya lesz ennek a blognak. Történt pediglen, hogy hazafelé döcögtem a négyeshatoson a hétfő esti táncházból, igencsak pityergős hangulatban (talán az első közelharmincas egyedülálló nőként eltöltendő karácsony réme lebegett a szemem előtt :P), mikor is leült velem szembe egy hatalmas mackó egy rémséges viharvert bőrönddel, és mivel nehezen sikerült szolíd medvetalpait bepréselnie a hegedűtok mellé, kedvesen megérdeklődte, hogy milyen hangszeren is játszom. Azt hiszem átutazó angyal lehetett, mert miután elbrummogtunk kicsit a táncházakról, meg az Almássy tér bezárásának tragédiájáról, összevonta huncutul kedves mackószemeit, és kerek-perec közölte velem: "Olyat mondok Neked, amit még soha senki: tetszik az orrod!"
Ja, kérem: az élet szép! :)
Marcsival meg is tárgyaltuk gyorsan, hogy ilyen népszerű orrot kár lógatni...