Tücsökzene

Rozs+mák

2012-01-29T17:43:00.000+01:00

Pénteken államvizsga, addig már biztos nem jelentkezem, bár mondanivalóm épp lenne bőven.
Ellenben, mindazonáltal, defőleg és pláne:

Boldog születésnapot szívünk egyetlen Rozsomákjának!

Gasztro-gnómia

2012-01-07T21:06:00.001+01:00

Ennek a bejegyzésnek csak azért van hüjje címe, mert minden bejegyzésnek hüjje címe van. Meg kicsit azért, mert elfeküdt vállal és bemerevedett nyakkal próbáltam ma főzni. A fárasztó hosszas előkészületek, a sorozatos végzetesnek tetsző bakik és a szűnni nem akaró tompa fájdalom miatt azt gondoltam, hogy sírni fogok a végeredményen, de végül tényleg majdnem sírtam a végeredményen.

Én vagyok amúgy az ember (asszony, leány, Mademoiselle), aki, bár szívesen főz (a leginkább mérvadó vélemény szerint nem is akárhogy), mégsem él szimbiózisban a konyhával (MÉG, amíg el nem készül a hófehér Lidingö csodám), de bátran vállalkozik kacifántos dolgokra. A bátorságot úgy kell érteni, hogy vakmerőség, mert szó sincs arról, hogy következetesen haladnék a konyhaművészet elsajátításában. A legegyszerűbb ételek terén is van bőven elmaradásom, pár hónapja készítettem például életemben először krumplis tésztát. (Mondjuk az speciel elsőre elképesztően finom lett. Hiába is csináltam belőle sokat, hogy maradjon másnapra is.) Már kamaszkorom hajnalán vakmerő voltam, mikor a Zapja hazahozott valami fénymásolt receptet karácsony előtt, hogy a Nyuszi hátha megsüti az ünnepekre, de a Nyuszi aszonta, hogy felejtse el őt az ilyen macerás sütikkel. Úgyhogy a Zapja végül rám pislogott szépen, én pedig a kevert piskóta után laza magabiztossággal nekiláttam valami igazi pepecselős, aszalt gyümölcsös túrótortát sütni. (Ja, úgy emlékszem jó lett. Persze mernének csak mást mondani.)

Most a Reklámszakemberek Ínyenc Gyöngyének kifejezett kérésére készítettem májjal göngyölt karajt csokoládémártással és karamellizált körtével. Ez az a dolog, amihez a négy gázrózsa sem elég. Kell egy edény májat pirítani, egy zöldséglevest főzni (mert csak nem fogunk azért a két deciért leveskockából főzni), egy krumplit főzni (mert krumplipüré az sosem árt, ha van, és akkor már inkább több, mint kevesebb) csokiszószt főzni, egy pedig körtét karamellizálni. A levesről félúton jutott eszembe, hogy a karajcsontot még elbírta volna, a húsklopfolást alternatív szamuráj technikával kellett kiviteleznem, az alufóliáról akkor derült ki, hogy kifogyott, mikor már a tepsiben csücsültek a baconbe tekert karajroládok, az amúgy általam soha nem hasznát zsírról meg az derült ki, hogy fólia alatt is képes vastagon leégni, a csokiszósz sehogy nem akart besűrűsödni, a körte meg nem akart aranybarnára változni. (De legalább a drága jó, megbízható krumplipüré az én oldalamon állt.) Végül aztán minden jóra fordult, mint a mesében: a húst az alma-szelet barikádnak köszönhetően nem érdekelte, hogy mi zajlik a tepsi végében, nem égett oda, a csokiszósz kicsit hűlve már jobb állagú lett és kellett is ennyi folyékonyság, hogy jól beszívódjon májdarabok és karajrostok közé, a karamellizált körte pedig az a fajta ízélmény, amitől katarzis hullámok közepette könnyekre fakadsz.

Most szívesen megveregetném a saját vállam, de attól tartok az most csak újabb könnyeket szülne.

Visszatekintő, avagy Ünnepközi Egypercesek

2011-12-31T22:00:00.000+01:00

Elmondom, hogy mi minden történt, mióta alig tudtok rólam valamit. De csak így röviden.

November 27. Vasárnap

Ez volt az a nap, mikor egy hét durva náthával és szabadságon lévő kolléganővel súlyosbított munkahelyi ámokfutás után, az utolsó iskolai szombatot átaludva, a két hátammögöttösszeesküvő (név szerint Etusdrága és a Reklámszakemberek Gyöngye) kézen fogott, betuszkolt egy autóba és meg sem álltunk Bécsig. Ott kaptam sült gesztenyét, forralt bort, karácsonyi hangulatot, Leberkäsensemmelt, szeretett osztrák Großmuttersprachét a fülembe bele, továbbá remek vacsora asztaltársaságot Perger művészúr és családja, valamint éppen aznap kiköltözött fogadott öcsém személyében. Ennél jobb orvosság és stresszoldó nincs is, boldogság volt, mosolygás.

Természetesen nem bírtam ki, hogy ne rángassam be őket egy múzeumba is, ha már arra járunk, úgyhogy megnéztünk az Albertinában René Magritte kiállítását. Ez jó ötletnek tűnt, mert a Son of Man nagy kedvenc kép lett itthon, mióta megnéztük a Thomas Crown ügyet. Etus szívébe nem sikerült belopnom a kis kalapos belga szürrealistát, de még nekem is komoly kihívást okozott. A legrealistább szürrealista, még véletlenül sem folyatná el a képeit, mint Dalí, hogy tudd, hogy ez egy vicc. Nem. Ő odatolja az arcodba bele, élesen, egyértelműen, hogy még rosszabbul érezd magad, hogy nem érted. Igaz nehéz is olyan embert megpróbálni megérteni és megkedvelni, aki fekete-fehéren kijelentette, hogy utál mindent, ami reklám és díszítő művészet. Ehhez a Reklámszakemberek Gyöngye és a Röltexlakó Tücsök nehezen tud hozzászólni. Legfeljebb annyit, hogy Maaaagritte! Savanyúcukor!

Mindazonáltal Terry Gilliam egyértelműen lebukott, hogy honnan szedte a feliratait.

December 10. Szombat

Ez a nap a szakdolgozatom hivatalos leadási határideje volt, melyet csodák csodájára sikerült tartani késedelmi díj nélkül. Igaz valamiért mindenki hitt benne, biztatgató barátnéimtől az egészen ajnározó témavezetőmig, így hát a végén már én is. Szerencsére el tudtam lógni bő egy hét szabadságra is. A szabadság nem azért kell, mert akkor munka helyett bőszen lehet gépelni. Dehogy. Szabadság azért kell, hogy az éjszaka ihletet kapó, bagoly életmódra váltott szakdolgozó munka helyett kialudja magát, hogy aztán ellébecolja a délutánt és estére újra belelendüljön. Azt, hogy mi mindent tanultam meg a kulturális marketingről közben, azt most nem fejtegetném, mert akkor 42 oldal alatt nem állok meg.

December 19. Hétfő

Szokásos évértékelő koccintásunkat tartottuk meg a múzeumban, ahol idén nem sikerült ellógnom a szereplést. Felkértek, hogy énekeljek duettet egy másik dalospacsirta kolléganővel. Szerettem volna nemet mondani, mivel a felkérés alig egy héttel az ünnepség előtt érkezett, én pedig egy olyan vizsgára készültem közben, amihez még jegyzetem is alig volt, de Szilasi Alex zongoraművészt bízták meg a kíséretünkkel és miután elfogadták a dal javaslatomat, sőt még azt az elvetemült ötletemet sem kukázták ki, hogy a Barokk Csarnok erkélyéről szeretnék csiripelni, képtelen voltam rá. Úgyhogy énekeltünk. Ilyet. Azóta előléptettek odabent angyalkává, ami sajnos nem jár semmilyen pótlékkal, de helyette legalább lehet bezsebelni dicséreteket.

Karácsony

Rekordidő alatt beszereztünk minden ajándékot, gyönyörűen be is csomagoltam mindet, díszítettünk első közös fát (amihez két fára elég mindenféle színű díszt vettünk, úgyhogy jövőre vehetünk nagyobb fát), továbbá sütöttem, mint a kisangyal, csupa olyat, amit más úgysem. Például mézeskalácsot, ami szép lett, finom, csak az óvodás díszítőmunkát kell még fejleszteni, vagy pár év múlva leköröznek a saját gyerekeim. A receptet nagyon ajánlom, isteni gyúrni a tésztáját. (A díszítő mázhoz tanulságként elmondanám, hogy bőven elég egy tojásfehérjét felverni. De tényleg. Alattomosan sok lesz belőle. Sosem gondoltam volna, hogy egy tojásfehérje ennyire szeret terjeszkedni.) Sütöttem még Button Bikkies-t, mert annyira viccesen néz ki, hogy muszáj volt. Ez itt vaníliás recept, de én belekevertem még fél citrom levét, meg egy kanál őrölt gyömbért, mert számomra az angol vajas keksz az gyömbéres-citromos. Ilyet még biztosan sokat fogok sütni, mert tökéletes nasi tea mellé és nagyon jól szórakoztam, míg szaggattam őket. A harmadik sütim pedig a Kletzenbrot volt, amit Bécsben szúrtam ki, és aszalt gyümölcsös kelt tésztából sül (a Kletze aszalt körtét jelent osztrákul). Csak nem egészen azt a receptet találtam meg, amit élőben láttam, úgyhogy egy furcsa masszából furcsa alakú cipót sütöttem belőle végül, de még így sem rossz. Azért van vele hová fejlődni. Jövőre megpróbálok a Christkindlmarkton kikuncsorogni egy receptet a további kísérletekhez.

A családot idén leginkább a saját készítésű horgolt díszekkel sikerült kiborítanom, ugyanis senki nem érti, hogy mikor maradt ilyesmire időm. Én sem. Hacsak így nem.

December 26. Hétfő

Múltkor agyondicsértem a Brémát, hát most be kell vallanom valamit: életemben összesen három Bréma koncerten voltam. Az első alkalommal leesett az állam, a másodikat végigcsápoltam, a harmadikon, hm, nos... meghívott sztárvendég voltam... Hát ez történt december 26-án. Az egész egy véletlen baleset volt, annak köszönhetően, hogy az email címem ugyanazzal a betűvel kezdődik, mint a basszusgitárosé. Így hát én előbb tudtam a koncertről, mint ő, amiből aztán egy-két kötelező poén után az lett, hogy ez a viccen túl egészen komoly, tényleg szívesen látnának maguk között ezen ünnepi alkalomból. Belehegedálhattam hát két remek Bréma dalba, köztük a kedvenc népdalomba is, a Mégaszondjákba. Gyaníthatóan nem csak nekünk tetszett a dolog, mert a végén a helyi hangtechnikus és a születésnapját ünneplő zenekarmenedzser is lelkesen visszaköveteltek engem a színpadra ráadásként. Ennél szebb zenei ajándékot nem is kaphattam volna karácsonyra.

Ennyit egyelőre, mert ma egész nap pakoltam, takarítottam, főztem, hogy holnap még véletlenül se csináljak semmi ilyet, csak esetleg varrjak vagy horgoljak. No meg aztán még ma is van mit ünnepelni, de ne hagyjatok békén az új évben, míg el nem mesélem, hogy hogyan hajítottunk beiglit csütörtökön. Buék!

E?

2011-12-29T09:14:00.000+01:00

Amíg én az elmaradásaimat írogatom, Ti szavazzatok: akarok-e dinamikus blogfelületet, vagy maradjon a régi pöttyös?

a) Akarol.
b) Nemnyúkapiszka.

Gyúr-ma

2011-12-22T18:58:00.002+01:00

Ha valaki hallott olyan állásról, hogy főállású mézeskalácstésztagyúró, kérem haladéktalanul jelezze, hová küldhetem az önéletrajzom! Kétségkívül jó móka, azt hiszem elviselném hosszabb távon is.

Búra

2011-11-28T12:28:00.001+01:00

Az utóbbi egy hetem tapasztalatai alapján nagyon szeretném, ha valami nem brit tudósokból álló kutatócsoport végre kikísérletezné azt a sisakot, amit az ember a fejére húzhat, amikor iszonyat náthás, hermetikusan elzárva így a vállalhatatlan fejét a társadalom többi tagjától, miközben a sisak

fertőtlenítő hatással bírna és megakadályozná a kórokozók terjedését,
gondoskodna arról, hogy mindig frissre cserélje odabent a levegőt,
nem hagyná, hogy a dohányfüst és egyéb légszárító tényezők csökkentsék a kívánatos páratartalmat,
időnként kínai balzsamot fecskendezne a kicserepesedett orrcimpákra,
illóolajak rendszeres porlasztásával segítené a szabad légzést
továbbá kifelé érthetőbbé és hallgathatóbbá korrigálná az eldugult orr és rekedtesen rezgő hangszálak okozta hangtorzulást.

Csak ennyi kívánságom lenne.

A mérhetetlen mennyiségben képződő váladékok eltávolításának kivitelezésére még nem jutott eszembe megfelelő megoldás, de a folyamatos szörcsögés-sípolás és az öt percenkénti zsebkendőbe trombitáláshoz képest biztosan találnak majd környezetkímélőbb verziót.

Csibor33

2011-11-25T16:51:00.001+01:00

Mi kérem, mi vagyunk az egyetlen zenekar, akik olyan luxuskörülmények közt lépünk fel, hogy három gitárossal megyünk a koncertre. Az Eddigi és a Leendő lent hallgatja a nézőtéren, ahogy az Első, avagy az Ősfelállás gitárosa beugróként lejátssza a koncertműsort. (Kivéve a Yesterday-t, ami ugye rejtély, hogy miként került a számlistára. Persze jobb, hogy nem játszottuk el, sőt, Laca utolsó koncertjén is boldogan kihagytam a Love Me Tender-t.)

Innentől úgy érzem nagy bajunk már nem lehet, a Csibor mindig talpra és puhára esik. A közönség szeret minket, az R33 is szeret minket, általában a kamera is, de az most épp egy sem volt. És persze mindez kölcsönös.

Kiemelkedően emelkedett pillanatokat az én csajos popslágerem előadása közben élhettünk át, amikor is Miki megidézte Laca szellemét azzal, hogy adott ponton elfelejtett beszállni (miután próbákon megdicsértük érte, hogy milyen ügyes, hogy mindig beszáll, mert ezt a Laca mindig elfelejtette...), majd pár sorral később Dá megidézte Dá szellemét azzal, hogy adott ponton elfelejtett beszállni. Így megy ez a popszakmában. Én meg próbáljam meg röhögés nélkül előadni az amúgy már-már tragikus mélységeket hasító (értsd: felszínesen romantikus) szöveget, mikor amúgy sincs hangom a dáthától. (Persze nyilván levonták testületileg a konzekvenciát, hogy az én bonyolult személyiségem által írt bonyolult dalszerkezet okozta mindezt. Hát kisnyúl.)

Bréma

2011-11-15T14:59:00.001+01:00

Szomorúság van, mert Laca, a Csibor első évének meghatározó, zseniális gitárosa - aki csak erősítőn át volt nálunk mindig hangos, amúgy nagyon csendes - búcsút intett nekünk, mert saját utakon jár. Szomorú ez nekünk, mint Csibor, mert nagyon sokat tett hozzá ahhoz, amit eddig zenekarként produkáltunk. Szomorú ez nekem, mint Tücsökcsibor, mert Laca különleges gitáros zenészpajtás volt szerény, lassacskán másfél évtizedes zenei ámokfutásomban, és ezalatt most nem azt értem, hogy neki is milyen jól áll a körszakáll, mert pont nem hord olyat.

Ugyanakkor, menjetek el egy Bréma koncertre, vagy hallgassatok meg egy-két Bréma felvételt és arra fogtok jutni, amire én:

Laca egyáltalán nem csendes, visszahúzódó egyéniség, ha éppen saját dalt kell előadni, hanem inkább egyenesen karizmatikus.
Menj, Laca, istenhírével, és írjál sok Bréma zenét! Sipirc!

A tegnapi Gödör koncertjük után megevett volna a szakmai féltékenység, ha eléggé erős lett volna, csak hát időközben már rég legyűrte a rajongás. Mert Ágigabi gyöngyszem a dobosok között, mert Török Gergő úgy futkározik brillírozva a basszusgitár nyakán, hogy közben nem sérti a többi színpadon lévő érdekeit, így hát Laca már mint jól kibiztosított frontember vetheti magát a dalok mondanivalójának mélységeibe. Gyönyörűen szól az egész.

Lehet megfogadom Laca korábbi tanácsát (és a Doneszkóét... és még sorolhatnám) és leülök újra a gitárommal gondolkodni kicsit.

De legalább is megnézem, hogy milyen olyan távol járni magamtól, hogy ugyanakkor ilyen közel legyek.

Családi ökör kör

2011-11-13T00:19:00.001+01:00

Zapja (birsalmás muffint eszik): - Mi van ebben? Szalonna?
Nagynénje: - Bvááháháháá, szalonna! Persze, a többi meg kolbászos! Háháháá!
Tücsk: - Hát miért ne lehetne? Mi már ettünk mangalica tepertős csokit. Nem is rossz.
Nagynénje: - Hihetetlen, már miket ki nem találnak! Bár végül is láttunk már csípős csokit is... De tudjátok, mit nem bírok? A mentolos csokit! Na, azzal fel lehet idegesíteni! Mentolos csoki! Már a gondolatától is vakarózni kezdek!
Zapja: - Még ne tedd! Még csak fél hét van. Majd nyolc után...

Bloggertől bloggernek

2011-11-13T00:13:00.001+01:00

Boldog szülinapot kívánok Egybori és Egyjuli anyukájának! :)

Önismereti teszt 2.

2011-11-07T14:20:00.002+01:00

Szakdolgozatot kéne írnod, melynek kb. 25%-val készültél el eddig. Már csak egy hónap van a leadási határidőig. "Véletlenül" belefutsz egy könyvbe, melyből a horgolt karácsonyfadíszek készítését lehet ellesni. Mit teszel?

~~Még a gondolatot is kivered a fejedből.~~
~~Megveszed, de elrakod későbbre.~~
Elrohansz a Röltexbe fonálért és horgolótűért, és pár óra alatt újratanulod a horgolás alapfogásait.

Önismereti teszt

2011-11-04T13:46:00.001+01:00

Egy számodra ismeretlen emberrel telefonon egyeztettél időpontot. Úgy alakul (vagyis nem rajtad múlott), hogy 20 perccel korábban érsz a találkozó helyszínére, amely egyébként a munkahelye. Mit csinálsz?

~~Türelmesen megvárod, míg eltelik a 20 perc és becsöngetsz.~~
~~Rátelefonálsz, hogy gond-e, ha hamarabb érkezel.~~
Elkésel.

Őszi hangulat

2011-10-31T17:51:00.001+01:00

Csibor @ SOTE Gólyabál (3. kiadás)

2011-10-30T17:40:00.000+01:00

Egyelőre be kell látnom, hogy PASO vs. Csibor - 1:0, de azért ebbe nem fogunk ilyen könnyen beletörődni.

Részünkről a koncert remekül sikerült, volt elég hely a színpadon, nagyon profi volt a hangosítás, sőt, a technikához szakértelem és jófejség is párosult. Hirtelen felindulásból még az első, általam írt Csibor szám is debütált, amiről most juszt se tudtok meg többet, ha nem hallottátok, mert egy hét múlva úgyis rögzítjük és aztán a vízcsapból is az fog folyni.

Addig is (az egyszemélyes közakaratnak engedve), dobpergés: és báli ruha kritikánk következik. Elsősorban lányoknak, mert a fiúknak sokkal nehezebb olyan mértékben mellényúlni, hogy végképp kiakadjon egyébként udvariasságra törekvő énem, és totál elborítson a czinizmus. (Egy sötét öltöny- fehér tornacipő kombós úriember megpróbált versenyben maradni, de talán még a TOP[rongy]10-be sem sikerült bekerülnie.)
Kedves Bálozó Lányok! Először is: a BÁLI ruha és a BÁLÁS ruha, az két nagyon távol eső fogalom. Csak nagyon ritka, szerencsés esetekben találunk átfedést. A következő megoldások NEM tartoznak a szerencsés esetek kategóriájába:

Otthon, a tükör előtt, szigorú vigyázzállásban megállapítjuk, hogy veszett jól nézünk ki ebben az extramini miniruhában. A csapda: TÁNCOS mulatságba MEGYÜNK. Mindkét említett mozgásfajta sajnos azt eredményezi, hogy a ruhánk alját két lépésenként rángathatjuk lefelé, mert a gravitáció önmagában itt már nem hat megfelelő mértékben. (Kétségkívül, ez csak nekünk okoz kellemetlenséget, a fiúk rendkívül hálásak a szabadon hagyott combokért - főleg, ha kellőképpen hosszúak -, és a ki-kivillanó bugyikért. Sajnos a Csibor lányai nem fiúk, így hát hálátlan fajták, és egész este képesek lesznek a látványon vinnyogni.)
Ugyanez inverzben: a pánt, vagy bármi egyéb tartóelem nélküli ruhák hajlamosak lefelé csúszkálni, rájuk sajnos TÉNYLEG hat a gravitáció. (Az élet kegyetlen.) Ha ugrálva, kezet lóbálva, cicit rázva is fent marad, akkor oké. Ha nem, akkor irtó kellemetlen estéd lesz.
Otthon, a tükör előtt, rájövünk, hogy nincs egy szalonképes göncünk sem, és kölcsönkérünk egyet anyukánktól. A csapda: úgy fogunk kinézni, mint egy negyvenéves szűzlány, tizenöt éves fejjel. Persze nincs ezzel gond, ha ez a távlati cél.
Otthon, a tükör előtt, rájövünk, hogy nincs egy szalonképes göncünk sem, és elindulunk kombinéban. A csapda: ne csodálkozzunk, ha nem kicsit ittas állapotban lévő férfikezdemények még a bálterem jótékony homályos sarkáig sem óhajtanak eljutni velünk, inkább megpróbálnak a legmegvilágítottabb ülős-ivós-közlekedős helység kellős közepén magukévá tenni.
Otthon, a tükör előtt, úgy gondoljuk, hogy ha kellőképpen behúzzuk a hasunkat és kiszorítjuk az összes levegőt a tüdőnkből, akkor még egészen elfogadható rajtunk az a ruha. A csapda: messze van még húsvét, nincs szezonja a kötözött sonkáknak.
Otthon, a tükör előtt, nagyon jól néz ki rajtunk a még sosem hordott magassarkú. Tudom, ezt a hibát mindannyian ezerszer elkövetjük és úgysem tanulunk belőle soha. Erről a genyó, gyönyörű, agyondizájnolt cipők tehetnek, ezért hiába is ismételem magam. A csapda: igen, igen, törődj bele, már a buszmegállóig/kocsiig feltöri a lábad, és az első végigtáncolt szám után úgyis lerúgod és harisnyában tolod végig az estét. Ez majd akkor lesz a legbájosabb, mikor a barátnőd a részegségtől félig öntudatlan állapotba került verziódat megpróbálja végigtámogatni az amúgy is gyomorforgatóan izzadtságszagú női mosdón, ami tele van sáros tócsákkal. Riszpekt neki!
A nyári szandál, lábujjaknál vastagított harisnyával pontosan annyira menő, mint a férfiszandál fehér zoknival.
Te vagy a szerencsés, akinek van megfelelő ruhája és cipője is az alkalomra. Az ég szerelmére, október van, az hogy nem jut eszedbe, hogy a kettő közé nem ártana egy harisnyát is felvenni??? Úgy értem egy olyan harisnyát, ami illik az öltözékedhez, színben/mintában/méretben. Nem, szerintem az nem megoldás, hogy

Nem veszel fel harisnyát. (Persze, lehet reménykedni, hogy fűtött a taxi, forró lesz a hangulat, néhány jéger vagy pálesz megóv, tartaléknak meg még mindig ott van az antibiotikumos kezelés.)
A fekete ruhádhoz és cipődhöz találsz valami randa, kinyúlt, 60 denes, testszínűnek árult borzalmat.

Ezek után, külön hálás vagyok annak az egyetlen hölgynek, aki nőnek öltözött. Csinos volt a ruhája, szép a haja, tudott járni a cipőjében és nem volt agyonsminkelve. Ha nagyon keresek, biztosan találok még néhány hasonlóan jó példát, de őt is 200 nemönként jelentkező közül szűrtem ki, úgyhogy inkább fel is adtam.

Nos, hát ez kívánkozott ki belőlem. Megjegyzem, nekünk aztán könnyű dolgunk volt, cseppet sem kellett megerőltetni magunkat öltözködés terén, mert mi a zenekar vagyunk. Még farmerban is beengedtek volna, ha éppen úgy adódik, de mi éppen fekete nadrágos/szoknyás kedvünkben voltunk. Mindenesetre, azt hiszem így a lelkiismeretem is megnyugodott, a srácokban is szép miniruhás emlékeket ébresztettem és talán a megrendelőnk is megmarad, hogy jövőre beszámolhassak némi fejlődésről.

Csibor, minden mennyiségben

2011-10-27T17:25:00.000+02:00

S lőn vala: megünneplénk az Csibor együttes első születésnapját! Egészen pontosan azt, hogy a tavaly Orsolya napján tartott első koncertünkhöz képest megéltünk egy újabb Orsolya napi koncertet! A koncert megfelelő ünnepi, emelkedett hangulatban telt, ennek következtében egyetlen, drága énekesünknek nem is sikerült mindig a színpad deszkáitól elemelkednie, inkább igyekezett azokat féltő-óvó módon minél nagyobb felületen beborítani. Néha kérem, néha bizony a deszkáknak is kijár egy kis extra figyelem.

Feltétlenül meg kell emlékeznem az előzenekarunkról is, a TükeZoo-ról, akikre a Gödörben, a Magyar dal napján figyeltünk fel. Ők az a zenekar, akik ketten kitesznek egy öttagú bandát. Ráadásul pofátlanul jók. De tényleg pofátlanul. De azért persze jó arcok.

Az utózenekarunkról, a Rakétáról nem tudok nyilatkozni, mert igazából annyit érzékeltünk belőlük, hogy mi lejöttünk a színpadról, és nem ment fel senki. A közönségnek viszont még ez sem tűnt fel, úgyhogy nagy baj nem lett belőle. Ők maguk igazából igyekeztek elérni minket, hogy tájékoztassanak a vis major helyzetről már órákkal korábban, de sikerült olyan koncerthelyszínt választanunk, ahol nincs térerő. Nem baj fiúk, majd legközelebb.

Egy nappal később, egy fokkal kifacsartabb állapotban indultunk Szekszárdra, ahol a Pál Utcai Fiúk előtt kellett kicsit felspannolni a népet. A meglepetés erejével támadtunk, ugyanis a PUF szervezőin kívül se a közönség, de még maga a helyszín sem tudott az érkezésünkről. A helyiek azért az őket ért sokkhoz képest nagyon segítőkésznek bizonyultak és végül a meglepett hallgatóság is egészen közel merészkedett, szigorúan nem átlépve a színpad elé U alakban meghúzott képzeletbeli vonalat. Dá a meglehetősen szűk rendelkezésünkre álló tér és a hangszerek szokatlan elrendezésének köszönhetően annyira zavarba jött, hogy előbb a basszusgitárt hangolta el, majd kétszer is kihúzta az effektpedálból a gitár kábelét, végül lefejelte a hegedűm csigáját, szokatlan Cesz-Fisz-majdnemDisz hangolást hozva így létre a felső három húron. Érdekes élmény volt szólótéma kellős közepén megpróbálni ezeken a húrokon olyan hangokat találni, amelyek legalább nagyjából passzolnak az adott dalba. Hogy mindezt helyrehozza, az egyenlőség jegyében már indult is szétrúgni a lábdobot, de még idejében szóltunk neki, hogy az nem a miénk, és Farkas Zoli valószínűleg nem értékelné az akciót.

Hát ezek történtek a hétvégén, folytatás péntek éjjel következik, mikor is hajnali fél kettő és három óra között igyekszünk majd meggyőzni a SOTE gólyabálozóit arról, hogy sokkal jobban járnak, ha minket hallgatnak és nem mennek át PASO koncertre a másik terembe. Én nagyon drukkolok magunknak!

nembonyi

2011-10-24T13:47:00.004+02:00

Azt az elképesztő bölcsességet szeretném megosztani veletek, ami hétvégén pattant ki a fejemből, valahol félúton két Csibor koncert között. Vagyishogy:

Az életben a dolgok általában nagyon egyszerűek. Csak mi gondolkodunk rettentően bonyolultan.

Uffblog

2011-10-17T23:23:00.003+02:00

Nahát, ezek az elképesztő nőszemélyek már megint mit főztek ki?

http://www.uffblog.hu/

Nicsak, ki mesél?

2011-10-17T16:11:00.004+02:00

http://zsalyakalandjai.blogspot.com/

Óda a lomtalanításhoz

2011-10-13T22:20:00.002+02:00

Közeli helyeken
Szemétdombokon, -hegyeken
Kibelezett bőrkanapék üregében

Túl közeli helyeken
A régi parkolóhelyemen
Most is mások éldegélnek

Itt ül a lomis a nyakamon
Kifogy a zöld a lábam alól
Akkor is jönnek, ha nem akarom
Mert nem kis érték a kacatom
A sok vackot mossa eső és széthordja a szél
Ez a pár ember ebből tényleg megél?
"Porrá lesz hát ó! jaj nekünk!
bedarálják, amit el nem viszünk..."

Pont olyan szenvedés nekem minden évben végignézni ezt az utcai szemetelést, mint nektek ezt a rémes átköltést elolvasni. De túl éltük az ideit is, itt a vége, fuss el véle. Jöhet a lombtalanítás.

Michael Stipe calling Dá in transit

2011-10-13T13:54:00.000+02:00

Jó kis videót hozott nekünk össze ez a Rozsomák, ugye?

Never mind the R.E.M.

2011-10-11T21:40:00.002+02:00

A Rozsomák felszólított, hogy tépelődés helyett írjak inkább a jövő hét szenzációjáról, amikor is 1 éves lesz ami kis búvár-Beatles-ünk. A Rozsomáknak teljesen igazat kell adnom, ennél örömtelibb hírt nem is tudnék közzétenni!

Nos tehát: miután Dá elmesélte, hogy mit is jelentett neki a Nevermind, miután feloszlott az R.E.M, valamint abban a reményben, hogy a Sex Pistols nem fog minket emiatt piszkálni, kitaláltuk ezt:

Most, hogy így a szátokba rágtam a poént, nem marad más hátra:
gyertek el!

(Aki eljön, annak bemutatom a Rozsomákot. Ha szép, fiatal, intelligens, elbűvölő, egyedülálló lány, akkor kétszer is.)

Addig is hallgassatok minket. Mi is szeretjük magunkat hallgatni.

Agrafománia, avagy a nagy Semmi

2011-10-11T15:53:00.000+02:00

Régen a semmiről is menő és vicces bejegyzést írtam volna, akár kétnaponta.

Most is írhatnék, még szólhatna is valamiről, hogy pl. mennyire jó kis saját szervezésű fesztiválon vettünk részt a Csiborral, vagy hogy jajmár, mennyivel több lett a meló, vagy arról, hogy a szuperhuncut, imádnivaló unokaöcsémmel már képzeletbeli dolgokkal is lehet játszani, ami szerintem elképesztően nagy lépés részéről.

De valahogy mostanában nem blog szerző módjára kattog az agyam, mint régen.

Persze az is lehet, hogy régebben sem írtam semmi menőt, érdekeset vagy vicceset, csak azt gondoltam.

Mondjuk régebben nem varrtam párnákat, meg ágytakarókat se, sőt, gyakorta nem éreztem magam lelkileg kiegyensúlyozottnak, ellenben energiám mintha több lett volna.
Még kutatom, hogy van-e összefüggés.

Nemzetközi kapcsolatok

2011-09-26T17:28:00.002+02:00

Képeslapom érkezett múlt héten Wiesbadenből. Az első személyes küldemény az új lakásunk postaládájában. A kettőnk nevére címezve. <3

Szombat éjjel fel is hívtuk Wiesbadent, úgy testületileg, egy koncert kellős közepén, hogy érezze a színpadról hiányzó tag, hogy szerintünk ő is ott van, de erről majd később. (A fogadtatás - az időpontra való tekintettel - nem tudom, hogy pozitív volt-e.)

Mindazonáltal még egyszer sok-sok ölelést küldök a Németországba szakadt kicsi zenészcsaládnak! Nincsenek is messze, eddig pl. nem is leveleztünk, most meg igen, úgyhogy igazából egy kicsit közelebb is kerültünk. :)

Itt van újra

2011-09-23T12:35:00.003+02:00

Az ősz legbiztosabb jele évek óta, hogy a Váci utcai Philanthia kirakatába megérkezik a Télapó és leváltja a Húsvéti Nyulat.

Én meg kezdhetem elölről, hogy szép ám az ősz, végre csizma, sok forró csoki, sörteraszok helyett teázók, színes Gellért-hegy, sok otthoni kuckózós hímzés-varrás, stbstb.

Mindazonáltal egy pici NYÜSSZ megengedhető.

Naiv kérdés

2011-09-15T15:39:00.000+02:00

-Mit csinál az ember, ha nem dolgozik? - kérdezte ma kétségbeesetten az egyik munkamániás kolléganőm, aki négy hét múlva szül, és elvileg tegnap volt az utolsó munkanapja (de nyilván bent van most is, mert behozta a lába).

-Alapíts zenekart, vagy vegyél egy varrógépet - javasoltam neki.

Hát jótól kérdezi...

(Öt-hat hét múlva azért felteszem neki ugyanezt a kérdést...)

Tervhalom

2011-08-31T12:36:00.000+02:00

Néha kétségbeesek, hogy mennyi megvalósulatlan tervem van, és most ne világmegváltó vagy karrierista elképzelésekre gondoljatok (bár egyszer lehet, hogy összeállnak azzá), hanem sok kis apró, elvégzendő, kitalálandó, megvalósítandó, létrehozandó, MEGALKOTANDÓ dologra.

Aztán rájövök, hogy semmi okom kétségbeesni, amíg ennyi megvalósulatlan tervem van. Ha nem lennének terveim, az lenne csak kétségbeejtő állapot.

A következő hónapokban (sőt, előreláthatólag években) pedig garantáltan nem fogok kifogyni belőlük, és az unatkozás múltba vesző, távoli derengő emlék lesz csak.

Hosszú csend után

2011-08-21T21:13:00.001+02:00

Egy kicsit én is elbizonytalanodva és kíváncsian vártam, hogy fogok-e én még ide írni egyáltalán. Az elmúlt jópár hét történéseit nem ítéltem idevalónak, mert nem éppen az élet napos oldalán történtek. Persze ettől még lehetett volna nagyon őszinte és tanulságos bejegyzéseket írni, de valahogy nem vágytam erre. Ez mégiscsak egy zenészblog. Amikor épp a kreatívkodó kézműves oldalam készült túltengeni, azt a témát is elvittem innen egy másik blogra. Majd igyekszem a lakberendezős-felújítóstól megpróbáltatásaimat is mérsékelten kommunikálni, bár van egy sejtésem, hogy ott lesz jónéhány kihagyhatatlan sztori. De a néha kőkemény élet maradjon csak az anyakönyvezett nevem élete, a Tücsök meg firkáljon vidámakat. (A kőkeménység mérhetősége érdekében elárulom - ha valakinek esetleg nem tűnt fel magától -, hogy NEM voltam ott az idei Malacka és a Tahó Sziget-koncerten, mert. Sőt, a legszívemcsücskébb Marcsim esküvőjén SEM, pedig arról én tehetek állítólag. Ez már elég komoly, ugye?)

(Véletlen egybeesés, hogy egyik nagy kedvencem, Zsuel, a saját bevallása szerint közepesen híres blogger sem posztolt semmit másfél hónapja. Remélem jól van. Hiányolom.)

Notehátkérem, mindezek után kijelenthetjük, hogy EZ a blog koncertbeszámolókat szeret leginkább közzétenni. Ezért végre valahára, hosszas böjt után fel is kerekedtünk és el kerekeztünk (sajna nem 2+2, hanem szimplán 4 keréken) egy igazi, hamisítatlan, nemzeti ünnepi Kerekes Band koncertre, amire még a frontZsombor is kossuthos pólóban jött a megszokott hendrixes helyett. (Igaz egyformán nincs köze egyiknek sem az államalapításhoz, de az előbbin legalább vannak nemzeti színek.) A koncert megszokott színvonalát már unalmas lenne méltatni; rövidebb, de abszolút best of összeállítást hallhattunk, amibe nagy örömömre belefért a Jellyf is. (Bocs.) Egy nagy rejtélyről is lelebbent számunkra a fátyol, tudniillik, hogy hogyan adják elő a fiúk a Mr. Hungary számot Mégötlövés nélkül? Mivel meg sem akarom számolni, hogy hány Kerekes koncertről maradtam le az utóbbi hónapokban, még sosem láttam a hollywoodi fogpaszta mosolyú, Steve Wondert megszégyenítő vidámságú dobos Viktor tolmácsolásában a vanmórdrinkLacikám?-at. Csak ajánlani tudom mindenkinek az élményt.

Ajánlom továbbá a felszabadult mezítláb táncikálást a fűben, ilyen remek zenei alapokra. Önregeneráló hatása már-már felülmúlhatatlan.

A Kollégának meg üdvözlet még egyszer, jó volt újra látni.

(P.S. egy nappal később: A Zsuel blogja is feltámadt. Juhé!)

Valóra vált álom

2011-08-02T20:43:00.000+02:00

Már szinte ezer éve történt, de a jelentősége miatt megörökítendőnek ítéltem: valóra vált egy álmom. Egy helyen, egy időben léptem fel Jamie Winchesterrel. Óbudán zenéltünk, július 16-án, este 7 órakor. Kissé igazságtalannak érzem, hogy én egy kellemes, parkos, kerthelyiséges kastélyudvarban álltam a jó kis árnyékos színpadon, ingyen ittam literszámra a hűsítő bodzaszörpöt és toltam az arcomba a kobucit, míg őt odakint, a kopár, kövezett főtéren sütötte pont szembe (és kopár fejtetőre) a nap.

Telhetetlen vagyok, de szegény Jamie érdekében továbbra is ragaszkodom ehhez az álmomhoz. Szeretném, ha még egyszer valóra válna, ám ezúttal neki is ugyanolyan kellemes körülmények jutnának, mint nekem, sőt, annyira jó lenne neki, hogy még mindennek tetejében nem ötven méter, hanem csak ötven centi választaná el tőle azokat a világot jelentő deszkákat, amin én állnék. Én biztos vagyok benne, hogy ez igazából egy közös álmunk, hiszen ő is nyilván nagyon unja, hogy a világon rajtam kívül már mindenkivel fellépett, csak pont ezt az égető hiányt nem sikerült eddig pótolnia.

Szép álmokat mindenkinek!

Mire nem elég egy hét szabadság?

2011-07-01T16:40:00.000+02:00

Pihenni vágytam elsősorban. Természetesen. Éppen a bank csücsül a rengeteg kitöltött, letöltött, kikért, másolt, aláírt, elbírált, mittoménmilyen papírjainkon, és amint kegyeskednek végre bólintani, onnantól szerelvény-, csempe-, parketta-, bútor- és festékáruházakban töltjük a nyár hátralévő részét. Már amikor nem porban és piszokban szentségelünk. (Aki aggódik az idei időjárás miatt, azt megnyugtatnám: amint elkezdjük a felújítást, kitör a kánikula.) Idén tehát csak álmomban barangolok a Balaton partján, vagy bármilyen, nyaralóhelynek titulálható vidéken. Mindezt és az utóbbi igencsak dolgos és iskolával terhelt hónapokat végiggondolva értelemszerűen rám tört az "azonnal ki kell vennem egy hetet" érzés. A pihenés mellett egy régóta halogatott dolog vonzott nagyon: a varrás. Ez ugyanis komoly procedúra, el kell hozzá pakolni az étkezőasztalról, elő kell venni a gépet, vagdosni és vasalni kell az anyagokat, tervezgetni, próbálgatni, gombostűzni, aztán varrni, varrni, összegubancolni a fonalat, rendbe rakni az orsót, aztán megint varrni, varrni, összegubancolni a fonalat, stbstb, és ez bizony hosszú, hosszú órákat vesz igénybe, amihez este hazaérve már nincs energiám. Ahhoz azonban, hogy lepakoljam az étkezőasztalt, rendet kellene végre csinálni a konyhában, ha már ott tartunk, akkor leolvasztani a hűtőt, mert lassan a jégtől nem fér bele más, mellesleg kitakarítani a lakást, mert kellemesebb tiszta, rendes környezetben tölteni itthon a napjaimat, jut eszembe, rendbe kéne rakni már a ruhásszekrényeket is, mert minden össze-vissza van gyűrve benne, meg úgy egyáltalán, a szobában sem ártana némi rend, amúgy mosni is kéne, nem csak ruhákat, de törülközőket, konyharuhákat is... Na és akkor most elmondom, hogy mire elég egy hét szabadság:

A zsúfolt körülményekhez képest rendet rakni a lakásban.
Kimosni minden ruhát a szennyestartóban, plusz a 60 fokon mosandó textileket.
Kilomtalanítani hat zsák szemetet a lakás mindenféle zugából, úgy, hogy néhány további szekrényt inkább ki sem mertem nyitni.
Rendet rakni a ruhásszekrényben, melynek eredményeképp újabb két hatalmas zsák ruháról voltam hajlandó belátni, hogy az életben többet nem fogom őket felvenni.
Felporszívózni, felmosni.
Rendet vágni a konyhában (ez kb. fél napig látványos).
Kétszer főzni.
Ezerszer elmosogatni.
Leolvasztani a hűtőt.
Újra felmosni.
Mindeközben néha-néha szusszani egy kicsit, elfogyasztva fél évadnyi Grace Klinikát.

Amire pedig nem elég, az a varrás.

Szenzáció! Bródy Jánost látták a Csibor koncertjén!

2011-06-19T19:37:00.002+02:00

Elképesztően fergeteges hangulatú házibulit tartott a Csibor zenekar a Gödörben péntek este. Közel kétezren voltak kíváncsiak a banda fellépésére, de sajnos a korlátozott befogadóképesség miatt rengetegen kiszorultak a teraszra és a környező füves területekre. Ők bánatukat többnyire alkoholba fojtották, de aki tehette, legalább az üvegajtóra felkenődött pár percre, hátha elcsíp néhány dallamfoszlányt. Még a szerencsés bejutottak közül sem fért be mindenki a zártkörű házibuliba, melynek kereteit Z.Dávid budapesti lakos, a Csibor higanymozgású énekese jelölte ki rajzkrétával a színpad előtti területen. Néhány lelkes tini rögtön elfoglalta a nappali nagy részét, és a szegényes berendezést virágos szőnyegmintával igyekeztek feldobni, melyet később nem sikerült felcsavarniuk. A szőnyeg a buli további részében igencsak elkenődött, ennek pontos lelki hátterét még vizsgálja egy pszichológusokból és ikeja szakemberekből álló, spontán verbuválódott szakértőcsoport. A házból kint rekedt, ámde krétához jutott rajongók illetlen jeleket firkáltak a közeli oszlopokra tiltakozásul. A tinik között igyekezett elbújni Tini, de az együttes tagjai mindannyian észrevették, amikor már nem világítottak a reflektorok a szemükbe. Ottlétének pontos célját homály fedi, de felmerült a gyanú, hogy a Kapuzárási pánik c. Csibor sláger néhány sorát jött ellopni, hogy egy időutazás keretében felhasználja az Illés zenekar repertoárjában. A szépreményű, ámde kissé bogaras nevű együttes reménykedik, hogy valójában csak azért jelent meg, hogy élesben tölthesse ki számukra a limitált példányszámú, "dupla jogdíj" feliratú artiszjusz koncertbejelentő lapot.

Piggest Hits of 15 years!

2011-05-20T12:11:00.000+02:00

Disz iz gojing tu heppön

Cipők, cipők... sóhajok.

2011-05-20T12:08:00.000+02:00

Sosem gondoltam magamról, hogy a cipőmániás nő kategóriába tartoznék. Bár hamarosan enyém lesz a világ legcukibb és legpraktikusabb gardróbjának fele, nem hiszem, hogy úgy fog kinézni, mint Carrie Bradshaw-é. Sőt, még a saját anyámat sem tudnám überelni, akinek kb. 25 cipősdoboz tornyosodik a nappalija sarkában. És ezek többnyire csak az "egyszer még jól jön" kategóriába tartozóak. Én nem vagyok ilyen. De nem ám. Egyszer egy barátosném elmagyarázta, hogy minden nőnek minimum 8 féle cipő KELL. Mégpedig: egy fekete nyitott, egy fekete zárt, egy barna, egy világos, egy nagyon elegáns, egy nagyon kényelmes, egy csizma, egy jóégtudjami... Szóval még ezt sem bírtam fejben tartani. Minden szezonra van valami elegánsabb, meg valami kényelmesebb. Nagyjából. Még ezek is túlságosan fel tudnak halmozódni, úgyhogy minden évben (minden költözésnél, khm) megszabadulok 3-4 pártól. Ezek után abszolúte nem értem a tegnap történteket, melyszerint:

Elindultam fekete, lapostalpú, zárt orrú, bármihez jó, szaladgálós-cuki cipőt venni.
Vettem egy fehér, magassarkú, piros-kék díszítésű, nyitott orrú, egyértelműen nagyon megválogatott ruhadarabokkal viselhetőt.
Teljesen lelkiismeret furdalásom támadt, úgyhogy vettem egy fekete, lapos talpú, zárt orrú, bármihez jó, szaladgálós-cuki cipőt.

A történet így önmagában még nem lenne túl meglepő (két db. X kromoszóma, mégiscsak), de mindkét cipőről tudni kell, hogy HETEK, sőt a fehér esetében HÓNAPOK óta szemezek velük. Nem is voltak drágák, mégsem vettem meg egyiket sem elsőre. De mindig tudtam (és nem csak én, hanem a Zeszter is, és már előre kacagott a markába), hogy ÚGYIS megveszem.

A cipőgén NEM logikus. Semmiképpen sem. És kiszámíthatatlan, hogy mikor aktiválódik.

Csibor premier

2011-05-19T13:31:00.000+02:00

Annyira kreatívak vagyunk, hogy csak na (főleg a Doki, meg a Dá), ezért fantasztikus giga-mega ötlet alapján az új TAXI! című albumunk hét különálló számát hét különálló, a dalok témájához illeszkedő, népszerű blogon tesszük közzé... minden nap egy újabb sláger...!

Tehát, aki szeretné meghallgatni az új felvételeket (és villámgyorsan megtanulni a szöveget jövő pénteki lemezbemutatónkra, melyet a Dürer Kertben tartunk), az kövesse a Csibor blog, vagy az Arckönyv oldalunk utasításait!

Aztán irány a Dürer! Taxi!!!!

Hiszti

2011-05-17T12:02:00.000+02:00

Vannak azok a napok, amikor arrrrrrrrrrghhhhhhhhhh és grrrrrrrrrrrrrrrrrr és A%=/%(F hseké5z47éÁDŰÁT minden. Na ez egy olyan nap.

Csók, Anyu!

2011-05-10T16:20:00.001+02:00

Az a helyzet, hogy minden rendben, minden szépen alakul.
Írni pedig csak aida vászonra van időm, meg iskolai projekt tervekbe.
És ezekre sem sok.
De aggodalomra sem van ok.
Ölel szerető lányod,
stbstb

c.n.

2011-05-05T15:49:00.000+02:00

Vannak azok a napok, amikor a teljes ruhatáram áttúrása után az egyetlen elfogadható megoldás a máskor, másokon sikítva cikizős piros tornacipő - lila póló összeállítás. De ha ez van, akkor ez van. (Szerencsére a felemás fülbevalóimat még időben észrevettem, elkerülvén a még nagyobb katasztrófát.)

Megváltás

2011-05-03T17:30:00.000+02:00

Álmomban újraéltem a régi drámát

kétségbeestem, rettegtem,

kifordult az életem a szokott kerékvágásból,

tudtam, soha semmi nem lesz már olyan, mint addig:

kicsapódott egy hatalmas kapu két nagy szárnya

amin keresztül mint pánikoló, egymást tipró embertömeg

úgy árasztott el a sok emlék

és őrjöngve fájt

és zokogtam

és mosolyogva ébredtem

megkönnyebbülten

és elmúlt végre.

Fenenagy alapvető élet-igazságok c. rovatunk

2011-05-03T14:32:00.000+02:00

"A pasik mindig jobban tudják ugyanazt, amit te is" - világosított fel egy kedves férfi ismerősöm.
Nem érzek késztetést emancipáltabbnak lenni.
Nem érzek késztetést emancipáltabbnak lenni.
*Buddhamosoly*

Tücsök és Boglár

2011-05-02T16:52:00.000+02:00

Most jön, ami már oly régen volt: koncertbeszámoló!
Amúgy alapvetően világhírű zenekarunk, a Csibor - melynek mindjárt megjelenik második, avagy kétharmad albuma, mely méltó kiegészítője lesz a már megjelent Csokoládé című kislemeznek, bármikor hallgathatóvá téve így a koncertrepertoár szinte 100%-át -, végre balatoni rajongóinak is elérhetővé vált élőben. (A kötőjelek közötti megjegyzés természetesen csak poén. Hamarosan újabb 4-5 sláger bukkan majd fel a koncerteken, persze nem garantáljuk, hogy nem érzünk majd sürgős kényszert, hogy ezeket is rögzítsük az örökkévalóságnak. Ellenben, ha tartani akarjuk a közel 1:1-hez felvétel/repertoár arányt, akkor legkésőbb két év múlva már a Csibor Slágergyár lép fel a Sziget -1. napján, hogy elég hosszú koncertidőt biztosíthassanak nekünk.) Balatoni jelenlétünk legesleginkább Tücsi nevű, országszerte szeretettel és rajongással emlegetett művházigazgató tündérnek köszönhető, aki tárt karokkal fogad bármikor bárkit, aki a Dá vagy a Doki, főleg, ha a Dá ÉS a Doki, ami jó eséllyel egy Csibor koncert lehetőségét rejti magában. (Szóval Tücsit szeretjük, igen. Nekem mostantól Ő egyszerűen a "Boglári Én", én pedig neki a "Pesti Én".)
A közönségszervezésnél ugyan részünkről kis tévedés történt, mert kb. 6000 balatoni csiborlárvát vártunk a koncertre csápolni, de rosszul időzítették kikelésük időpontját, mert nem olvasták el elég figyelmesen Alfred Brehm idevonatkozó feljegyzéseit. Szerencsére Dá kiszúrta, hogy bőven van így is közönségünk, olyannyira, hogy teljesen ellepték a színpad előtti területet, sőt, a Csibor logó tiszteletére mindannyian zöldbe öltöztek, ámde fegyelmezetlen módon össze-vissza bólogattak meg hajladoztak a koraesti szélben, néha rájuk is kellett szólni, nehogy eltiporják a közéjük tévedt néhány humán érdeklődőt (értsd: Dokinét, a zenekar hivatalos cha-cha-cha koreográfusát, a Reklámszakemberek Gyöngyét, valamint egy két biztonsági őrrel is nehezen kordában tartható, másfél éves, rózsaszín álruhába bújtatott helyi rendbontót). Végül a média hívó szavára mégis megmozdult a táj és a fehér sátrak alól előbukkant egy csomó táncoslábú lelkes személy, aki mind ropta a Sajtóközlemény-boogie-t. Az ezek után következő Csoki-Kapuzárási-Ronda triász hatásfokánál sajnos kiakadt a hangulatmérőnk, a tető fokát azóta is próbálja helyreállítani a ma hajnalban alakult közös Boglár-Lellei Spontán Katasztrófaelhárító Áccsapat.
Mi, jó Csiborok módjára, úsztunk a boldogságban, jó majálisozók módjára faltuk a virslit, bámultuk a repülőmodell bemutatót és alig várjuk, hogy újra zsúfolt autókban nyomoroghassunk többszáz kilométereket, mert zenélni jó, együtt lenni jó, hát még ha mindezt Bogláron teheti a Boglár.

Liebe, liebe Schweiz! :)

2011-04-21T11:42:00.001+02:00

Újabb dolog, amiért szeretni lehet ezt az országot: kiderült, hogy van humoruk is. ;)

Reform

2011-04-20T15:15:00.000+02:00

Szeretném felterjeszteni feltétlen és egyöntetű megszavazásra, hogy minden háztartással és/vagy önbecsüléssel, ill. karbantartandó lélekkel rendelkező nőnemű lény mostantól a hét öt munkanapjából egyet kötelezően töltsön otthon. Egyedül. És ha már otthon van, maradjon ágyban délig, olvasson, nyújtózkodjon, nézzen sorozatokat, utána meg főzzön, mosson, takarítson, süssön süteményt, rakjon rendet régóta növekvő kacathalmaiban, vasalja ki a gyűrött ~~patchworkanyag~~ruhakupacokat, engedje be a tavaszi napfényt és a friss levegőt az ablakon át, és legyen nagyon-nagyon elégedett, kisimult és mosolygós, mire a párja hazaér. Egy sokkal boldogabb, stresszmentesebb országban élhetnénk így.

Aztán ne mondja senki, hogy nem szóltam.

Poszt-traumatikus traumatikus poszt

2011-04-20T15:06:00.000+02:00

Még mindig fáj úgy ímmel és ámmal a térgyem. Ha sportolok azért, ha nem mozdítom azért. Ha hidegben van azért, ha melegben van azért. Ha vízben van azért, ha épp unatkozik, és nincs jobb ötlete, akkor meg azért. Hát sose lesz már a régi? :(

???

2011-04-15T16:56:00.000+02:00

Na most aztán GGRRRRRRRRRRRR!

Egyrészt éjjel belázasodtam. Minden különösebb előzmény nélkül. Úgyhogy ma kb. alvás, alvás és alvás volt a program, minden másra alkalmatlannak tűntem. Nem is tudom honnan szedtem azt a képtelen ötletet, hogy majd a szabadnapomon én piacra megyek, meg bringát avatok, meg stúdióban ücsörgő Csiborkákat fotózok.

Ezenkívül ugrott egy holnapi elő-vizsgalehetőségem és a gépem is csak csökkentett módban hajlandó üzemelni. Hogy túlhajtanám magam? Uggyankérem. Ééén? Soha!

Jópár könyv margójára...

2011-03-29T16:43:00.000+02:00

Isten éltessen sokáig Marcsibor! :)

A legkisebb családtagok

2011-03-28T12:48:00.002+02:00

Bencebaba már nagyon cserfes korszakba ért, a nagyszüleit is lazán "Sziasztok gyerekek!" felkiáltással üdvözli.

A minap kiakasztotta szegény anyját azzal, hogy begyömöszölte Micimackó legjobb plüss barátját, Malackát a babakonyha sütőjébe. Anyám és én igazán nem értjük a felháborodást: a malacnak igenis a sütőben a helye! Ez a helyes sztereotipikus férfias gondolkodás! Főleg egy olyan minipasitól, aki már most rallizik a háromkerekű motorján "gyorsabban, gyorsabban!" kiáltások közepette és a levest hamar megunva hangos "husikrumpli!"-val követeli a második fogást.

Bence tesójáról, a Dórimarciról pedig megtudtam, hogy az ultrahang alapján 6 cm az ülőmagassága. Kérdeztem is, hogyésakkor olvas-e már? Mert ha már ülni tud, szerintem ez a legjobb elfoglaltság egy 12 hetes magzatnak.

(direktbénafotosoppkép)

Boldogat!

2011-03-28T12:37:00.000+02:00

A hétvégén rendkívüli megpróbáltatásoknak lett kitéve a rekeszizmom, gondolom az ünnepi alkalomra való tekintettel.

Kezdődött ott, hogy szombaton, a suli után, koncert előtt, vártam a Reklámszakemberek Gyöngyét, hogy hófehér-rozsdás paripáján elszállítson a koncerthelyszínre. Hogy hasznosság tegyem magam a várakozás alatt, beugrottam cigarettáért nekije, mert a Reklámszakember az bizony füstölög. Kesely musztángon vagy fehér-rozsdás paripán, de füstölög. Ez is a marketing része. A boltban pedig ez történt:

Pénztárosnéni: -Pííííty! almalé Pííííty! csoki

Tücs: - Kérnék még egy sötétkék dönnhillt is.

P: - Pííííty! cigi, majd gyanakodva Hány éves?

T: - ???

P: - fenyegetően, mint aki most kapott rajta egy kiskorút Hány éves maga?

T: - Ööö... most leszek harmincegy...

P: - Ó, bocsánat, nem gondoltam volna.

T: - ... holnapután...

P: - Isten éltesse, ha már ünnepel, akkor rá is kell gyújtani!

T: - De én nem is dohányzom! (De azért nagyon jól esett a gyanakodás, köszi Néni! :) )

És még csak ezek után jött a családom:

T: -Zapja, hoztam az elhervadt tulipánt meg kankalint, majd ültesd ki a kertbe, hogy jövőre is szép legyen!

Zapja: - Csak egyet hoztál? Hát abból jövőre nem lesz semmi, az kevés ahhoz, hogy elszaporodjon...

T: - ??? Három tulipánhagyma van, meg öt cserép kankalin...

Zapja: - Ja, úgy jó, csak lesz már közte egy nőstény is...

Hugó: - Isten éltesse Mindkettőtöket! (Mer én ám a Zapám szülinapi ajándéka voltam eccer régen!)

Zapja: - Nyilvánosan kikérem magunknak mindkettőnk nevében! Egyikünk sem tök!

Tücs: - Na, akkor az első szelet tortát az egyik ünnepeltnek...

Zapja: - Mi ez a múlt idő? Én kérem most is ünnepelek, és még ünnepelni is fogok!

Hugó: - Bocsánat, hogy nem dió torta van, hanem csoki, én beszéltem le róla a Mamát, mert én azt nem szeretem...

T: - :(

Hugó: - Jaj, hogy mindig tekintettel kell rám lenni...

Anyuszi: - Ugyan, már megszokta 28 év alatt!

Zapja: - Ez van sajna, ez ilyen gyerekkori dolog nála. Ette a diót, aszondja nem szereti. Na, akkor megtörtem neki, de még úgysem szerette...

Végezetül, az egyik legpraktikusabb ajándékot idén Leától kaptam, aki írt egy meghatalmazást, hogy most már igazi bölcs korba léptem, innentől bárkinek megmondhatom, hogy fogja be, ha valami nem tetszik, mert én úgyis jobban tudom. Hurrá! :)

Megkönnyebbült sóhaj c. rovatunk következik

2011-03-24T11:54:00.000+01:00

Süppedős, pihe-puha fotel az életem.

Megkönnyebbült sóhaj c. rovatunkat hallották.

Foltos közlemény

2011-03-21T13:05:00.000+01:00

A(z előző) hosszú-hosszú hétvége a nagy pihegés mellett igencsak produktívnak bizonyult. A nagy semmittevés közepette valahonnan előkerült három tepsi aszalt epres-mogyorós keksz, egy vekni napraforgómagos kenyér, egy serpenyőnyi csirke tzatzikival, befejeződött a rózsás polcfutó a nagyinak (aki miután kiámuldozta magát, hogy hűűűdeügyes az unokája és hűűűdegyönyörű lett, rögtön elfutott a röltexbe, hogy vegyen hozzá alapanyagot, mert nanáhogy nem arra a polcra akarja rakni, amire méreteztem, hanem inkább egy másikra, amiből persze kettő van). Mindezek tetejében egyszer csak elővette és bekapcsolta magát a varrógépem és megvarrta életem első patchwork, quilt, vagy foltonfolt izéjét. Büszkeség és balettélet!

A képek mellé (melyek a lelki nyugalom megzavarására alkalmas gumicukrokat tartalmaznak) tanulságok a foltvarráshoz:

Bernadette ("A" gép) nagyon jó barátnő.
Bernadette sosem téved. Ha gubanc van, én szúrtam el valamit. Hiába próbálom rákenni. Pontos, precíz, mivelhogy svájci.
Az "ugggyanmár egy kicsi ide vagy oda" hozzáállás nem tesz jót a végeredménynek.
A körkés és a vágólap nagyon hasznos dolgok. Már csak meg kell tanulni használni őket. (Egyelőre a technikám a Murphy-féle pontossági törvényt juttatta eszembe: "Mérd mikrométerrel, jelöld krétával, vágd baltával!")
A Reklámszakemberek Gyöngye tündéri módon tud drukkolni minden munkafolyamatnál. És naná, hogy jobban ért a körkés és a vágólap használatához. (Merugye nem elég ám, ha az ember profin tárgyal az ügyfelekkel, neki aztán minden más munkafázist is ki kell próbálnia: grafikai tervezést, vágást, doboz ragasztást, standépítést... ha van bottom-up cég, akkor ő meg valami head-under-feet, head-all-over vagy headerfooter manager.)
Talán nem rögtön valami bonyolulttal kéne kezdeni. Igaz akkor én nem is én lennék.

Betonozás

2011-03-10T14:35:00.000+01:00

Tonhalat bármikor, bármilyen formában, bármi helyett. Mostanában ez a helyzet. Függő lettem.
(Tudom, kihalófélben a sárgaúszójúkonzervtonhal. Tudom, a kínai vegyipar miatt higanymérgezés veszélye fenyeget. De most micsináljak?)

Hiánypótlási felszólítás

2011-03-07T21:34:00.000+01:00

Én is észrevettem ám, hogy mostanában nem írok. Még nem tudom, hogy ez miért van így, de ha rájövök, megírom.

Sátáni kacaj a konyhából

2011-03-07T13:19:00.000+01:00

Háháhá!

Spontán házassági ajánlatommal annyira megijesztettem a szakácsnőnket, hogy inkább önként átadta az isteni krémleveseinek titkos receptjét, sőt, egy adag szupertitkos előre elkészített hozzávalót is, a reprodukálhatóság kedvéért magyarázattal együtt. Gondolom komolyan vette a fenyegetésemet. :)

Most már semmi sem áll utamban, hogy következő ördögi tervemet kivitelezhessem és cukkinikrémlevessel árasszam el a világot!

A napos oldal sötét titkai

2011-02-22T18:48:00.000+01:00

Talán még vannak olyan veterán olvasók, akik emlékeznek rá, hogy létezik egy olyan nevű zenekar, hogy Sunny Side Up. (Muhaha.) Nem hibáztatok senkit, aki elfelejtkezett róla, néha mi magunk is megtesszük. Aztán mikor előkerül, borzasztóan meg tudunk lepődni, hogy hogyan hagyhatunk porosodni egy ilyen remek öncélú formációt? Mert félreértés ne essék, imádjuk, ha másoknak is tetszik, amit játszunk, de mi pofátlan mértékben nem átalljuk élvezni a saját zenénket. És hát megint porolni kellett, mert vasárnap koncert volt. Porolás céljára ki is neveztük a pénteket próbanapnak, amit beelőzött kedden egy majdnem spontán házi koncert. A majdnem spontán alatt az kell érteni, hogy az Első Számú Törzsrajongónk negyedévszázados lett és ennek tiszteletére meglepetés bulit szervezett neki a gitárosunk, aki véletlenül a pasija... (De ennek semmi köze ahhoz, hogy rajong értünk. De tényleg. Kisdobosbecsületszavamra! És igenis, kicsit tudok dobolni!) ... mi meg éppen már odaértünk volna a buli helyszínére, mikor felhívtak, hogy lécciléccinagyonlécci, húzzak haza a hegedűmért, különben be sem engednek. Hát ezt hívják baráti terrornak. Úgyhogy játszottunk, pedig december közepe óta hanyagoltuk a repertoárt. Na pont úgy is szólt, de az emelkedett hangulatban még a vájtabb fülű zenészkollégák sem voltak hajlandóak kritikával rontani a hangulatot. Aztán pénteken leültünk újra, nagyon romantikus körülmények között (értsd: egy pincehelyiség nehezen begyulladó kályhája mellett vacogva, összezárva egy minden éghető tárgyra közveszélyes piromán gitárossal) és a hét második próbálkozására már ráfoghatjuk, hogy emlékeztetett az eredeti koncepcióra. Próba végére megérkezett az Első Számú Törzsrajongók a túlságosan (ki)pihent öccsével, valamint a Reklámszakemberek Gyöngye, úgyhogy mégsem ért végett a próba, inkább eljátszottuk nekik az egész koncertanyagot még egyszer. Remélem számoltok velem, most ugye ott tartunk, hogy 3., azaz harmadik alkalommal játszottuk el a dalainkat a koncert előtt. Az eredmény több, mint ígéretes, mindenki jókedvűen mosolyog a ~~sörébe~~ bodzaszörpjébe. Majd elérkezik a koncert ideje, a színpadon három mikrofon és három bárszék között három zenész tölti ki a teret, a tér fennmaradó, mikrofonokon és bárszékeken túli részéről tudomást sem véve, és tökéletesen megválasztott sorrenddel és tempókkal kisöpri mindenki emlékezetéből, hogy valaha előfordul olyan, hogy EZ a három ember ne lett volna tökéletes összhangban mind egymással, mint a hangszereikkel, valamint magával a nagy zUniverzummal. Én legalábbis pont ezt gondoltam volna magunkról, ha éppen gondolkodtam volna bármin is, de mikor vibrál körülötted a levegő, nem tudod hol végződik a hegedűd és hol kezdődsz te, akkor nem gondolkodsz semmin igazán, csak zenélsz és hagyod, hogy elöntsön a zuniverzális bódogság. Néha persze eljut a tudatodig, hogy néhány kissé becsípett, de azért zseniális zenész ismerősöd állva tapsol, vagy ülve tátja a száját és nem hisz a fülének, olyankor jókat mosolyogsz kívülbelül.
Aztán véget ér a koncert és nem tudod, hogy kebledre öleld-e a többieket, vagy hátsón rugdosd őket, magadat is beleértve.
Arról nem is beszélve, hogy lett nekünk olyan, hogy dinamikánk. Ez meg aztán már mindennek a teteje, de tényleg.

Öntömjén

2011-02-14T16:48:00.000+01:00

Én kérem, konyhamániás leszek. Ez már biztos. Az egyre gyakoribb rohamokban rám törő rendrakási és takarítási mánia mellé elkaptam a Tűzhely Istennője vírust is. Tessék csak a lábaim előtt heverni, mikor a rakott krumplik, bolognai szószok és zöldséges csirkék illatoznak az asztalon! Hol van már az a korszak, mikor éhesen beértem egy forró vízben feloldható tésztaféleséggel...! Nemrég este kilenckor durcásan megállapítottam az éccakás bolt közepén, hogy minek ennék én instant műanyag kaját, mikor fagyasztott csirkemell van a mélyhűtőmben, valamint valami salátacsodából visszamarad zeller és sárgarépa didereg a hűtő alsó fiókjában és szépen magasra szegett fejjel, tüntetőleg kivonultam az üres kosárral. Nyilvánvalóan jobban megéri húslevest főzni. Még akkor is, ha csak tizenegyre lesz belőle kaja. Ugyanez jobban átgondolva, egy szombati piaclátogatás után még mennyeibb eredménnyel jár, bár megjegyezném hiúságomban, hogy az első verzió sem volt kutya.

A kenyérsütő tudományomról meg csak hencegtem eddig, de tegnap megelégeltem a saját szószátyárságomat és nekiestem egy olívás kenyérnek.

Kenyeret úgy szoktam sütni, hogy megnézem Limara idevágó receptjét, sóhajtozom egy sort azon, hogy nyilván egyszer majd én is tartok "öregtésztát" a hűtőmben, bármi is legyen az, aztán újra elolvasom Kini barátném biztató sorait és neki esek.

Kini szerint a három alapszabály:

"Kell hozzá liszt, élesztő, só és víz. Minden más csicsa.
A kenyér kétszer kel, a kettő között át kell gyúrni a tésztát. A sok gyúrástól lesz laza szerkezetű.
A sütőt előre nagyon be kell durrantani, és pont mikor betesszük a kenyeret, fröcsköljünk bele vizet is, amitől pára képződik, és a kenyérnek szép kérge lesz."

Nekem ez nagyon szimpatikus, aztán persze hozzárakom a saját csicsáimat, mint a kiskanálnyi nádcukor az élesztő kedvéért, az ici-pici tejszínt, mert egy kis zsíros fehérje csak feldobja a kenyér állagát, a nagy kanál olívaolajat, megszokásból, mert anno kellett a kenyérsütő gépnek, a köményes-ánizsos fűszerkeveréket, amit most igazából ki is felejtettem, hogy jobban érvényesüljenek a szép fekete olajbogyók. Az a helyzet, hogy a végeredmény illatra és ízre is fényévekkel felülmúlja a boltban kenyérnek csúfolt pékárut. Én pedig elképesztően nagyon büszke tudok lenni magamra olyankor.

... és hát szerintem joggal. De ezt persze csak az öntömjén mondatja velem.

Robinson, a hős

2011-02-07T15:33:00.003+01:00

Minden anya életében nehéz időszak, mikor a gyermeke először beteg. Én EGYesek szerint nagyon aggódó anya leszek, mert már az örökbefogadott, hidegvérű, kemény páncéllal körbevett gyermekem miatt is rengeteget tudok aggódni. Nyár közepéig egyetlen, kamaszodó, Pötyi névre véletlenül sem hallgató vörösfülű ékszerteknősöm volt csak, korának megfelelően állandóan durcás fejet vág, valamint kizárólag a jóleső sütkérezős semmittevés és a kaja érdekli. Ez utóbbi minél gyakrabban és minél nagyobb mennyiségben érkezik, annál jobb. Szóval vele alapvetően egyszerű dolgom van.

A nyáron viszont tesója érkezett, a jóval kisebb és még igencsak barátkozó (mondhatni "anyás") Robinson. Egy gyerekkori barátnőm könyörgött online, hogy valaki fogadja be őt, mert náluk két gyerek mellett kissé háttérbe szorult és elég rossz páncélban volt. Egy befőttesüvegben érkezett és egy napnyi sarokbabámulós bólogatás után úgy tűnt, ki is heverte a lakhelyváltozás sokkját. Onnantól tündéri, aktív, jó étvágyú és főként kíváncsi természetű gyerekként élte a mindennapjait. Különösen szerettem az akváriuma mellé kucorogva hímezgetni, mert olyankor mindig odafurakodott a hozzám legközelebb eső sarokba és nyújtogatta felém a nyakát, hogy inkább foglalkozzak vele. És kis túlzással még pacsit is adott.

Még egészségesen

Miatta már egyszer a frász kerülgetett. November végén éppen emelt fővel, csak titokban szipogva pakoltam össze az ingóságaimat, beleértve a tekiket is, akváriumostul, mikor is majdnem ráejtettem a hatalmas napozókövet erre az icipici állatra. Na akkor kicsit eltört a mécses, mert ő aztán nem tehetett semmiről, nehogy már még neki legyen baja. De végül épségben eljutott új lakhelyére, ez a költözés már meg sem kottyant neki. Titokban reménykedem, telhetetlen anyai szívemmel, hogy már nem fél, amíg engem lát.

Fajtáját nem igen sikerült megállapítani, annyit tudtam, hogy nem ékszer, mert se piros, se sárga füle nincsen. Gyémántteknős rémlett az előző tulajnak, de a gyémántteknősök pöttyösek, Robinson pedig csíkos. Egyetlen szokatlan és meghatározó tulajdonsága az átlagosnál szélesebb feje volt. Nagyfejű teknős sem lehetett azonban, mert azoknak a testükhöz képest igencsak buci fejük van. Aztán pár napja Robinson bal orcája elkezdett dagadni. Ez az aszimmetrikus növekedés már elgondolkodtatott, gyorsan el is vittük dokihoz. Kicsit sajnálom, hogy nem bombáztam a kérdéseimmel valamilyen hüllőszakértő fórumot, mert akkor idejében megkaptam volna a jogos leszúrást: "Te idióta nő, ez nem egy Platysternon megacephalum, hanem Otitis media bilateralis!" Vagyis kétoldali középfülgyulladás...

Műtét előtt

A dokibácsi is csak csóválta a fejét, míg Robinson megadóan tűrte, hogy jódos szikékkel és tűkkel szurkálják. Az antibiotikum injekciónál aztán kicsit besokallt, onnantól órákig tudomást sem volt hajlandó venni rólunk. Egy sarokba fordulva aludt, aztán éjjel szépen kilopódzott a lámpa alá napozni és ott folytatta a durmolást reggelig. Holnap megy vissza a dokibácsihoz, addig meg állandó felügyelet alatt tart egy reklámügynökséget, nehogy a cégvezető és a kereskedelmi igazgató egész álló nap csak a végtagjaikat nyújtóztatva szundikáljanak a napsütésben.

Műtét után

A sportbaleseti sebészetről jelentjük

2011-02-04T15:00:00.000+01:00

A drága Főorvos úr meghallgatta a sztorimat ("Drága Boglárka, panaszkodjon, dicsekedjen!" Az utóbbit választottam. Nanáhogy.), majd össze-vissza csavargatta, hajlítgatta a bal lábamat, mely engedelmesen működött minden mozdulatra, néha kicsi, kellemetlen feszülésről adva jelt, de semmi éles fájdalom. Jellemző. Csak nekem nem akar működni, mert rám mérges. Főorvos úr szerint minden rendben lesz, csak megnyúlt az egyik szalag, fájni pedig az izom fáj, aki tehermentesíteni próbálja, pár alkalom gyógytorna, utána otthon ismételgetem a tanultakat a tévé előtt (nem árultam el, hogy nincs tévém, de majd csak ezért bekéredzkedek a hetvenéves szomszéd Kati nénihez), két hónapig kerülök minden hirtelen irányváltással járó sportot (sí, korcsolya, talaj- és szertorna, akrobatikus rakkenroll a szomszéd partiján... na erről meg le kell akkor beszélnem a Kati nénit), ellenben tanácsos úszni és kerékpározni és a haza újra fényre derül.

Köszönöm az aggódásokat és érdeklődéseket. Drukkoljatok tovább!

Váltsd valóra!

2011-01-31T22:52:00.000+01:00

Térdeklődés

2011-01-31T16:50:00.000+01:00

Drága naccságos Univerzum!
Hát egészen pontosan mit vétettem, hogy kificamítottad a térdemet, úgy, hogy csak nem akar rendbe jönni?
Így fáj, úgy fáj, nem hajlik, belenyilall, feszül, rándul, rugalmatlan, sajog.
Kérlek, karikázd már be a helyes választ, mert nem tudok ezzel mit kezdeni.

Nem voltam elég alázatos?
Nem foglalkoztam eléggé magammal, nem fordultam befelé, mikor kellett volna?
Kimondatlan harag van bennem?
Inkább időben kellett volna a megfelelő feneket rugdosnom az érintett bal lábammal és nem elfojtani az ilyen irányú vágyaimat? (Ez a legszimpatikusabb, kérlek ezt kétszer is fontold meg!)
Túl vakmerő voltam és túl nagy sebességet diktáltam magamnak?

Mindenesetre, én, a totyogós kora óta örökké izgő-mozgó, táncikáló, ugrabugráló, nyughatatlan Tücsökbogó, én kérem issszonyú nehezen viselem, hogy lelassultam, hogy háromszor annyi időbe telik lemenni egy lépcsőn, hogy nem szedhetem kettesével a fokokat felfelé, hogy nem futhatok, nem aerobikozhatok, de még csak két tánclépést sem lejthetek sehol, sőőőőt, baromi türelmesnek kell lennem magamhoz és minden mozdulatomat háromszor is meg kell gondolnom. Grrrrnyűűűnyehh.

Azt hiszem, szerzek egy boxzsákot.

Nagyon szomor

2011-01-27T12:46:00.000+01:00

Ez itt az én drága Toma cicámról készült utolsó fénykép. December 23-án még jól bevált szokásához híven hamarabb vette birtokba a frissen megvetett ágyamat, minthogy pislogni tudtam volna kettőt. Most meg úgy döntött, hogy 13 év rabszolga-hajcsárkodás és önkénypurrrrrralom után eleget strapálta magát a szíve.

Az azért enyhe túlzás, hogy az ÉN drága cicám volt, mert csak élete első négy évét töltöttük egy fedél alatt, úgyhogy jobbnak látta a szüleimet preferálni, ők ugyanis az első nyávogásra telepakolták a tányérját, vagy nyitották az ajtót. Apám ugyan az érkezése előtt megfogadta, hogy "kihajítja azt a nyüves macskát az ablakon az első alkalommal, ahogy valami rosszaságot csinál", de ahogy meglátta a kis cirmos-fehér szőrgombócot, azonnal elolvadt. Toma érkezése után egy héttel az a látvány fogadott kora reggel, hogy apám a nappaliban hasal a földön és lassan, artikuláltan magyarázza a vele szemben óriási kíváncsi szemeket meresztgető arasznyi magas macskának, hogy "apának most el kell utaznia pár napra, de nemsokára jön, addig jó legyél!". Innen már egyenes út vezetett oda, hogy minden délutáni sziesztát egymás mellett elnyúlva töltöttek, békés egyetértő szuszogásban.

Sosem fogom elfelejteni, mikor még a küszöb is akkora akadály volt, hogy csak átugorva lehetett leküzdeni, mikor már fel tudott ugrani a konyhapultra és leégette a bajszát a gázrózsánál, mikor először volt lázas és éjjel felébredve nem láttam a kosarában, mert cselesen befurakodott és begömbölyödött a jó meleg paplanom alá, mikor századszorra szökött ki a lakásból és kergethettem a földszinttől a hatodikig, vagy éppen négy lépcsőház pincéjén át, begyűjtve az összes kóbor macska bolháját, mikor április elsején megharapta az állatorvost, mikor kertes házba költöztünk vele és úgy megijedt, hogy elfutott és két napra eltűnt, hogy aztán csapzottan, letört körmökkel, de diadalittasan jelenjen meg újra, mint a környék királya, mikor ide-oda hemperegve hergelte a kutyánkat a kerítés túloldaláról, hogy "bibibííí, én kiférek a kapu alatt", mikor gyíkot hozott nekünk az udvarból vagy éppen verebet a tetőről, mikor halálra rémült Cocótól, a három napig nálunk vendégeskedő termetes tengerimalactól... és még sorolhatnám, ahogy tegnap soroltam is, miközben potyogtak a könnyeim. (Drága Bencebabánk is nagyon fogja hiányolni, mindig üzen neki a telefonon is, ha a nagyival beszél: "Papa is! Cicája is!", múlt héten még a saját plüsscicáját és az autóit is kölcsön akarta adni Tomának, hátha van kedve velük játszani. Hüpp.)

Szia drága Toma, szép álmokat!

Hebalm 2011

2011-01-25T17:16:00.000+01:00

Idén is voltunk síelni, mert az ugye kötelező. Amolyan munkahelyi csapatépítő tréning. Már annak a hűdekemény, négy fős magnak, aki öt éve minden évben.

Az idei év legfontosabb említenivalói:

volt hó, méghozzá gyönyörű (pedig nagyon féltünk, hogy nem lesz)
ha a barátosnéd kizáródik a teraszra, az nagyon nem rakkenroll
bal térdedet összezúzni nanáhogy az első nap, az utolsó körben, az utolsó lejtő előtt kell
sebaj, legalább szakadozó netkapcsolat mellett dicséretreméltó pályázattervet tudok írni felpolcolt lábbal
Köflach még mindig tuti jó fürdőhely
azt, hogy mi a Steierschmarr, nem meséljük el inkább
Günthert meg főleg hagyjuk...
idióta lakótárs/kolléganők mellékhatásaként napokig Dzsimi megy a fejedben, akármilyen igényes ízlésű zenésznek is képzelted magad eddig ("Egy jóó asszony mindent megbocsááááájt!")

Csibi

2011-01-18T17:18:00.003+01:00

Elkészült a klipünk és írt rólunk a Lángoló Gitárok. Küszöbön a világhír! Most pedig háromra mindenki legyen belénk szerelmes! Egy, kettő, hááá... Szmájli.

Kanada és a vízcsapok

2011-01-12T12:07:00.002+01:00

Több mint 2000 km-es autókázásaink során volt alkalmunk elég rádióállomást végigpörgetni. Hallottunk mi a világon mindent: francia nyelvű country zenét, a capella gospell kórusokat, tuctuc tuctuct minden mennyiségben.

Íme a top3, ami elkerülhetetlenül felbukkant minden nap, ha nem az autórádióból, akkor egy gyorsétterem, benzinkút hangszóróiból, esetleg egy vízcsap gyanútlan kinyitásának következményeként. Azért bevallom érzelmesen, a szívemhez nőttek. (Kivéve az utolsót. Azért ejnyebejnye a feketeszeműborsóknak.)

Négysoros

2011-01-10T15:24:00.000+01:00

mint kávéba ömlő tej

lassan keveredve

oldódik örvénylő

szívem a szívedbe

Fúúúúúd

2011-01-05T04:36:00.001+01:00

Mielőtt észak-amerikai nagyvárosokat ecsetelnék hosszasan (khm, khm, az ilyen kijelentéseim után szoktam szűkszavú bejegyzéseket írni...), muszáj írnom az itteni kajákról. Amiről igazából dióhéjban annyit tudnék mondani, hogy:

Tim Hortons, Tim Hortons, Tim Hortons!

Ez az az étteremlánc, ahol a két hét alatt legtöbbször megfordultam. Alapvetően azért, mert mire kijöttem, a Reklámszakemberek Gyöngye egészen különleges, már-már misztikus, addiktív kapcsolatot alakított ki a csirkesalátás szendvicsükkel. (Ami valami hideg zelleres-majonézes-csirkés izé, nem mintha tudnák itten ezek, hogy mi a majonéz, az ÉN zelleres-csirkés salátámról nem is beszélve...) Tim Hortons tehát gyorsétterem, van kb. 7 féle viszonylag egyszerű szendvicsük (csirkés-pulykás-baconos), kávé, tea, egyéb érdekes elnevezésű forróitalok, néhány levesük és RENGETEG süti. Most, hogy ezt így leírtam, be kell látnom, hogy a csirkesaláta tulajdonképpen egyáltalán nem ludas. A Boston Cream nevű, vaníliakrémmel töltött, csokival agyonöntött fánk annál inkább. Ezek párosával tűnnek el az amúgy első ránézésre csont és bőr pasiban, aki, ha jól belegondolok, elég ritkán nem éhes. Szerencsés alkat. Persze hogy, hogy nem, valahogy mindig engem is rábeszél a fent említett fánk juharszirupcukormázas tetejű tesójára. Elképzelni nem tudjátok, hogy micsoda kínokat kell itt nekem kiállni. Arról meg aztán nem is beszélve, hogy tündibündi karácsonyi dobozokban árulják az éttermekben a Butter Fudge-ot meg a Maple Fudge-ot, amik a karamell manifesztációjának egészen új asztrometafizikokinetikai értelmezését teszik lehetővé, mert ilyen halmazállapot csak esetükben létezik: úgy folyékony, hogy közben szilárd. Tim Hortonról egyébként azt kell tudni, hogy mielőtt elhunyt autóbalesetben, híres NHL hokijátékos volt, az agresszív fajtából. "Medveölelés" nevű hadműveletéről híresült pl. el, amivel gyakran ropogtatta az ellenfelek bordáit. Volt, aki csak úgy tudott szabadulni, hogy vállalva a botrányt, inkább megharapta. A hokizással keresett pénzét a gyorsétteremlánc megalapításába fektette, amely jelenleg több mint 3000 üzlettel rendelkezik csak Kanadában, de jutott belőle pár száz az Államokba is.

Mielőtt szegény anyáink szörnyülködésbe kezdenek, megnyugtatnék mindenkit, hogy mást is szoktunk enni. Voltunk pl. Wendy's-ben, mert az már régóta nincs otthon és hiányzott a chilijük. Persze ha már ott jártunk, kellett enni hamburgert, meg sült krumplit, meg kólát, lehetőleg extra adagot, úgyhogy a chilit végül másnap ettük reggelire, újramelegítve. Jójó, persze, reggelire csilit? - kérdezhetitek jogosan, de előző este nagyon sokat autóztunk még, úgyhogy igazából délben reggeliztünk. Ettünk még St.Hubert-ben is, ami olyan, mint a KFC, mindenféle csirkés cuccaik vannak, a cégérükön meg Kukori vigyorog csokornyakkendőben. Ők igyekeznek itt-ott felülpozícionálni magukat, mi is egy étlapos-pincéres-majdmiahelyedrekísérünk-éttermükbe ültünk be, ahol thai konyha is volt kiegészítésképpen. De a quebeci hotelünk éttermét is ők üzemeltették, picit elegánsabb belsőépítészeti megoldásokat alkalmazva és persze ott helyben vigyori-Kukori nélkül, csak az arany betűkbe foglalt nevüket feltüntetve. Nagyon szeretnénk még a mozgó török hotdogárussal találkozni a belvárosban, de nekem még sajnos nem volt hozzá szerencsém.

A helyzet az, hogy nyilván itt Ámerikában sztéket kéne ennünk non-stop, mondjuk a The Keg Steakhouse-ban, de ez egyikünknek sem elég vonzó opció. Apám pedig konkrétan megtiltotta, hogy rénszarvashúst egyek, mert az az egyik kedvenc állata, úgyhogy az is kimarad. Eszünk azért "házi" kosztot is. A lakótársaink között szinte mindenki európai vagy ázsiai, és vagy megállás nélkül főznek, jobbnál jobb kajákat, vagy rendezvényhelyszíneken dolgoznak és hordják haza a jobbnál jobb kajákat. Az egyik lakó szilveszterkor partit tartott és még két napig a tartományi hadsereg számára előállított ételmennyiséggel küzdött az egész ház. Mi a rántottánkkal arattunk sikert (mert egyszerűen zseniális ötlet hagymát rakni az unalmas tojás-bacon kombinációhoz!), valamint az újévi lencselevessel, amit aznap este agyondicsértek, de másnap reggeltől gondosan kerüli mindenki. Eszünk azért gyümölcsöt is, főleg, mert itt lehet kapni egészen értékelhető mangót, sőt, az egyik este még olivabogyós tonhalsalátát is összedobtam, friss salátaágyon.

Kicsit azért már várom, hogy a saját kicsi konyhámban alkothassak újra. :)

Juharszirupos sztori

2011-01-04T03:36:00.000+01:00

Kérem szépen, ne is reménykedjetek, nem fogom elmondani, hogy kerültem Kanadába. Vagy mégis? Igazából nem volt bonyolult, felültem egy repülőre, ami átvitt Rómába, ott meg felültem egy másikra, ami kihozott Torontóba. Minden nap megesik az ilyesmi, csak eddig másokkal esett meg, most meg velem. Példának okáért, életemben eddig egyszer repültem, mikor egy kedves pilóta barátom úgy döntött, hogy el kell rugaszkodnom kicsit a földtől, mert szeretni fogom. Csak akkor egy kis géppel mentünk pár kört Dunakeszi felett. Most megint valaki nagyon kedves döntött úgy, hogy egészen nagy elrugaszkodásra is képes vagyok és azt is szeretni fogom. Valahogy néha mások tisztábban látnak, úgy tűnik, mert mindkét esetben igazuk volt. :)
Lehet, hogy közületek már sokan sokat repültek és untatni foglak titeket ezzel, de engem még minden lenyűgözött. Rettegve vártam a check-in-t, hogy majd mennyit kell sorban állni és megfelelőek-e a csomagjaim. Ehhez képest drága apukám, hogy egyszem pici, harmincéves, elképesztő dolgokat művelő lányát legalább még a magyar reptéren biztonságban tudja, rendkívüli hatékonysággal becsekkolt kb. öt perc alatt, még mielőtt megnyitották volna a többi velem utazó számára a pultot. Ráadásul egy business class feliratú pultnál, amit én még megközelíteni sem mertem volna. Csomag feladva, én meg mentem várakozni a várakozóba. Mindezt karácsony napján, hajnalban. Mert mikor máskor.
Aztán felraktak egy buszra, ami kivitt a római géphez, felszálltam a nagy jeges szélben és vártam, hogy induljunk. Picike Malév gép volt, pont egy röpke másfél órás útra elég. Kaptunk nagyítóval látható brióst, meg kávészínű forró italt, meg az ünnepre való tekintettel egy szaloncukrot. Ez utóbbit gondosan elcsomagoltam a szegény, önmagát Kanadába száműző Reklámszakemberek Gyöngyének, hogy vigyek má' egy kis hazait. Apám legnagyobb rémületére az ablak mellé kértem a helyemet, de engem ez egyáltalán nem zavart, egész úton lenyűgözve bámultam a különböző típusú felhőket.
Rómában a leszállás kissé megviselte a jobb fülemet, de már egy fokkal nagyobb magabiztossággal vonultam végig a Fiumicinón, mint Ferihegyen. Pedig kellett gyalogolni eleget, a legeslegutolsó váróban volt a torontói gép beszállókapuja. A váró elég ijesztő hely, meg kellett állapítanom, hogy a legtöbb utassal nem találkoznék egy sötét sikátorban. (Asszem még nem voltam elég nemzetközi hangulatban, ez a kezdeti merevség idekint elég gyorsan enyhült. Toronto nagggyon multikulti.)
Újabb buszozás, jeges szél és egy Boooeeing. Innen már az Alitalia vitt, akik úgy tűnik lelkesen alkalmaznak életunt sztyuikat, bár nagyon empatikus perceimben beláttam, hogy nyilván egy-két év után semmi felemelő nincsen abban, ha fél napokat tölt az ember a levegőben összezárva egy csomó rendetlennél rendetlenebb mindenféle nemzetiségű népséggel, főleg nem karácsony napján. A gép hátuljában ültem, úgyhogy leszállás után volt szerencsém végigtekinteni azt az iszonyatos kuplerájt, amit egyes utasok képesek maguk mögött hagyni. :)
Amúgy a repülős kaja nagyon vicces, az olaszok nagyon igyekeztek a saját konyhájukkal domborítani, volt lazacsaláta, lasagna, paradicsomszószos csirke, pizza... Félek is a holland légitársaságtól a visszaúton, remélem nem akarnak majd nyers sózott hallal etetni...
Az ebéd után volt jó hosszú csendespihenő. Én megvártam az Eat, Pray, Love-ot, aztán sikerült elaludnom, csak a leszállás előtti "snack"-re ráztak fel a kedves albán nagyik, akik előttem levő sorban ültek és akikkel többször kedvesen elbeszélgettem az út elején, már amennyire a kézzel-lábbal mutogatunk és mosolygunk akció beszélgetésnek minősül.
Végül hipp-hopp elrepült (képzavar) a hátralévő egy óra és már landoltunk is Torontóban. Ezt persze meg sem érezte a fülem. Kissé nehezen sikerült átjutnom a különböző ellenőrzési pontokon, még az Immigration Office-ba is beküldtek, hogy beszéljek egy harmadik faggatózásmániás paranoid kanadaival, aki végre elhitte, hogy tényleg hazamegyek nemsokára. Azért előtte jól megnézte a repjegyemet meg az útlevelemet. Márcsak a Csibor matricákkal könnyedén azonosíthatóvá tett bőröndömet kellett megtalálnom és irány az EXIT. Ahol már vártak, mondjuk úgy, hogy nem kicsit. :)
No, most hirtelen ennyit, bár ez másfél hete történt, azóta meg láttam Torontón kívül Montréalt, Québec-et, Ottawát, a Niagarát és Port Dalhousie-t, de hagyok mesélnivalót későbbre is. Most ugyanis megyünk éccakai városnézésre, mer ezeket a sok nagy tornyokat itten olyan szépen ki tudják világítani.

Eat. Travel. Love.

2010-12-29T03:49:00.000+01:00

Csak röviden: Budapest - Róma - Toronto - Montréal - Québec - Ottawa - Niagara - Toronto - Amsterdam - Budapest. Hosszan majd később, mert még csak a sor közepén járok. :)

Azt a lényeges momentumot, hogy a régen megtekinteni vágyott Eat, Pray, Love filmet nézhettem a repülőn, azért meg kell említenem. Főleg drága barátnéim kedvéért, mert az egyikkel egyszerre olvastuk a könyvet ("menjél-menjél-menjél-nehisztizzittnekem-menjél"-Eszter) a másikkal meg együtt akartuk megnézni ("szóval mész?-hát te lökött vagy és az is maradsz"-Marcsi). Csak azt szeretném mondani, hogy legjobb időzítés volt most megnézni, mert az Atlanti-óceán kellős közepén mondta Liz Julia Gilbert Rogers a végszót, hogy "Attraversiamo!" azaz Let's cross over! és hát meg is tettem. Én, meg a Booooooeing, szépen átszeltük a nagy hatalmas óceánt. És reményeim szerint minden mást is, amit az óceán képvisel.

Családony, 2010.12.24. 14h

2010-12-26T12:00:00.001+01:00

Ebéd közben, hülyeségeket beszélünk apámmal, a diós guba felett... (idén csak a molyoknak volt mákjuk...)

Tücs: - Nahát, AC/DC megy a rádióban (You shook me all night long, a szerk.), micsoda karácsonyi sláger!
Zapja: - Nyehh.
Tücs: - Háhá, bezzeg még kamaszkoromban jobban viselted a rockzenét, mert kénytelen voltál!
Anyuszi: - Milyen kamaszkorodban? Még most is abban vagy... Olyan vagy, mint apád! Sose múlik el a kamaszkorod, te még mindig befelé tartasz, apád meg max. éppen kifelé jön belőle...
Zapja: - Ugyankérem. Minek azt elsietni. Azt a felnövést.

Hát ilyen nálunk, amikor karácsonyol a család.

Jump!

2010-12-24T01:52:00.003+01:00

Büszkén prezentálnám legújabb találmányomat, melyet szabadalmaztatni kéne sürgősen:

a horizontális bungee jumpingot!

Ha rászánod magad, akármekkora mélységbe belevetheted magad, teljes nyugalommal. Akár több ezer kilométereket megtehetsz, óceánokat és kontinenseket ívelhetsz át zuhanás közben. Bátorság az mondjuk kell hozzá, nem is kicsi, de ha már egyszer kipróbáltad, hamar kialakul a függőség. Kicsit elrugaszkodsz a földtől és hopp! már ott is vagy, ahová a lelkedre kötött gumikötél húz.

BOOOEINGGGGG!

Elképesztő, nem? Szerintem az. A mellékhatásai olyasmik, mint a jet-lagnek. Ezen még kicsit dolgoznom kell. Ja, meg a vigyázni kell az endorfin felszabadító hatása miatt, mert a rózsaszín köd belélegzésének a környezetre káros hatásai lehetnek. Pl. ilyeneket hallgattatok veletek, nem ám azért, amiről énekel a néni, hanem mert a néni kanadai. Csakis.
(Kanadát mondtam volna? Nahát... Tudjátok ott milyen hideg van ilyenkor? Na majd elmesélem...)

Tanulságosak

2010-12-20T02:04:00.000+01:00

A Marcsival nagyon okos dolgokat tudtunk meg a hétvégén.

Jártunk olyan helyen, ahol ilyen és kevésbé ilyen zenekarok lépnek fel, mint a Hetedhét zenekar.
Egyszer élünk és akkor sem számít, hogy meddig.
Van ember, akinek élete a blues. A női blúz.
Valamint szeretném megállapítani, hogy szerintem a vallások egy alapvető félreértésre építenek: a Jóistenke megteremtett mindent itt a Földön és nagyon tetszett neki, úgyhogy leszólt, hogy szívesen jönne néha ide látogatóba kicsit, csak úgy köztünk lenni, de ehhez kéne neki egy ház. Hát és erre a sok buzgó észkombájn csinált egy rakás egyházat, aztán jól összevesztek, hogy kié a jobb. Mert nem figyelünk oda sosem a lényegre.

Egyszer mindent...

2010-12-15T17:16:00.002+01:00

Égettettek már el zoknit a mikrosütőben? Pedig egyszer ezt is ki kell próbálni, higgyétek el!

Önorvoslás

2010-12-13T18:10:00.001+01:00

Azért az a helyzet, hogy elképesztően és szemtelenül jó húslevest tudok én főzni. Még csak úgy magamnak is.

Vonat

2010-12-12T09:59:00.000+01:00

Volt az az álmom, nem most, hanem már vagy egy hete, hogy rohanok a metróból, hogy elérjem a Keletiben a vonatot, de valahogy furcsán voltak a peronok, a metróaluljáró volt felül, mozgólépcsőkkel együtt és le kellett ugranom a mélybe a vonatokhoz. Na most aztán lehet agyalni, hogy első benyomás, hogy ne vessem magam a mélybe, ne akarjak megint saját spirituális szintemről megfeledkezni, mert nagyot lehet pofára esni, ha az ember inkább visszaugrana oda, ahonnan elindult, mert már nem igen van oda átjárás, vagy mostan akkor ugorjak bátran, úgyis elkapnak, nincs mitől félnem, hajrá vonat, hajrá Keleti. De értitek, felül volt a mozgólépcső, micsoda hülyeség már? Szóval csak ezen kacagok azóta is.

Én, a nő

2010-12-08T13:03:00.000+01:00

Pénteken kétségbeestem. Pont egy hete költöztem új, meghitt kis otthonomba, de egy hét alatt egyszer sem volt időm eljutni egy boltig, hogy megvegyem a hiányzó dolgokat. Annyira ugyanis nem hiányozhattak, hiszen minek kaja a hűtőbe, ha úgysem eszem, minek mosószer, ha úgysem vagyok otthon, hogy mossak, stbstb. Pénteken viszont besétáltam egy déembe, majd háromnegyed órányi ámokfutás után három teli szatyorral távoztam. Szinte sírva hívtam fel a Reklámszakemberek Gyöngyét, hogy itt a vég, én BÁRMIT elhiszek, hogy majd a bordó flakonos habfürdőtől bársonyosabb lesz a bőröm, hogy nekem korlátozott példányszámban előállított egzotikus kézmosószappan kell, hogy a megfelelő öblítőtől a ruháimnak Ázsia illata lesz, hogy nem élhetek lime-os/gyömbéres testradír nélkül és hogy muszáj megvennem azt a bizonyos parfümöt, csak mert az a neve, hogy Fresh Escape és ez mennyire aktuális, de leginkább azt, hogy mindezektől együtt majd most nekem jobb lesz. A Reklámszakemberek Gyöngye jókat kacagott rajtam, és kifejezetten üdvözölte, hogy ilyen remekül működik a fogyasztói társadalom. Hogy kicsit túltegyem magam ezen a shopping-sokkon, lepakoltam otthon a szatyrokat, majd átmentem a közértbe és feltöltöttem a hűtőmet. Nehogy már ne legyen otthon sör (mégis mit szólna a Noja, mikor meglátogat), chilis mogyoró, tortilla chips, barackos-kekszes csokoládéfagylalt, füstölt virsli, olivabogyó, 100%-os almalé, grapefruit, meg hasonló apróságok.

De be kell látnom, hogy így nyugodtabb is vagyok kicsit. Kell néha lubickolni az önkényeztetésben. El is határoztam tegnap, egy nagy kád gőzölgő, levendula illatú, selymes buborékkal díszített vízben, hogy vannak dolgok, amiken nem érdemes spórolni. Mint a fürdősó, barack illatú hajpakolás, bársonyos habfürdő, na meg persze a Vivi step aerobic óráira fordított idő. Valahol itt kell ennek kezdődnie. Én lubickolok, fürdőzöm a női lét eme kiváltságos örömeiben, és amint megtanulom, hogy ezekre MINDIG érdemes odafigyelni, majdcsak átragad valaki másra is a jó közérzetem. Tartósan.

Miből lesznek a férfiak?

2010-12-06T15:45:00.001+01:00

Bencebaba: (pogácsát majszol csendesen a kocsiban) Najjiii!
Tücs: Helló Baba, én is itt vagyok ám, nem csak a Nagyi!
Bencebaba: (Büff!)
Tücs: Hát kösz Édes, én is szeretlek! :)
Bencebaba: Ééén iiiis!

Hát és ez van. Úgyis elolvadsz. Mindegy, hogy két éves, vagy harminckettő. Ehh.

Letitgo, letitgo, letitgo...

2010-12-04T15:58:00.000+01:00

Kezdjük a legfontosabbnál: eddig lehetett másokra kenni a saját hülyeségeidet Tücsök. Eddig félhettél az élettől, félhettél a kapcsolatoktól, félhettél a testi közelségtől, félhettél a lelki közelségtől, félhettél a repüléstől, félhettél a hibáktól, félhettél a konfliktusoktól, félhettél a terhektől, félhettél a szomorúságtól, félhettél a magánytól, félhettél az egyedülléttől, félhettél a bizalomtól, félhettél attól, hogy szeress. Nem ihatod tovább mások hibáinak a levét. Ideje magadra főzni. Már réges-régen megvan minden hozzávalód.

FORGIVE

L E T I T G O

MOVE ON, MOVE ON, MOVE ON...!

I will not make the same mistakes that you did
I will not let myself
Cause my heart so much misery
I will not break the way you did,
You fell so hard
I've learned the hard way
To never let it get that far

Because of you
I never stray too far from the sidewalk
Because of you
I learned to play on the safe side so I don't get hurt
Because of you
I find it hard to trust not only me, but everyone around me
Because of you
I am afraid

I lose my way
And it's not too long before you point it out
I cannot cry
Because I know that's weakness in your eyes
I'm forced to fake
A smile, a laugh everyday of my life
My heart can't possibly break
When it wasn't even whole to start with

Because of you
I never stray too far from the sidewalk
Because of you
I learned to play on the safe side so I don't get hurt
Because of you
I find it hard to trust not only me, but everyone around me
Because of you
I am afraid

I watched you die
I heard you cry every night in your sleep
I was so young
You should have known better than to lean on me
You never thought of anyone else
You just saw your pain
And now I cry in the middle of the night
For the same damn thing

Because of you
I never stray too far from the sidewalk
Because of you
I learned to play on the safe side so I don't get hurt
Because of you
I try my hardest just to forget everything
Because of you
I don't know how to let anyone else in
Because of you
I'm ashamed of my life because it's empty
Because of you
I am afraid

Because of you
Because of you

Koncert volt

2010-12-03T13:35:00.015+01:00

Tegnap, Közgázon. És köszönet jár érte. Sok-sok köszönet, sok-sok mindenkinek. Elsősorban a Csibornak, mert az, ami. Egy önmagába szerelmes, LELKES, minőségre kényes csapat. Egyre jobbak vagyunk, csiszolódunk szépen, mint a gyémánt, ez ugye nem is kérdés. És hát nincs ebben semmi meglepő, hiszen hát minden próbán Doki megteszi a megnyugtató bejelentést, hogy Ő fog dobolni, mindannyiunknak együtt kalapál a szíve a metronóm légkalapács ütéseire, mindenki hozza a saját stílusát, saját zseniális zenei fordulatait... és tényleg oda vagyunk azért, amit létrehozunk. Nagyon. Vállalom, hogy Nárcisz a második nevünk. Talán az egyetlen értelmes vak szerelem az, ha önmagunkba vagyunk vakon szerelmesek.
Köszönet a Malacnak is, főleg, amiért mosolyogva viselték, hogy letáncolok és leüvöltök mindenki mást a színpadról. Kellett ez most nagyon, elengedni magam és 200%-on előadóművészkedni. Így könnyebb utána kiürülni.
És köszönet mindenkinek, akik akkor is ott voltak, mikor már egyedül maradtam a színpadon, a még mindig vakító lámpák fényében és csend volt belül, iszonyú csend.

Mondtam én, hogy időzített bombanő...

2010-12-02T14:23:00.000+01:00

Mellesleg, el lehet felejteni a különféle diétákon tengődő, 52. szintű virtuális farmot gondozó, párnák közé ágyazódva hímezgető, kipárnázott megjelenési formámat. Már mindegy, hogy kicsi fürdőszobai, vagy egészalakos előszobai tükörbe nézek. Amit látok, az gigalájk.

Alapvető önértékelési hiány. Elkerülhető lett volna simán.

Levél otthonról

2010-12-02T13:58:00.000+01:00

Kedves Tücsök!

Nehéz volt nyáron elválni Újbudától? Hiányzott a remek közlekedés? A döcögő villamosok? A virágzó orgonabokrok? A színes Gellérthegy ősszel? A karácsonyi fények a Bartókon? A budai nyugalom? A Kopaszi-gát? A megalomán cukrászda a Móriczon? A piac a Bocskai úton?

A gyorshetes? Az éjszakai buszok? A Szatyor, ami még csak most nyitott, de kínzott a gondolat, hogy így sosem lesz a törzshelyed az első újbudai "művészkocsma"? A jól bevált futóútvonalad? Vivi, a legszuperebb step aerobic tanár?

A Marcsi erkélye?

Meg az érzés, hogy otthon vagy?

Hát isten hozott újra nálunk!

Születésnap és egyéb vigasságok

2010-11-28T15:13:00.000+01:00

Jöjjön valami, amit már nagyon régen nem írtam, pedig kicsit ez lenne ennek a blognak a lényege: ez pedig a koncertbeszámoló. Most így viszonylag frissen kipattanva az ágyból, friss gondolatokkal (hálistennek nem látjátok, hogy mennyire nem frissen).

Kezdjük ott, hogy nagyon büszke voltam magamra, mert egy fél éjszakás klipforgatás után felkeltem időben és bementem a suliba, sőt megírtam még a marketing vizsgát is. Vállveregetés.

Suli után szólt hozzám a Zuniverzum. Egészen konkrétan úgy történt, hogy bementem egy boltba üdítőt venni, vettem kicsi üveges toppdzsoj almalét, aminek a kupakjában mindig vicces üzenetek vannak. Zsebre vágtam a kupakját, megittam, majd kíváncsiságból belenéztem abba a kupakba mégis. Ez állt benne: SZABAD VAGY!

Szerintem a Zuniverzum nagyon vicces valami. De tényleg! Én jót vigyorogtam, köszönöm.

Aztán összekaptam magam az esti gigamega születésnapi rendezvénysorozatra. Ez elég jól sikerült, a dacból elkövetett miniszoknya és csillogós cicás póló hordás, kedvenc rúzs, egy kis vadóc hajtupír jó hatással volt az önbizalmamra. Drága Tanárúr barátunk, akinek a neve mellé mindig kell kicsi szívecskéket rajzolni, meg is jegyezte, hogy rendben, hogy ilyen kegyetlen módszerrel akarok végezni a világ összes pasijával, de miért őt gyilkolom le először, mikor amúgy pont segíteni jött? Azért rendet rakott a gépemen így is és elfuvarozott a koncertre. A csupa nagybetűs A KONCERTre. Mert a Kerekes Band nem minden nap 15 éves, úgyhogy nem volt számomra kifogás, ott akartam lenni a fedélzeten, bármi áron. Végül elővételes áron sikerült, úgyhogy tök jól jártam. Már csak a másik születésnapost kellett meggyőzni, hogy nem akar otthon ülni egyedül, rossz kedvűen, amit kellő határozottsággal sikerült végül megoldani. Amíg nem érkezett meg, addig én belevetettem magam a tömegbe és majdnem az elsősorig jutottam a rendezői jobbszélen, mindössze egy cövekként álldogáló, de legalább alacsony, hatalmas fekete retiküljét szorongató nőt nem sikerült beelőznöm, de egy idő után úgy gondoltam, hogy akkor innentől magára vessen, ha ugrálás közben néha letarolom. És onnantól IMÁDTAM az egészet, mint ahogy ez nálam régebben normális volt. A Kerekes Band koncertekre járkálásról nem érdemes leszokni. Sőt, kifejezetten ártalmas. Még mindig ez a zene a legjobb a füleimnek. Néha meg is álltam, csak úgy csukott szemmel, élveztem ahogy ring a hajó a tömeg ugrálásától és hagytam, hogy elárasszanak a hangok. Libabrrr... Aztán ihajcsuhaj tovább. Az új nóták is nagyon rendben voltak, szerencsére hamarosan kielemezhetem őket alaposabban is, mert már stúdióban ücsörögnek miattuk a fiúk. Ez azért is jó, mert így kénytelenek lesznek jó sok lemezbemutatót tartani.

Eccercsak aztán megérkezett az Eccter, úgyhogy onnantól a pult mellé helyeztük a főhadiszállást és igyekeztünk minél rövidebb idő alatt minél több dologról elfeledkezni. Ez egészen jól sikerült, innentől csak szakaszokban emlékszem a fejleményekre, pedig a mintavétel alapján egészen érdekesek. Rémlik, hogy többször lógtam a pult tetején, hogy messziről is biztosíthassam a tisztelt zenekart a rajongásomról. Aztán sikerült kisajátítanom egy egész brácsást magamnak, jó időre megfosztva ezáltal másokat tőle. Utólagos reklamációkat sajnos nem áll módomban elfogadni. Amúgy a Kolléga csak magára vethet, mert miután a nyakába ugrottam azzal, hogy hűdehiányoztak nekem, közölte, hogy "Ezer éve nem találkoztunk, amúgy is ápolni kell a lelked, rögtön összepakolok aztán sziagyeremitiszol?" Hát és én mondtam, hogy óóó Mester, megvárhatom? és akkor így. Azt hiszem valami blogtalálkozót is emlegettünk, de már nem pontosan tudom, hogy mi lett ennek a vége, hogy akkor az Elsősorosok találkoznak, vagy a Tücsökzenések (mert ha lassan elérem az ezredik posztot, akkor az is elég aktuális lesz), vagy a két blog találkozik egymással, és IP címeket cserélnek, de majd valami lesz. Aztán az Eccter még kifejtette, hogy micsoda szexi elemek vannak a produkcióban, pedig még fekvőtámaszozni nem is látta a Zsombort, de én ugye, khm, szigorúan, khm, szakmai szemmel nézem az egészet és emiatt nem látok tovább a világ leglazább jobb csuklójától, szóval nem is értem miről beszél.

Valamikor ekkortájt marcona biztonságisok kitereltek minket, hogy véget ért a móka mára, úgyhogy kissé elszontyolodva el is indultunk be a városba jól. Na például ezt nem tudom, hogy jutottunk az Ellátóba, mer aztán csak úgy ott voltunk sokat, meg még Fogasházban is, aztán már reggel öt volt és elmentünk haza. Mert onnan is kitereltek, hogy zárnának. Még ilyet!

Bepótlandó

2010-11-25T17:29:00.000+01:00

Ejnye Tücsök, hát ejnye! Hiányoztál csetlő-botló gyermekkorodban, mikor a talpra állást tanították, hogy már megint gyakorolni kell? Na akkor most figyelj nagyon, jól jegyezd meg, hogy hol van az egyensúlypontod és ha megint úgy érzed, hogy kimozdítottak onnan, akkor lépj időben a megfelelő irányba, ne várd meg, míg fellöknek és padlót fogsz. De jól van, most még picit üldögélhetsz ott lenn és sírhatsz, ha fáj valamid. De csak míg erőt gyűjtesz. Utána számítok Rád.

Hála

2010-11-24T12:55:00.000+01:00

Azért az olyan jó, hogy van olyan, akivel ugyanott, ahol abbahagytuk, még akkor is, ha közben ezer minden más történt, sőt, lehetne ezer oka, hogy fel se vegye a telefont nekem, de ő mégis, és még így is tud nekem örülni, és tudunk együtt nevetni, pedig a régi nagyon hasonló hétköznapjainkhoz képest két olyan távoli világban élünk már, ő kicsit, de csak kicsit konstans irigyli az enyémet, én meg néha nagyon, de akkor nagyon az övét. De akkor is. Szóval hüpp. Ez jó ez. Hüpp.

Önmeghasonulás

2010-11-24T11:58:00.000+01:00

Végre-végre-valahára lejutok Malac próbára. Szerintem az utolsó koncertünk óta nem láttam a Malackákat. Kreatív próbák voltak, ahhoz én csak a majdnemkész-állapotban kellek. Meg úgysem értem volna rá. Na de végre, végre ott vagyok, dolgozunk együtt és két és fél óra nézeteltérésekkel és önmarcangolással tarkított kőkemény agymunka után ott a zseniális végeredmény. Tényleg nagyon tetszik: aktuális téma, az elmaradhatatlan vicces megfogalmazásban, van benne dinamika, elkülöníthető zenei egységek, egyre jobbak az énekszólamok, minden hangszernek helye van, szerepe van, úgy értem a hegedűm sem veszik össze a fúvós szólamokkal, néha szépen együtt dolgozik a három hangszer, néha békés párbeszédbe elegyednek, mindenki a saját nyelvén, érthetően, artikuláltan, vagyis végre itt is hozom a saját formámat...

Próba vége, imádott Kohutandrisunk ráncolja a homlokát:

- Mit gondoltok? Nem lett ez túl csiboros? Úgy értem ők csinálnak most ilyen hegedűs popzenét...

VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááááá! :-/

Azt hiszem én, a Tücsök, Egyedi Termékjellemző lettem. Egy Megkülönböztető Előny. Egy Unique Selling Proposition.

Azt hiszem az sem kizárt, hogy önálló Brand leszek.

Azt hiszem vigyáznom kell, hogy nehogy kiszorítsam saját magam a piacról.

Azt hiszem a piaci termékversenyben önmagam előtt futok.

Azt hiszem most úgy tűnhet, hogy az előző mondatokkal megpróbáltam felülpozícionálni magam, pedig csak a skizofrén helyzetet próbálom leírni.

Azt hiszem agyamra ment a marketing tanulás.

Az időzített bombanő

2010-11-22T22:16:00.000+01:00

Úgy tűnik van egy mázlista tulajdonságom. Másképp nézek ki kívülről, mint azt belülről sejtem. Persze ki nem, de úgy tűnik én ezt néha a saját javamra tudom összehozni és nem fordítva.

Pár hete, egy nyűgös pénteken úgy döntöttem, hogy amúgy is hétvége van, én bizony nem leszek tipp-topp, piros tiszacipőt akarok, meg pólót, meg farmert, meg bohém sálat. Minimálsminket. Hagyjonbékénavilág, no high hills, semmi szoknya, nincs most ennél több energiám. Aztán beállított Etus, aszonta nekem, hogy kicsicsillagvirág és köttetett velem friendsheepet. (Mármint konkrétan. Hozott nekem Rómából szép ződ kreatív dobozt, amiben fonál van, meg vatelin, meg kötőtű, meg szép rózsaszín óriási műanyag varrótű. Meg leírás, hogy mindezekből hogyan kell két kicsi bárányt kötni, akiknek aztán a dobozból lehet kerítést is csinálni, hogy legyen hol lakniuk. Ha kész lesznek, majd posztolnom kell, megígértem.) Utána meg jött a Pergerművészúr, mert fotókiállítást csak úgy jó nézni nálunk, ha közben az ő szemein is bemegy a látvány, az én fülembe meg mennek befele az okos meglátásai. Mert ő látja, amin én átsiklok. (Most könnyezik meghatottan, tudom én.) Nade, ő is megdicsért, (persze rögtön hozzátette, hogy nyilván a pasim érdeme, hát ki másé?) mire kifejtettem neki, hogy ez most épp a nemvagyokhajlandómegerőltetnimagam nap, amiből valahogy az lett a konklúzió, hogy innen szép nyerni.

Ma meg kifejezetten sötét álmokból, sötét gondolatokkal ébredtem, legszívesebben nagy sötét füstfelhőbe burkolództam volna. (Nyolc hónapja talán a harmadik alkalom, hogy erős késztetést éreztem a cigarettavásárlásra.) Fekete felső kellett, feketére festett szemekkel, hagy látszódjon már messziről, hogy meneküljön, aki lát. Reakciók? "De jól nézel ki, hű de jól áll, de szép vagy."

Innentől a napom - érthetetlen módon :-P - erősen javuló tendenciát mutatott. Lehet, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. És akkor megy magától.

(Illetve, ami látszólag nem megy, azt nem kell erőltetni... mert valószínűleg rossz irányba próbálom tolni? Hm.)

100% handmade

2010-11-22T15:51:00.000+01:00

Egy valóra vált álmot szeretnék figyelmetekbe ajánlani. Olyan ember álma, akit mindig is csodálattal figyeltem és mai napig szeretek távolról is a közelébe férkőzni. Furán hangzik? Pedig nem az, ha valami hasonlóság egyszer megfogott valakiben, az idővel és térrel is dacolva közel tud maradni. Vagyok annyira önző, hogy még az sem foglalkoztat, hogy ő erről mit gondol, úgyhogy most önkényesen reklámozom és pont. :)

Közben reménykedem, hogy végre a saját álmaim felé is merészelek közeledni...

Lélekhiány

2010-11-16T16:47:00.000+01:00

Van az a csodás szó, mesés fogalom, hogy LELKESEDÉS. Ez egy belülről borzongató érzés, feltölt energiával, állandó mosolyt csal az arcra, szép holnapot ígér, vibrál tőle az agy, korán kiparancsol az ágyból, mert menni kell, tenni kell, lenni kell. Megtelít lélekkel. A saját jelenlétemmel.

Az egyik legjobb érzés. Vajon hová bújik, amikor csak a nagyon fájó hiányát észlelem?

hasznos

2010-11-09T15:40:00.000+01:00

A szénhidrát szegény étkezés nagyon hasznos. Mindenkinek ajánlom. Minden újabb hét végére hízok egy újabb kilót.

A Hősnő, az Óriás, a Törpe, meg a Fogtündér

2010-11-09T15:35:00.000+01:00

Egyszer, nem is olyan régen, és még az Óperenciás tengeren innen, a Hősnő elment az Óriáshoz, hogy kihúzassa a fogát, mert az olyan Hősnőhöz illő dolog. Na jó, meg azért is, mert már két éve könyörögtek ezért a fogtündérek. Az aktuális fogtündére nagyon aranyos, de picike egy akkora nagydarab, rakoncátlan, romlott erkölcsű és makacs foghoz, ezért kellett inkább az szomszéd Óriáshoz menni. Az Óriásnál várta már a Hősnőt egy másik picike, de kíváncsi Fogtündér, aki amúgy az Óriás lánya és éppen gyakorlati óráit tölti a rendelőben, valamint az Óriás örök társa, a Törpe, aki pont annyira alacsony, hogy zavarba ejtően bizonytalanná válik mindenki a közelében a jelenlétét illetően. De azért ott van, amikor kell. Például meglepően magabiztosan ragadta meg az óriásszékben elhelyezkedő Hősnő fejét, hogy ne iceregjen-mocorogjon, pedig alacsonyabb, mint a háttámla. Aztán jött az Óriás, és kellő érzéstelenítés után a fogóval szépen nekiállt kiszedni a rendkívül makacs fogat. Rángatta előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra. Itt kicsit kifulladt, gyöngyözött a homloka, de nem adta fel - azt a lötyögős mindenit nekije! -, hanem rángatta tovább előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra és előre és hátra. A Hősnő már nagyon kezdte unni az egészet, meg fájt a szája sarka nagyon, mert a csúf fogó jól felsértette. De még jött pár előre és hátra és már kint is volt a fog. Épp csak felmutatták, mint az újszülöttet a nyolcvanas években, hogy hoppá, hát kint van, gratulálunk, és már el is vitték. Az egész procedúra nem tartott tovább két percnél, gyorsan eltüntették a bűnjeleket és már mehetett is a Hősnő2.0 isten hírével.

A történet legnagyobb hőse azért mégiscsak a Királyfi, aki legyőzve a zsigereibe épült rettegést az óriásbarlangoktól, halált megvető bátorsággal elkísérte a Hősnőt, megvárta, hazavitte, pátyolgatta és sokat mosolygott rá bátorítólag. Jutalmul kapott harminc perc nyugalmat, amíg a Hősnő2.0 csendben szorongatta szájában a gézgombócot, mely megakadályozta őt mindennemű üres locsogás-fecsegésben.

(Azért ám ez fájt, mikor már elmúlt az érzéstelenítés. Még egy teljes hétig. A repedés a szám sarkán meg nagyon lassan gyógyul. Pont úgy nézek ki, mint egy vérszomjas vámpír. Bár az most tulajdonképpen divatos. De azért hüpp.)

Szupervumen

2010-11-01T21:44:00.002+01:00

Igazán csodás, hogy a tegnapi nap 25 órából állt, mindjárt sokkal nyugodtabban érzem magam! Ugyanis tegnap egy esti szülinapi nosztalgiapartit leszámítva nem volt semmi dolgom, úgyhogy gyártottam magamnak egy rakás gondűző, csupanőies, csupaboldogság teendőt. Reggel kilenc óta pörgtem, mint a motolla, ami még véletlenül sem azonos Mariah Carey exférjével. Reggel lerobogtam a boltba, mert bár előző nap majdnem mindent beszereztem egy jó kis tyúkhúsleveshez, azért kellett még egy-két kiegészítő. Na jó, igazából tejért mentem, erről írtam is egy ódát:

Óda a tejhez

Elmentem én, ó, oda, a bótba. A fejér

tápláló, kávébolondító nedűér: a tejér.

Nehogy kifoggyon mán, mikor hónap minden bezár.

Fogtam a kosarat, s vettem egypár mást is. Ha már.

Fagyasztott ződborsót, görög jogúrtot,

karalábot, kelkáposztát, szép piros grépfrútot.

Köllött még élesztő, hogy kenyerem kelessze,

de vettem néhány zsemlyét is, ha netán el lesz cse(khmkhmkrákk).

Került még kis sajt is, meg negyed kiló vaj is

(akciós vót erőst, pedig úgy tűnt nem is hamis).

Elfér a kosárba' még vagy két pár banán,

de elég legyen ebből, húzzunk most haza mán.

Eleget tököltem idelenn a bótba',

a konyhában meg - jónézünkki! - nem halad a munka.

Fizetek, pakolok, indulnék...

(Ó, a rossebb, fene vigye el, bakker, ezt nem hiszem el,

ehhez esküszöm külön tehetség kell,

egy tyúknak is több esze van, de most komolyan...)

Na, akkor menjünk vissza, vegyünk tejet.

Hát valahogy így. De aztán felraktam főni a csirkehúst, megpucoltam egy egész hadseregnyi leveszöldséget és megfőztem életem legjobb húslevesét. Tanúim vannak rá. Közben még kenyértésztát is dagasztottam, szintén hasonló végeredménnyel. Ez annyiban sántít, hogy tényleg életem legjobb kenyere lett, de egyben az első is, mert amiket géppel sütöttem, azok most nem számítanak. Nyilván ebben még van hová fejlődni, meg bőven van kísérletezési lehetőség, most megelégedtem azzal, hogy külalakra és ízre hasonlít a kenyérre. Az illata isteni, egy kis barnítókrém még nem ártott volna neki, de a boltban kapható pékárunak hazudott dolgok kb. 96%-át így is veri simán. A receptet Kini barátnémtől lestem, aki szerint ez az egész nem nagy ördöngösség. Pechére pont online volt a sülés ideje alatt, így fél percenként zaklattam az aggodalmaimmal. Most már engedélyt adok megnyugodni. :) Bár nagyon csábító volt a diós elképzelése, én máris variáltam rajta egy kicsit és inkább rozsos-tökmagosat csináltam, kis köménnyel és édesköménnyel fűszerezve. Kicsit böngésztem mások receptjeit is, de mások nem vallották a "liszt-víz-élesztő-no para" elméletet és össze-vissza emlegettek mindenféle csodakovászt és öregtésztát, meg egy japán origamibajnokot megszégyenítő vekniformázási technikákat, úgyhogy úgy döntöttem nagy levegő és csukott szemmel fejest ugrok a kelesztőtálba: én a Kininek hiszek. Azért egy dolog mellett nem bírtam elmenni csukott szemmel, mégpedig a hajtogatott vajas tésztás kakaóscsiga receptje mellett. Úgyhogy az is készült, már csak úgy szórakozásképpen. A hűtőben pihentettem a tésztát éjjel és kora reggel frissen sült kakaóscsiga illatra ébredtek a többiek. Úgy tűnt villámgyorsan megbocsátották nekem az egész akció kora reggel részét. Szupervumen vagyok, nem is kérdés.

Itt szeretném töredelmesen bevallani, hogy legújabb heppünk (mivel a nem evés nem nekünk való életforma), hogy szénhidrát szegény étkezésekkel vészeljük át a hetet és csak heti egy nap eszünk kenyeret, krumplit meg tésztaféléket. Ezen kivételesen örömteli napokat szeretném még ünnepibbé tenni a saját készítésű kenyerekkel és péksüteményekkel. A legmókásabb az, hogy valójában a többi hat napban sincs semmi kínszenvedés. Le kell ugyan mondani a reggeli lustaságról, hogy nincs időm kaját venni ezért egy látványpékségben tankolok fel, vagy a déli lustaságról, hogy nincs időm kaja után rohangálni, ezért pizzát rendelek, meg az esti lustaságról, hogy nincs kedvem főzni, jó lesz a párizsis kenyér vagy a zacskós tészta, sőt még a vacsi utáni sorozatbámulás alatti popcorn és gumicukor fogyasztásról is. Helyette a pékség melletti zöldségesnél vásárolok narancsot, banánt vagy szőlőt délelőttre, ebédre viszek magammal saláta alapanyagot, vagy rendelek valami salátát vagy főzeléket. Vacsorára csirkét pirítunk zöldséggel, esetleg csak zöldséget zöldséggel, de nem kell megijedni, messze vagyunk a vegaságtól, simán eszünk akár komolyabb dolgokat is, mint ahogy a héten is napirenden volt a székelykáposzta rengeteg tejföllel. A nassolós része a legjobb, alma, körte és szőlőhegyek tűnnek el különféle sajtok társaságában. Annyi jó dolgot lehet kitalálni, hogy csak ámulok és bámulok: sokkal de sokkal finomabb minden, aminek élő növényhez volt valaha is köze! A frissen facsart grépfrút lé üdítőbb bármilyen dobozos gyümölcslénél, az igazán jó görög narancs gerezdjei vagy a hatalmas olasz csemegeszőlőszemek után nem értem mit rágódtam én zsírmentes műanyag gumiborzalmakon. A legtöbb zöldség isteni pirítva vagy párolva, ha egyáltalán van esélye eljutni odáig és nem tűnik el nyersen. Leah áthívott vacsorázni és teljes tiszteletben tartva a legújabb hóbortomat, csirkét pirított bazsalikomos olivaolajon, lencsét főzött, az egyik jénaiban fetás brokkolit sütött, a másikba összedobált néhány negyedelt hagymát, két marék csíkokra vágott répát és egy feldarabolt céklát - amiről szintén most tudtam meg, hogy isteni megsütve -, és olyan lakomát rendeztünk, hogy nem cseréltem volna el semmire.

Eleget áradoztam, a lényeget értitek ugye. TUDATOSAN TÁPLÁLKOZUNK, mint a Besenyőpistabácsi. Kééérem! Vééégig tudjuk, hogy eszünk!

Napi spirituál

2010-10-30T19:58:00.000+02:00

Tcz: - Az avokádó puszta létezése bizonyítja, hogy létezik magasabb rendű intelligencia.
Lcz: - ???
Tcz: - Ha van valami, ami tényleg ennyire finom, akkor valaki nagyon szerethet minket.
Lcz: - Hááát... azért Dániában az avokádó eléggé mindennapos dolog.
Tcz: - Dánia létezése is csak egy újabb bizonyíték, hogy létezik magasabb rendű intelligencia. :)

(Koncert)

2010-10-26T23:09:00.000+02:00

(Khm, meg igen, igen, tényleg lógok egy koncertbeszámolóval múlt hétről. De őszintén szólva, erről most nincs kedvem írni. A Corvintetőn voltunk, sokan jöttek, főleg sokan jöttek kifejezetten Csibor miatt, sokak szerint sokkal jobb a zenekar élőben, mint amit a felvételek alapján gondoltak, sőt a fel nem vett dalok többségét szívesebben hallgatnák felvételről, mint ami már elérhető, sőt a Csiboros csajoknak irtó cuki cicás egyenpólójuk van, nekem meg még szuper effektem is a hegedűre, amit most használtam életemben először, pedig már másfél éve kaptam. De jobb későn, mint hajnali fél hatkor. Szóval ez jó volt. Szeretemcsibor.

Ellenben az este további részét beárnyékolta sok minden, mint pl. a Malac koncert alatt kitört verekedés és egy

π

cs@ részeg csaj egy személyes egoshowműsora, melynek keretében úgy döntött, a mennyezetről lógni vicces. Hát nem az. De lehet, hogy csak öregszem.)

Elveszik az eszem...

2010-10-26T22:57:00.001+02:00

Komolyan. Sebészileg. Ki fogják operálni a bőcsességet belőlem. Kettőt is. De még az is lehet, hogy hármat, bár a dokim szerint reménykedjek, hogy az békén marad. Merthogy három bőcsességem is úgy döntött, hogy nem funkcionál rendesen. Kettő össze-vissza nőtt, meg taszigálja a többi nem bőcset, a harmadik meg lappang, mer lusta. Mer nekem még a bőcsességem is idinyóta. Ez van kérem.

Kifejezetten vigasztaló, hogy miután tegnap majdnem szájzárat kaptam az egyik rakoncátlankodása miatt, ma két orvos is biztatónak szánt zavart mosolyokat küldött felém. Az egyik a saját orvosom, hosszú évek óta az első ember, akinek teljes bizalommal hagytam, mint oroszlán a cirkuszidomárnak, hogy a tátott számban matasson. Még megvan a feje. Sőt az ujjait sem haraptam le. Lidocainnal viszonylag könnyű engem elvarázsolni. Cserébe most problémamentes fogsorom van, leszámítva a bőcseket. Amihez már az ő eszköztára kicsinek bizonyult. Átküldött hát a szomszéd bácsihoz, aki nagyobb falatokra is vállalkozik. Mármint kockáztat magából nagyobb darabokat is, ha mégis harapnék. Előtte azonban még megtudtam, hogy a drága dokinéni maga is halogat egy hasonló akciót már évek óta. Így megy ez. A fodrász utál hajat vágatni, a szakács meg nem főz otthon még rántottát sem.

A magas, idős, fogós kérdésekben járatos bácsi nagyon kedvesen fogadott, elolvasta a beutalómat, amin szerepel a problémás bőcs pontos koordinátája, majd rákérdezett, hogy melyik fogamról lenne szó, megnézte a röntgenemet fordítva, rákérdezett újra, majd élőben megnézte a fogsorom másik oldalát... aztán zavartan köhécselve megtalálta a helyes áldozatot. Kiderült, hogy korán van még foghúzáshoz, mármint szó szerint, merthogy ő fél nyolc előtt nem húz ki egy 28-ast. Az ilyen esetek mindig az utolsó teendők aznap. Gondolom, hogy ne legyen már fültanú a váróban, illetve ha kivéreznék, feltűnés nélkül le tudjanak csempészni a csomagtartóba vagy a hátsókertbe egy nagy fekete zsákban...

Azért kaptam időpontot, még egy hétig élvezhetem az életemet. Ha túlélem, akkor egy másik beutalóval mehetek egy másik helyre, ahol nemcsak húznak, de vágnak is. Csodás lesz, de utána végre boldog együgyűségben tengethetem tovább az életem.

Otthonülős csajos este

2010-10-21T12:34:00.001+02:00

Régen tartottam már igazán, velejéig, minden szempontból csajos, otthonülős estét. Azok kedvéért, akik nem rendelkeznek ehhez kellő számú X kromoszómával, vagy ha esetleg mégis, de mondjuk sok éves gyereknevelési gyakorlat során elhomályosultak az egyedül töltött estékről szóló emlékeik, elmondanám, hogy ez miből áll.

Szabadidőruhát húzol és egy félholt hajgumival összefogod a hajad. Már ha megfelelő lobonccal rendelkezel ehhez.
Választasz egy csöpögős, habos-babos, bugyirózsaszín romantikus filmet, amit a hálistennek talpig férfi pasid/férjed úgysem hajlandó veled megnézni.
Bespájzolsz valamit, amivel súlyos bűntényeket lehet elkövetni. Csokit, chipset, gumicukrot. Én a sajtos popcornra szavaztam.
Bevackolod magad az ágyba, sok párna közé. Lehetőleg kockás pléddel. Esetleg nagyméretű plüssmedvével (vagy pingvinnel - nekem az jutott).
Ellenőrződ, hogy van-e karnyújtási közelségben százas zsepi csomag.
Elindítod a filmet és az első tíz perc alatt betolod a popcornt/csokit/chipset.
Onnantól bőgsz, mint a záporeső.

Hát valahogy így. Aki nem érti elsőre, ne firtassa, hogy mi ebben nekünk a jó. Túl gyakran nem érdemes csinálni, mert azt már úgy nevezik, hogy önsajnálat és súlyos önértékelési válsághoz / elhízáshoz / eltramplisodáshoz vezet. Vagyis nagy dózisban méreg, de kis dózisban orvosság. Mert néha jó fulladozva zokogni, látszólag ok nélkül. Most sincs semmi bajom, mielőtt bárki bármi rosszra gondolna. Valójában ilyenkor minden elfojtott könnyet kisírhatsz magadból, legyen az bármilyen régi. És nekem ne mondjátok, hogy nem tud ennyi összegyűlni, mert igenis tud. Sok kicsi sokra megy. Főleg ha olyan remekül vágsz minden apró tüskéhez jó képet, mint én.

Nos, mára asszem elég közhelyet írtam le. Arccal előre, este buli. :)

Visszaszámlálás

2010-10-20T08:35:00.000+02:00

No kérem, ilyen az amikor én nyilatkozom.

Holnap pedig ez lesz, de hiszen ezt mondanom sem kell, mindenki epedve várja. Ugyebár.

Méregtelenítésem rövid története

2010-10-18T16:05:00.000+02:00

CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!^*

(^* Én szóltam.)

Miután a két évvel ezelőtti tortúrám emlékei nagyjából feledésbe merültek, illetve kellőképpen átértékelődtek, úgy éreztem most testileg-lelkileg sokkal felkészültebben futok neki a naaaagy méregtelenítésnek.Vajon tévedhettem-e volna nagyobbat? (És esetleg, margarinon?)
Valami nagyon nem stimmel, ennyi bizonyos.
Első napon minden szépen rendben volt. Ittam a cuccot, ha kerülgetett az éhség, meg rengeteg vizet. A galád hallucinációkat is szemberöhögtem: az agyam ilyenkor kétségbeesetten megpróbálja elhitetni mindenféle ételekről, hogy azok a valóságnál SOKKAL de sokkal finomabbak és AZONNAL enni kell belőlük. Kacagtam hát a felbukkanó roppanós bécsi virsli és az édes-bódító mákos guba kísérteteire. De azért gondosan feljegyeztem őket egy listára. A listán már szerepelt, hogy MINDENKÉPPEN kell mazsolás kekszet és tökmagos kenyeret sütnöm, ha ennek vége, mert hiszen micsoda pazarlás, hogy tudok ilyeneket sütni és mégsem teszem. Este aztán a legelképesztőbb dolgot műveltem, amit valaha kelta zenét játszó zenész elkövethet. Elmentem a Caledonia Scottish Bar-ba és kértem három deci frissen préselt narancslevet. Az örök rejtély marad, hogy maga a Caledonia miért tart narancsprést a négyféle sörcsapja mellett, de hála legyen nékik. Az este végül is egész jól végződött, mert jött velem Marcsi, aki a jogosítványa érdekében csatlakozott a furcsa új szokásomhoz (bár még ő sem látott soha az Észak-atlanti szigetek egyikén sem narancsfát) és még így józanul is sikerült két egészen szimpatikus fiatalembert hazacipelnünk magunkkal. Az enyém ugyan kissé hullafáradtnak bizonyult, de mit tegyek, ha lehengerlően elegáns és jóképű pasi, a másiknak meg legalább szép a pulcsija és tetszett neki a Marcsi haja. Végül is ez sem rossz kiindulásnak.
Eddig nem is volt gond, csak jött a másnap reggel.
Körülbelül olyan érzésem volt, mintha egy nagy rakás nehézfém oldódott volna az ereimbe, amit egy közelben levő óriás mágnes próbálna a bőrömön keresztül kiszaggatni belőlem. Kissé szédelegve elkészítettem az aznapi elemózsiát és felszerelkezve mindenféle kisebb-nagyobb üvegekkel elindultam a suliba. Mert hát szombat van. Én, a hős - annak ellenére, hogy nagyjából ötpercenként határoztam el, hogy kész, vége, felállok és hazamegyek -, végigültem a délelőtti órát, elköszöntem a többiektől, mondván a délutánt már nem élném túl, majd elindultam bizonytalan léptekkel haza. A kapunál úgy döntöttem, hogy nem kell ezt elsietni, visszatámolyogtam a mosdóig, előrekéredzkedtem a sorban...
Nos, vannak bizonyos dolgok, amik kamaszkorodban, haverokkal, esetleg még bohém egyetemista-főiskolás ELSŐDIPLOMÁS! évek alatt, késő ESTE, vagy még inkább hajnalban, de mindenképpen a bulizás és az alkohol nevű fogalmakkal összefüggésben MENŐnek számítanak, esetleg. Esetleg. De. Semmiképpen nem vonatkozik ez a harmincas éveidre, komoly szakmai tanulmányok folytatása közben fényes nappal, szombat délben, újdonsült évfolyamtársaid aggódó tekintetétől kísérve. Határozottan NEM.
Szerencsére Marcsiék nem laknak messze a sulitól, odáig el tudtam támolyogni, miközben Eszter barátném telefonon igyekezett gyors lelki segélyszolgálatként nyugtatni, hogy ez még akár jó is lehet, legalább a szervezetemnek, végül is pedig mégiscsak ismerjük el, hogy már megint túlléptem a tűrőképességem határait másokra való tekintettel. De legalább páran végre megtudták az őszinte véleményem sok mindenről.
Marcsiék, akik már előző nap se tartottak normálisnak (igaz, valójában még soha életemben, mióta ismernek, főleg, mióta arról is én tehetek, hogy ők ketten ismerik egymást), kicsit leraktak aludni, aztán elvittek az Örsre, ahonnan már egyedül is hazataláltam. A gyorsbuszra azért nem mertem felszállni, a fél percenkénti megállók tudatának biztonságára szükségem volt. Rengeteg víz, rengeteg alvás, majd másnap.
És másnap kezdődött elölről minden, elég volt hozzá két korty csodaital.
Így aztán eldöntöttem, hogy a franc akar megtisztulni, amint sikerült viszonylag biztonsággal eltámolyognom a boltig, szereztem sós kekszet és főztem csipketeát. Cukorral, jusztishogyaza.
Mától pedig bármit, ami jólesik.
Enni jó. Ez most már biztos. Még akkor is, ha ez is csak egy függőség.

Függőség. Szeretem.

Keserédes

2010-10-15T14:28:00.001+02:00

Legújabb forrón ajánlott felfedezésem a Keserédes Csokibolt a Jászai tér közelében. Utoljára Kini svájci-amerikai szakácsmestereitől, Silviától és Jacktől, a Laughing Lemon alkotóművészeitől kóstoltam hasonló finomságokat, mint az itt gyártott kézműves csokoládék. Gyömbéres-zöld citromos, levendulás, belga sörös trüffel, szilvapálinkás... mmmm...

Ez most csak beharangozó, de talán sejtitek, talán nem, hogy bizony a Csibor és a Csokoládé egymástól cseppet sem független dolgok. ;)

Félperces

2010-10-15T08:15:00.002+02:00

Feltaláltam a paradicsomos-cukkinis provance-i csirkét. (Nyilván nem, de hagy örüljek kicsit magamnak.)
Ne igyatok sebbenzint, még akkor se, ha a fogorvosotok tukmálja belétek. Nem jó.
A tegnapi nap szava a "tároló kacatitás".

Ma pedig indul a Neera2.0 túlélőshow a'la Tücsök. Friss olvasóink böngészhetik az előzményeket itt és ennek környékén. Mert Marcsi szerint a lényeg a méreg. Eszter szerint pediglen csuhajja. (Na jó, ez utóbbit nem szó szerinti idézet, csak próbáltam valahogy összefoglalni a kezdeményezés lényegét.)

Unokaöcsi szeret

2010-10-10T19:55:00.001+02:00

A majdnem kétéves, örökmozgó, velejéig hunczut és nagydumás unokaöcsém szerelmes a hajamba. Valószínűleg a hossza nyűgözte le - a zanyja meg a nagyanyja a rövid fazont preferálják. Két kezébe fogja az arcom, aztán két oldalról belecsimpaszkodik, de nem húzza, csak hozzábújik. Ha megcsiklandozom vele az arcát, akkor kacag. Én meg olvadozok.

A nagy romantikus történethez hozzátartozik, hogy aztán visszafordul a vacsorájához, ami a nagyi által gyártott vajaskenyér kockákból és sonkacsíkokból áll, néhányat puszta kézzel beletöm az arcába, aztán megint visszafordul és megint megsimogatja a hajam...

Próbálkozhatnak a hajápolószer gyártók, de a teavaj által kölcsönzött csillogás felülmúlhatatlan... ehhe...

Technologika

2010-10-10T18:27:00.000+02:00

Tegnap felfedeztem, hogy a telefonomon az ébresztés funkciónál a választható jelzőhangok között szerepel a rádió is. Ezen komolyan elgondolkodtam, mert egy Nokia5000-esről van szó, amit kifejezetten rádiós telefonnak árultak, csakhogy. Csakhogy rádióként akkor funkcionál, ha bedugod a fülhallgatót, amin a vevőkészülék is rajta fityeg, tehát anélkül nincs rádióhallgatás. Na most akkor - gondolom én - vagy fülhallgatóval kell aludni, vagy a kért időben kiírja a telefon, hogy "kérem csatlakoztassa a fülhallgatót", aztán vagy észreveszed álmodban, vagy nem. Hm. Hát mindenesetre érdekes konstrukció.

(Amúgy le kellett tesztelnem. Ha nincs fülhallgató, simán csörög, ahogy szokott. Ha van, megszólal benne a rádió tényleg. Persze végül is, kicsit akkor is hallható, ha nincs a füledben. De csak egész kicsit.)

A hét sokkja

2010-10-10T08:13:00.001+02:00

Kegyetlen dolog az élettől, ha munkába menet két modellalkatú, fiatal, szőke lányt ültet veled szembe a metrón. Akik ráadásul számodra is érthető hangerővel társalognak egy kicsit idősebb ismerősükről:

- Azért nagy bátorságra vall, hogy huszonnyolc évesen még bevállalt egy újabb sulit. Lesz vagy harminckettő, mire végez.
- Ja, én már kérdeztem is tőle, hogy akar-e gyereket egyáltalán...

Nyehh. :-/

Aranyszabályok a Tücsök konyhájából

2010-10-10T08:07:00.001+02:00

1. Mint a korábbi példa mutatja, ha este hétkor, hullafáradtan hazaérve állsz neki sajtos kiflit sütni, akkor

megállapítod, hogy a recept szerint egy kiló liszthez fél liter tej kell, de kevesebbet szeretnél sütni
veszel fél kiló lisztet és felmelegítesz két bögre tejet
összekevered, kapsz egy híg löttyöt
belátod a tévedésed és hozzápakolsz még egy fél kiló lisztet
lesz rengeteg kiflid és mindenki örül, csak te töltöttél kétszer annyi időt a konyhában, mint tervezted.

2. Mint a mai példa mutatja, ha reggel hétkor, nagyon álmosan állsz neki sajtos kiflit sütni, akkor

megállapítod, hogy egy kiló liszthez fél liter tej kell, de tényleg kevesebbet szeretnél sütni és tanultál a múltkori hibádból
veszel fél kiló lisztet és felmelegítesz két bögre tejet
összekevered, kapsz egy híg löttyöt
belátod, hogy nem tanulsz a saját hibáidból
lesz rengeteg tésztád, ami éppen kel pedig ötven perc múlva indulás van.

Gratulálok, Tücsök, sok sikert és további szép napot. :)

Jóreggelt

2010-10-08T11:14:00.001+02:00

Nem tudom, hányan sejtik ennek jelentőségét, de gitár van a kezemben.